Magazin, Regényes múlt

Tündérkert regénye – II.

Nyolc gyötrelmes esztendő telt el Buda eleste óta. A török egyre nagyobb falatokat harap az ország testéből. Félholdas zászló került immár Szeged, Siklós, Esztergom, Nógrád, Székesfehérvár tornyaira. Gyulafehérvárott szépen cseperedik a kis János Zsigmond, ám II. Jánost, mint Rákosmezején választott magyar királyt még mindig dajkák és udvarhölgyek nevelik.


A gyermek retteg a sötétben, nem mer egyedül aludni szobájában. Ezen gyöngesége felnőtt korára is fennmarad. Radnán és a Királyhágón túl, de még a maradék keleti és alsó részeken is többen szeretnének uralkodni. Ferdinánd csakúgy, mint a Szulejmán pártfogásába kapaszkodó szépséges özvegy, Jagelló Izabella királyné. Húszas éveinek alig vége felé jár. Hűséges híve, Petrovich Péter a Temesközben és Karánsebes vidéken tartja hatalmát. Moldva és Havasalföld oláh vajdái bármikor be-becsaphatnak a szorosokon. A mindeddig szabad székelység jobbára Izabellát segíti. Erdély valóságos ura változatlanul Martinuzzi Fráter György, a „Barát”. Hívei táborát erősíti ecsedi Báthori András uram, Drágffy Gáspár uram vagy éppen Székely Klára asszonyom, a mostanság Bécsújhelyen raboskodó Perényi Péter uram hitvese.

Izabella táborában Petrovich Péter uramon kívül Balassa Menyhárt uram, Csáky Mihály és Batthyány Orbán uramék járnak elöl. Szívesebben hallgatnak a fiacskája koronájához foggal-körömmel ragaszkodó szépséges özvegyre, mint a nyakukba ültetett kincstartó-helytartó Barátra, aki Szapolyai-huszárból lett annak idején sajóládi remete, majd a néhai János király fő udvari embere. A Barát ördögi módon keveri kártyáit: követei a Portán és Bécsben is hűséget esküsznek „Izabella és II. János nevében”. Izabellával hol látványosan összevész, hol viharos könnyek és csókok között kibékül. Történt jó három esztendeje, hogy erdélyi nemes uramiék a kolozsvári országgyűlésen elszámoltatták György uramat. No erre összetrombitáltatta az országgyűlést Szászsebesre, ahol azonmód felmentették a vádak alól. Végül kibékült Izabellával, hajlandó lett vele az államügyeket megtárgyalni.

Rá egy esztendőre a gyulafehérvári országgyűlést az erdélyi rendek már az ő biztatására Ferdinándnak: „Erdély rendei félnek, hogy a békéről Magyarország végromlása következik. Mert semmiféle béke nem lehetséges oly ellenséggel, ki nem csak elébb meghódolásunkat kívánja, hanem életünkre is acsarkodik… Mivel a becsület és a hűség nem engedi, hogy a királynétól és ártatlan fiától elszakadjunk, méltóztassék ő felségeikről a szerződések szerint intézkedni.”

Mindezek után a kicsiny Erdélyország fizette a töröknek adóját.

Így jön el Szent Mihály havának nyolcadik napja az Úr 1541. esztendejében.

Izabella éppen Hunyad megyei sziklavárában, Déván duzzog, valami őt ért sérelem miatt. Beszélik a népek, a szép királyné szökni akar Lengyelhonba, mert újabban házassági terveket szövöget. Továbbá beszélik, hogy Bona Sforza leánya mostanában bizonyos Liegenza nevű lengyel lovaggal tölti éjszakáit. Való igaz, az udvari magyar ifjak egyike-másika is halálosan szerelmes királynéjába.

