In Cervino Monte – X. Az új palánknál

„A törökök készülődéséről, ami felől Uraságod tőlem érdeklődik, a követke­zőket írhatom. Nálunk is nem csekély riadalmat okozott, hogy ez az új vezér, aki nem csak tehetsége, hanem gazdag tapasztalata miatt is az elsők közé tarto­zik és szertelen indulatú férfi, hogy kedvében járjon urának, magának pedig hírnevet és megbecsülést szerezzen, az egész környékből összehívta a bégeket azzal az ürüggyel, hogy a leromlott gyulai várat kijavítsák. Már oly nagy a ké­szülődésük, már annyi a kocsi és a sokféle építőanyag, hogy ennek a készület­nek a harmadrésze is bőségesen elegendő volna a gyulai várnak nemcsak kijaví­tására, hanem az alapjától való felépítésére is. Értesültünk arról is, hogy az emlí­tett vezér a saját csapatával, személyesen is jelen akar lenni és nem elégszik meg Gyula felépítésével, hanem más erősségeket is újjá akar építeni, így azt is, me­lyet népiesen Szarvasnak neveznek.

Ismerve ennek a vezérnek hatalmát és tekintélyét – úgy tudjuk ugyanis, hogy több éven át a török császár legfőbb vezére volt – alaposan tartottunk attól, hogy ügyességével vagy ravaszságával rászed bennünket, hiszen azért kezdett hozzá oly nagy erővel az említett erősségek gyors jókarba helyezéséhez, hogy valami eredményt is érjen el, különben bosszúságot okozna császárjának, ő maga pedig életét tenné kockára. Fejedelmünk tehát mindjárt kezdetben véde­kezni kívánt a veszedelemmel szemben és sürgősen bizalmas levelet küldött nekem, hogy semmi okot se adjunk a töröknek a támadásra, de ha mégis meg­kísérelné ellenséges szándékának végrehajtását, erőnkhöz képest ellentálljunk. Midőn a közeledő törökök látták, hogy a fejedelem gondosan őrzi országát és annak határait és kipróbált, harcrakész sereg áll rendelkezésére, úgy tettek, mintha csupán csak Gyulát akarnák kijavítani, amely a többi erősséggel együtt az ő területükön fekszik, tehát azt tehetik ott, amit akarnak. Felkerestek minket is úgy levelekkel, mint küldöttek által és tudatták, hogy nem ellenséges szán­dékkal jöttek, hanem csak a gyulai vár kijavítása végett. Ha pedig a szarvasi várat, valamint a többi erősséget is fel akarják építeni, ez nem tartozik az erdé­lyiekre, mert ezek nem az erdélyi, hanem a magyarországi részen vannak, így tehát nyugodtak lehetünk, hogy Erdélyt bántatlanul hagyják. A fejedelem azonban Magyarországgal sem törődik kevésbé, mint Erdéllyel, ezért ha mód­jában lesz fékezni a törökök terveit, ezt nem fogja elmulasztani, hiszen ha a szomszéd ház ég, akkor ő is veszélyben van.

Egyébként úgy vélem, hogy ennek a készülődésnek nincs más oka, mint a kóbor katonák portyázásai, amelyeknek szerintem semmi hasznuk sincs, az országnak pedig mindig nagy kárára vannak.

Még nem vagyunk túl a veszélyen és nem ok nélkül tartunk ravaszságuktól, mert még most is napról napra több és több kézműves és építőmester jön és csak Gyulán többen vannak háromezernél. Ehhez járulnak ismét újabb és hasonló előkészületek, annyira, hogy egy nap és egy éjszaka alatt, vagy legfeljebb három nap alatt újjáépíthetik és katonákkal bené­pesíthetik a várat és azontúl nem egykönnyen lehet valami kárt okozni benne. Ilyen körülmények között jó volna, ha ti sem néznétek tétlenül ezeket. Az bizo­nyos, hogy a törökök megkísérlik a szarvasi vár újjáépítését. Soha máskor nem hoztak erre a vidékre annyi építőmestert, és mindenféle szer­számmal felszerelték őket. Sok jel mutatja, hogy készülődnek valamire, bár mi nem tudjuk, hogy mit terveznek.”

Eltelik néhány esztendő, de nem történik semmi. Ám a tervezett munka már az ifjabb Rákóczi Györgyöt is aggasztja.

– Mi legyen a teendő – írja apjához intézett levelében -, ha a török a szarvasi várat építeni akarná?

A múlté lesz ez is.

1660 Pünkösd havát írják. Szejdi Ahmed budai pasa, mint az Erdély ellen induló török hadak szerdárja, huszonötezres seregével Szarvasra érkezik.

Az újjáépített várra és környékére rá sem lehet ismerni. Az újonnan körülsáncolt falra sem. A palánkok és bástyák keményen ragyognak a májusi napban. Hogy miért is?

A gyulai török az előző nyáron gondolt egy nagyot, sok száz török építőmesterét Szarvasra irányította. Ideterelte a környék maradék magyarjait is. Lássatok csodát, naponta két garast fizetett meggyengült falak és bástyák javítására. Ez a hatalmas munka hozta el a halom halálát is. A sok száz munkáskéz hetekig hányta-dúrta szét a régholt vezéreknek nyugvóhelyet adó kurgánt. A Körös és a vár között újraásták a vizesárkot. Öt-hatszáz ember karja járt egyszerre. A falvak népe is szigorú rendben beosztva. Új cölöpsorokat vertek le, a közöket kitöltötték a széthányt halom földjével. A frissen ásott földet keményre döngölték. Az új, fonott bástyák nyolc-kilenc öl magasan emelkedtek a Körös víztükre fölé. A török új szögletbástyákat is rakatott új ágyúállásai részére. Az agyagból gyúrt sárral a palánkokat vastagon tapasztották. Ha tüzet vetnek rá, ne fogjon lángot. A török felkutatta a környék valamennyi lerombolt falu templomát. A maradék köveket is Szarvasra hordatta a lőporraktár falainak erősítésére.

