Mezőhegyesi hangulatok

Sikerdarabbal ünnepelte a Magyar Kultúra Napját Mezőhegyesen a Nonius Pódium. Január 20-án Liszi Melinda Karády játék-estjét láthatta a nézőteret csillárig megtöltő nagyérdemű. Mint a darab producere, vasárnap délutántól hétfő délelőttig időztem a hatezer lelkes kisvárosban. Néhány benyomásom megosztom az Olvasóval.

Meghívás

A Nonius Pódium utóbbi egy esztendejében neves művészek léptek fel. Bács Ferenc, Nyertes Zsuzsa, Straub Dezső, Csomor Csilla és sorolhatnók tovább. A Pódiumot életre hívó mindenes háziasszony, dr. Sásné Balda Dorottya jóvoltából – Sás Péter neves humorista édesanyjaként és lapkiadó-szerkesztőként is jártas a színházak, kávéházak világában – időről időre összejönnek a színházbarátok.
Dorottya asszony már a Karády darab 2011 Katalin-napi szarvasi bemutatójától számot tartott a vendégjátékra. Végül december 23-án egy angyalváró adventi délutánban Melinda – útban hazafelé Szabadkára – rögzítette az időpontot. Szerencsés módon, mivel tavaly Szarvason, a Rózsaablak című versdrámájával avattuk a Margócsy-termet. Éppen a Magyar Kultúra Napján!
Eljött a hétvége. A fél ország közlekedését hófúvás és ónos eső tördelték. A Dunántúl nagy részén vörös riasztással. Ettől Mezőtúrtól Szarvasig minden ismerősöm lemondta az autós portyát. Így maradt a kis piros vonat Szarvastól Mezőhegyesig. Orosházától Tótkomlós, Pitvaros és Ambrózfalva egzotikus megállóin át, mindenütt hétágra sütött a nap. Hó alig. Olyannyira, hogy Mezőhegyesen már száraz járdán lehetett sétálni.
A tótkomlósi öreg állomásról jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy nem pusztította el az egy időben oly divatossá lett modernizációs téboly.

* * *

Végállomás: kiszállni!

Kevesen tudják, hogy az első vasútvonal még 1882-ben, az akkoriban is lázasan fejlődő Arad felől érte el Mezőhegyest. Ezt az aradi vonalat Trianon után lerombolták. 1883-ban Szeged, Battonya, de még Kétegyháza irányában is vasúti összeköttetés született. Ezt még ma is, egy 1983-ban leleplezett kis márványtábla hirdeti az állomás falán. Vissza a régi időkhöz: 1893-ban dübörgött végig az első szerelvény a Szarvas-Orosháza-Mezőhegyes vonalon. Dicséretes, hogy egyik kedvencemet, a jó öreg 375-ös gőzmozdonyt kiállítva, régi fényében ott látom a kijárat mellett.
Azért ne legyen jókedvem. A stilizált székelykapu szomszédságában koszos, bezárt trafik pavilonja csúfoskodik. Nem értem, ha a MÁV örök időkre száműzte utazási kultúránkból ezt a kedves hasznos profilt, miért hagyják az ütött-kopott randaságokat a helyükön. Ez még semmi. A gyönyörű fatornácos, arabeszkdíszítésű állomásépület 1883-ból sírnivalón elhagyatott. Levert, bevert táblák, piszkos zárt restiablakok és várótermi ajtók. Gyerekkoromban muskátlik, kockás abroszos asztalkák, kiváló ízek jellemezték a kis éttermet. Ma már csak egy árva kés-villa piktogram emlékeztet erre.
A peron se piskóta. Pedig a kis pirosok még ma is több irányból zakatolnak. Az állomásépület mögötti híres Vadász Vendéglő épülete se felemelő látvány. Ha minden igaz, 1923-tól rózsalugas kötötte össze a híres-nevezetes Hotel Centrállal. Horthy kormányzó is láthatta annak idején. Szerencsére a Hotel Centrál káprázatosan gyönyörű épületét napjainkra felújították. Egyike a kisváros ékszereinek.

