Magazin, Regényes múlt

In Cervino Monte – II. Géza úr birodalmában

Biharország a tél dunnája alatt lapul, a Felső-Tiszától a Körösökig hó borítotja a végtelen erdőségeket és nádasokat a pusztákkal együtt. Vastag fehér takaró fedi a halmokat, a folyókat, ligeteket és a nagyritkán fellelhető emberi szállásokat. Eltűnt minden út és ösvény, eltűnt a szántó, a rét, minden, ami emberi életre utal.


A hó szakadni kezd, betakarja a világmindenséget. A szél betársul mellé, megtépi az öreg fákat, megfekteti a nádast, sikoltva-üvöltve-harsogva rohan neki mindennek. Azután mintegy égi vezényszóra eláll: csend lesz. A felhordott buckák és dombok között így, hóba vágott ösvények kanyarognak az emberi hajlékok irányában. Az ösvényeken pedig hírvivők viszik a híreket Taksony csepeli fejedelmi szállásáról a szélrózsa minden irányába. „Nem bízván saját erejében, a császár Szvatoszláv kijevi fejedelmet hívta segítségül. Szvatoszláv berontott Bolgárországba, legyőzte Péter bolgár fejedelem hadait… roppant zsákmánnyal tért haza… Taksony izmaelitákat telepített Pest várába, és még egyszer készülődni kezdett Bizánc ellen.”
Mi történik az ország köldökén? Nem messze a Körös Szarvashalom alatti gázlójától áll a télben Géza bihari herceg udvarháza. A vastag boronákból rótt hercegi szállást Gyécsa falu kunyhói és jurtái ötvözik vegyesen. Mindezt palánkolt földsáncok és egy gerendákból ácsolt őrtorony teszi félelmetessé. Hírrel hirdetik a bihari nagyúr, Géza hatalmát.
Szikrázó délelőtt van, amikor Géza és szépséges ifjú felesége, Sarolt kilovagolnak. Akár csillogó ezüstöt rúgna a lovak patkója.
– Versenyezzünk, édes uram! – kacagja az erdőelvi gyula szépséges lánya Gyécsa falu határában.
Lova már repíti is a gyönggyé fagyott havon. A herceg se rest, jó lovát ő is ugratja. Szinte leröpül válláról a farkasbőr bunda. Sarolt kiváló lova sorra megelőzi. Nem csoda, lovát egy lovas katona se ülné keményebben. A minap is, a keresztények szomorú Istenének, Krisztusnak ünnepéhez közeledve a hercegi udvar egész férfitársaságát asztal alá itta. A múltkorában pedig egy, a lova felszerszámozásával kérkedő szláv szolgát korbácsával úgy megütött, hogy azonmód szörnyethalt. Aznap este a szomorú keresztény Isten kicsiny gyécsai templomának papja mondta is:
– Bizony illőbb lenne, hogy ez a szép kéz az orsóval vesződjön!
Mert szép keze van, de szép rajta minden. Tudja magáról. Haja hamvasfekete, két szeme pedig akár csillagként ragyogna – amikor az ő szerelmetes ura az arcát fürdeti benne. Géza rajongásig imádja gyönyörű asszonyát. Öle akár maga a Tűz. Így szeretnek ők kilovagolni, szolgahad nélkül. Órák óta vágtatnak a nyári út kivehető csapása felett.
A nap delelőre hág a vakító gyémánt ég alatt, ahogy éppen Szarvashalom alá érnek. Lecövekelnek a lovak.
Szinte egyszerre válnak mozdulatlan szoborrá lovuk hátán. Mert a halom keleti hajlatának tenyérnyi tisztásán fenséges úr, pompás termetű szarvasbika áll. Szerencséjük van: még messze vannak tőle, szélcsend van, így az öreg bika nem kapott szagot.
Sarolt ocsúdva a kábulatból, csöndben leemeli íját. Már nyílvesszőt húzna, de Géza kemény szigorral – nem szokott így szólni máskor szépséges asszonyához – megálljt parancsol.
– Ne merészeld bántani! Ő a szarvasok királya, a Csodafiúszarvas. Táltosaim megjósolták – még keresztény papok se merték rosszallni -, ha fejedelem leszek, ő vezet majd győzedelmes utamon.
A bika mintha megértette volna. Diadalmasan felvágja koronáját az égnek és átszökken a tisztáson. Hazafelé kerülnek egyet a pásztorok nyári szállása felé. Félúton a nádi farkas ront elébük, de nem sokáig csattogtatja fejét. Sarolt biztos kézzel ereszti torkába a süvítő nyílvesszőt. Az ordas földre zuhan, a vér ömlik pofájából. Még botorkál egy keveset, azután eldobja magát egy nagyobb száraz nádcsomó mellett. Üveges szeme onnan mered a számára holttá lett téli világra.
– Kárpótoltad magad, gyönyörűm? – vonja magához Géza asszonyát, miután megszemlélték a kimúlt csikaszt.
– Soha! – duzzog Sarolt. – Ha majd fejedelem leszel, talán megbocsátom a Szarvaskirályod megmenekülését.
Estére megbocsát. Géza egy csodálatos, izmaelita kereskedőtől vett bizánci arany karpereccel örvendezteti meg. Ölelkeznek reggelig.