Egy biztos, Izabella e napon nem sejti, hogy tudta nélkül mi készül a távoli Nyírbátorban. Eme nagy kiterjedésű birtok központjában már a Mátyás korabeli híres „bátori vásárok” idején volt itt egy jól megrakott udvarháza. Amit szépen átalakítottak, bővítettek. Vastag, cölöpölt palánkkal, felvonóhíddal védett várkastéllyá nőtte ki magát. Ezen a napon a kaputorony darabontjainak jócskán van dolguk: nem győzik jelenteni uruknak a fontos személyek érkezését. Válogatott lovas- és gyaloghad élén maga gróf Salm Miklós uram, Ferdinánd generálisa lovagol be a király megbízásából. Nehéz hintajában huszáraitól kísérve érkezik a „Barát”. Három napja még Derecskén tanácskozott a tiszántúli részek nemesuraival. Ott a rendek hódolatukat fejezték ki Szulejmán irányában.

Nádasdy Tamás országbíró uram már egy hete élvezi itt Báthori uram vendégszeretetét. De érkeznek főurak, papok, mások is számosan.

Már napok óta tart a különös „Izabella tudta nélküli” disputa. Uramiék esznek, isznak, vitáznak egy sort. Esténként különösen isznak. Olyankor a várbéli asszonynép is nyakalja a tokaji pincék óborát. Az éppen itt Nádasdy urammal érkezett Tinódi Lantos Sebők deák uram nem győzi kapkodni a fejét, miféle boszorkányszombatot tartanak itt az asszonyszemélyek, az asztalok mentén vigadva-táncolva, az urak ölében, kedvüket keresve, sikongva.

Szó esik itt az északi vármegyék romló, málló várairól is. Salm uram szívesen ecseteli, hogy füstölte ki a nyáron Basó Mátyás rablóvezért murányi fészkéből. Hogy törette csontjait össze a Hóhér-bástyán… de a fő téma: Erdély. Erdély. Erdély.

Végül az utolsó előtti napon Salm Miklós uram a nehéz tölgyfaasztalok mellett a lovagteremben előrukkol Ferdinánd ajánlatával:

– Ha Tekegyelmed, György uram, Magyarország maradékát átadod Ferdinándnak, akkor Őfelsége kiszolgáltatja János egész apai vagyonát. Sőt mi több, kiszolgáltatja Izabella számára fényes hozományát is…

– Mit ér nekem az egyezség? – veti közbe a barát.

– Számodra Ferdinánd a váradi püspökségedhez csatolja Erdély kormányzóságát. Kieszközli a Pápa Őszentségénél a bíborosi vörös süveget is! Izabella és János lemondanak Erdélyről és a Részekről, de 100 ezer forint kárpótlás kerül pénztárukba. Mindezek felett megkapják Oppeln és Ratibon hercegségeket is Sziléziában. Egy biztos, György uram: Ferdinánd kezedbe adja Erdély kormányzói tisztét.

A Barátot különös, láthatatlan árnyék keríti e szavak hallatán hatalmába. A félelemnek s diadalnak fura keveréke. Igent mond. Jöhet a paktum, utána az áldomás az esti lakománál.

Izabella, amint Déván értesül a történtekről, nemet mond az egyezségre.

– Hogy mert ez a szőrösfülű csuhás tudtom és belegyezésem nélkül eljárni?! – sikoltja szinte eszelősen.

Petrovich révén üzen a Portára:

– Erdélyben valami készül!

Ezt maga a török bécsi követe is megerősíti: a Barát eladta Erdélyt Ferdinándnak.

Szulejmán azonnal csauszt küld Izabellához:

– Annak okáért küldött engemet a Császár ő parancsolatjában: az felséges királyné asszonyhoz és az János fiához és tihozzátok, urak! A Barátot köztetek ne tartsátok, de valamiképpen lehet, annak vagy fejét vegyétek, vagy elevenen a király fia kezébe adjátok, hogy az ilyen latorért az ország ne vesszen – ezt mondja Mahmud, a szultán követe az Úr 1550. esztendejének Kisasszony havában.

Polgárháború fenyeget. Petrovich Péter a temesi rác hadak élén betör a Maros völgyébe. Egymás után foglalja el Csanád, Déva, Vízakna, Branyicska várait. Végül még a Barát kedvencét, Alvincet is beveszi. Mire Szent Mihály hava lesz, Mahmud Gyulafehérvárott Petrovichra ruházza a Barát összes eddigi hivatalát. Izabella ujjong örömében.

~ Szenes János ~