A most májusban átkelő török sereg új, minden eddiginél erősebb hatalmas fahidat talál a vár mellett. A holt halom nem őrzi többé. Annál jobban vigyázzák a palánk ágyúi.

Egy napot itt pihen Ali pasa.

– Igazhitű harcosok! Most nincs itt ellenséges sereg előttünk. Indulunk északnak a hajdúvárosok és Debrecen sarcoltatására. Irtsátok a hitvány gyaurok katonáit! A zsákmány tiétek, harcosaim!

Hömpölyögve lódul a török had Debrecen irányába. A bihari Szentjób vára önként hódol Ali katonáinak.

Magyar a magyarnak ismét farkasává lőn. A török áradatot Barcsay Ákos hívja II. Rákóczi György ellen. Rákóczit Kolozsvár mellett Szászfenesnél – amikor megpróbál átvágni a gyűrűn – halálos kardvágás éri. Erdély ott hever romokban, ájultan, kiszolgáltatva a török kényének-kedvének.

És a hatalmi huzakodásnak nincs vége. Három esztendei tatár fogság után Kemény János hazatér, a bátor hadvezért fejedelemmé választják. Kemény megöleti Barcsay Ákost, a Barcsayt megbosszuló törökök Kemény Jánost levágják a nagyszöllősi ütközetben.

A török a következő évtizedekben Szarvason már nem az a kemény hatalom, mint korábban volt.

– Efendi, csak a törvényes helyeken, a törvény által megkívántatott vámot szedesd! – kapja a parancsot 1673-ban Nábi szarvasi alhelytartó. Őkelmét ezúttal a derék túriak panaszolják be: amikor Szarvasra jönnek túrót, sajtot, kenyeret és tyúkot árulni – a török adószedők vámot fizettetnek velük.

1677-ben a vár tisztjei kapnak kemény utasítást:

– Az túri gyaurokat, akik földjük lévén a Körös vizénél, bántani, zsarolni ne engedjétek!

Később maga a török hatóság védi meg a túri lakos Szabó Pétert, mivel már szolgáltatott búzát és árpát a törököknek.

1674 tavasza. Igazi Szent György havi idő. Zöldbe és fehérbe borult a táj mindenütt. Akár mennyei béke uralkodna errefelé. A verőfényes délelőtt csendjét véres riadalom veri fel a Körös hídján. Néhány élelmes borkereskedő jóféle hegylevével kínálja a törököt. Fogy a bor szépen, az igazhitűek buzgón nyakalják a magyar földön már sajátjuknak fogadott italt. Ki tudja, mi okból, egyszer csak két lövés dörren. Jajgatás, átkozódás hangjai kísérik.

– Miért tetted velünk ezt, Úristen? – üvölti egy szűrös, kucsmás atyafi. Azután elhal a zokogás, el az átkozódás is. A megjózanodott törökök a híd alól, két értelmetlenül halt magyart segítenek kihúzni társaiknak. Szabó János Túrról véres balkarját emeli. Őt Hasszán janicsárkapitány sebesítette meg a „hídi csata” hevében.

Így érkezik el az Úr 1683. esztendeje.

IV. Mehmed szultán felmondja a Béccsel kötött frigyet. Kara Musztafa nagyvezér pedig útra bocsátja a valaha nyugatra küldött legnagyobb ozmán sereget. Százötvenezer katona, s hozzájuk csatlakoznak Thököly kurucai, Apafi Mihály erdélyi katonái, a havasalföldi és a moldvai vajda csapatai.

Török, tatár csapatok száguldoznak Bécs alatt, a császárváros retteg. Bezárul az ostromgyűrű. A török diadala bizonyosnak látszik. Roham roham után. Bécs védői a halálra készülnek.

De feltűnik a felmentő sereg Lotharingiai Károllyal, a bajor, sváb, frank csapatokkal és a lengyel fővezérrel, Sobieski Jánossal, aki a lengyel hadat hozza Bécs felmentésére.

Szent Mihály havának 12. napján hajnaltól estig dúl a véres csata a falak alatt: Kara Musztafa kénytelen meghátrálni. Később ezért selyemzsinórt kap Belgrádban. A vert török haddal hátrál Apafi Mihály serege is. Erdély fejedelme Mindszent havában kel át katonáival a Körös szarvasi hídján. Nemes-Halásztelekre, a falu melletti mezőre tartanak.

A szarvasi törökök feltűnően kedvesek ezúttal. A hídon való átvonuláskor Apafinak egy görögdinnyét, Halásztelken pedig egy zsák árpát, három görögdinnyét és egy pulykát ajándékoznak Erdély urának. Este lobog a tűz a vezéri sátor előtt. Míg Apafi vezértársaival maradék borait kortyolja, a halásztelki erdő fölött a jövő baljós árnyai kísértenek. Sem Apafi, sem a Bécs alatt meghalt magyarok lelki üdvéért imádkozó halásztelki pap, Ordasi András sem sejti még, hogy két esztendő múltán, 1685-ben betelik Nemes-Halásztelek végzete. A Körös-vidék virágzó magyar faluja is a többiek sorsára jut. Majd. Nem sejti ezt a szarvasi palánk török őrsége sem. A várakozás hamis csendje még két évig ül az itteni lelkek felett.

~ Szenes János ~