* * *

Cukorgyár, ó cukorgyár!

Olvasom az Új Mezőhegyes c. lap találó sorát: „A cukorgyárban háborús állapotok uralkodnak”. Mit mondjak erre? Ez nem kifejezés. Rombolás, pusztulás nyomai mindenütt. Pedig elrendezésében, kialakításában az általam ismert hazaiak közül – 1990-ben még tizenkettő üzemelt (sic!) – talán ez volt a legszebb.
Egy zseniális ember, Stummer Károly alapította 1889-ben. Egy adat: száz évvel ezelőtt szezon idején a sarkadival együtt 1700 ember kapott munkát a környék cukoriparában. Igaz, azidőtájt Sarkad Bihar vármegyéhez, Mezőhegyes pedig Csanádhoz tartozott.
Ugorva az időben: a ’80-as évek derekán évi 4-5 ezer VAGON cukrot termelt Mezőhegyes. Közismert: a rendszerváltás rablóprivatizációja, az esztelen kalandorpolitika halálra ítélte a magyar cukoripart.
Mindezek tetejébe az uniós csatlakozásunk idején önként és dalolva visszaadtuk Brüsszelnek a kiharcolt évi 402 ezer tonna cukorkvótát. Így ma szégyenszemre az éves 300 ezer tonna cukorfogyasztásunk 2/3 részét importáljuk (sic!).
A meghalt cukorgyár falai láttán azon tűnődöm, vajon milyen sors vár ezekre a némaságukban is beszédes épületekre?

* * *

Hotel Nonius

Mezőhegyes félszáz, kiemelt műemlékének pompás darabja a Hotel Nonius. Hatalmas, tizennégy árkádos tömbje régi udvarházak hangulatát idézi.
A háromcsillagos, minden igényt kielégítő szálló szobáiból télen-nyáron vén platánokra, gesztenyeóriásokra nyílik kilátás. Az épületet 1790 táján Jung József tervezte. Eredetileg ez volt az „északi kaszárnya”. Az árkádívekkel és főbejárattal szembeni udvaron áll a Hild János tervezte központi istálló gyönyörű épülete. Egy másik istállóban pompázik a Kocsimúzeum.
Maga a szálló 1895-ben nyílt meg. Ma egy kiváló mesterszakács, Asztalos Gyula igazgatja. Az Ibsenből s innen-onnan Prohászka Béla mellől régi ismerős. Remek konyhát vezetnek. Az előadás utáni bankettre a vadászterem hangulatú étteremben rozmaringos pulykamellet varázsolnak elénk, pikáns almakörettel. A mákos-meggyes desszert fölséges. Hozzáteszem, szolid hidegtálas reggelim is, másnap.

* * *

Az előadás

A sikerhez minden adva volt. Remek miliő, kiváló szervezés, hálás közönség, magas művészi szinten szárnyaló színészi és zenészteljesítmény. Félszavakból értő technikai személyzet.
Hozzáteszem, már a közönség fogadásakor érezhető volt, hogy ínyenc nagyérdemű lesz jelen. Ehhez mérten ebben az intim hatású játék-térben a helyből, Makóról s még további helyekről érkezők lenyűgözve bámulták Melinda játékát. Olyannyira, hogy a háziasszonyhoz az est óta számtalan köszönőlevél érkezett. Nem akarom az Olvasót untatni a Karády darabról általam eddig leírtak ismétlésével. Csupán annyit mondok: a közönség könnyeivel küzdve, vastapssal köszönte meg ezt a fényből, szóból, zenéből, táncból és mély átélésből, megrendítő játékerőből összerakott csodát. Hozzáteszem, külön megköszönték, hogy nem utánzást, paródiát vagy retusálást láthattak. Természetesen ehhez a Melinda által átadott színpadi ősvarázshoz Rázga Áron könnyed és szellemes zongorajátéka is nagyban hozzájárult.
Szarvas és Békéscsaba után a Karády darab Mezőhegyesen is hatalmas közönségsikert könyvelhetett el.

– Szenes János –