Kitavaszodik. Könnyű szelek járnak Biharország felett. A Körösön itt-ott még jégtáblák sodródnak. Az esték még nyirkosan feketednek a tájra, de reggelente a nap mind erősebben süt. A folyó szennyes árja kilépett medréből. Rohan a rétekre, nyakig úsztatja a nádasokat. Megszűnik lassan az áradás. A rétek párát sóhajtanak délelőttönként, a nap alatt, az erdők pedig ismeretlen illatot lehelnek.
Egy napfényes reggelen Taksony hadnagya, Zoltán robog be a hercegi földvárba:
– Készülj, herceg úr! Taksony urunk meghozta döntését, besenyő szövetségben hadat vezetsz Bizáncba.
Felbolydul a környék. A fegyverkovácsok, csatárok, íjászok fegyvert készítenek, javítanak. A harcosok reggeltől estig gyakorolják a lesvetést, az asszonyok sütnek-főznek. A csikósok a tartalék lovakat terelik.
– Az én Istenem óvjon, édes uram! – búcsúzik a várva várt indulás napján Sarolt. Felharsannak a kürtök, égig röppennek a szélben az Árpád-fiak harci lobogói és a sereg lomha kígyóként nekivág a messzeségnek.
Ahogy a Krónikás írja: „Nikefórosz császár most a szorongatott bolgárokkal szövetkezék, s készületeket tett az oroszok elleni hadjáratra, de palotaforradalomnak esett áldozatul, mielőtt a hadjárat megindult volna. Utódja, a harcias Tzimiszkész János uralkodása elején felszólította Szvatoszlávot, takarodjon bolgár földről. Az kihívó választ adott, sőt szövetkezvén a besenyőkkel és magyarokkal, táborával átkelt a Balkánon.”
Jócskán rozsdállanak már Biharország erdőségei. Ködöt terelnek az őszi szelek, mire Géza úr hadaival megtér Gyécsára. Nem időzik székvárában sokáig. Hamarosan híre jön, hogy Taksony úr, Árpád unokája az égi harcmezőkre, Tengrihez költözött.
Géza herceg mély gyászba borul. Haját levágatja, kaftánját felszaggatja, arcán sebeket vág. Siratja apját, Taksony urat, akinek fejedelemsége alatt utoljára vezettek kalandozó hadat Bizánc ellenében.
Taksony fejedelmet Csepel-szigetnél fejedelmi székhelyén temetik. Holttestét mogyeri szokás szerint nyírfakoporsóban engedik a földbe feje alatt vezéri nyergével.
Fegyverei közül íja, tegeze, tarsolya, kedves ékszerei és edényei is a földbe kerülnek. Kardja, amelyet a táltosai csak Attila kardjaként emlegetnek – Levedi fejedelem óta öröklődött a vezérlő fejedelmekre – a fenti világban marad.
Halotti torán Gézán kívül csak a főemberek vesznek részt. Az asszonyok – így Sarolt is – otthon gyászolnak.
Gézát, Árpád dédunokáját a tort követő napon pajzsra emelik. Pajzsra emelése éjszakáján álmot lát: Sarolttal a Szarvashalmon megcsodált Csodafiúszarvast kezdik hajtani, fel északi irányban. Mígnem harmadnapra a régi rómaiak által Iszternek nevezett hömpölygő folyam partján magasodó hegyen megállnak.
Az álom utáni reggelen Géza úgy érzi, új Isten támadt a lelkében. Elhívatja ezért a keresztény Isten szerény szolgáját, Adalbertet és megkeresztelkedik.
Seregeit új védekezési pontokon helyezi el az országban. Asszonyát díszes kísérettel kéreti magához Iszter parti új székvárába.
Hírvivő hadnagyai hamarosan a pannon végektől Marosvárig bejárják az országot:
– Halljátok mogyeriek Ti mind! Halljad Zerind fia Koppány, halljad Ajtony vezér! Vedd fel az igaz Isten vallását, hagyd el a régi hitet.
Ekkor már komor páncélos seregek vonulnak az utakon. Állig fegyverben, vassisakban, bőrrel vont vaskeresztes pajzzsal, egyenes karddal a kézben. Vérrel és vassal folyik a térítés. Biharországot Géza mint hercegséget nem adja. Se öccsének, Mihálynak, se Koppány hercegnek.
Gyécsa falu mint vezéri szálláshely a szolnoki rév közelében lévő hercegi udvarhoz hasonlóan, lassan átalakul. Eltűntek a harcos hadnagyok, el a sereg is. Helyükre az évek során pásztoremberek és békés földtúró családok költöznek.
Nyári éjek pásztortüzeinél még sokáig járja a véreskezű Géza úr története. Fejedelem korában egyszer papja, Adalbert megszólította: „Aki titkon a pogányok bálványa előtt áldozatot mutat be, az elkárhozik.” Mire Géza dölyfösen így felelt: „Van nekem elég, amit áldozzak. Vagyok én akkora úr, hogy két istennek is eleget adjak.”
Szarvashalom alá a környék halászai közül egyre többen települnek. Vesszőfonatos, sárral tapasztott kunyhóikat ott verik fel a régi gázló közelében. Lassan-lassan az idő ösvényein önálló falucska születik.

~ Szenes János ~