In Cervino Monte – XI. Betelnek a vár napjai

A kuruc fejedelem a török szíves meghívására Váradra lovagol, a pasa fejedelemnek kijáró pompával köszönti. A meghívók Thökölyre rohannak, láncra verik, s másnap már el is indítják Belgrád felé. A kuruc táborban általános a csüggedés. A 133 esztendeje török kézen lévő Szolnok várát Mercy altábornagy és Heisler tábornagy egyesült serege készül megostromolni.

A két tábornok merész vállalkozásba kezd, amikor meghallják, hogy Ibrahim hadinépe Belgrádnak tart. Míg a Felső-Tiszavidék kisebb kuruc várai Kálló, Kisvárda, Szerencs erősségeivel együtt kerülnek császári kézbe, Mercy és Heisler a Közép-Tiszántúlt veszik célba.

Most itt lobognak az ostromló sereg őrtüzei a nevezetes vár közül. Még él az emléke Nyáry Lőrinc hőstettének, aki maradék ötven katonájával állt ellent Ali és Ahmed seregének. Vitézei mind elestek. Nyáryt a török Konstantinápolyba hurcolta. Ám a Héttoronyból egy janicsárrá nevelt magyar, Huszár István megszöktette.

Az akkori idők szolnoki várára most rá sem lehet ismerni. Nemrégiben itt járt a híres török világutazó, Evlija Cselebi, aki krónikájában így emlékezik meg Szolnokról:

„A vár alakja, a Tisza partján, sík réten, négyszög alakú tömésfal kerítésű erős vár. A keleti részt a Zagyva öntözi. Nyugati oldalon a Hatvan várából jövő Zagyva folyó folyik, s a szárazföld felőli árkokban a Külváros erődítményeinek árkában e folyó körülfolyván, a Tisza folyóval egyesül. A vár négy oldalán négy nagy bástya van… Három erős kapuja van: egyik Nyugat felé, a nagy Külvárosba nyíló Nagykapu, a másik a kertekre nyílik, a harmadik a Révkapu. A vár és város közt a Tisza folyón négy fahíd van.”

Lobognak a tüzek a vár alatt. Zúg a német zsoldosok markotányos sátra a messzi földről hozott német daloktól. De magyar ének is akad jócskán. Mert itt hever a tábortüzek fénybokrai között a Thökölytől császári zászlók alá átállt Petneházy Dávid ezereskapitányuram regimentje is.

A didergős őszi estben felsír a kuruc bujdosók nótája is egy-egy töröksípon:

„Szegénylegénynek olcsó a vére,
mégis egy napra két krajcár a bére,
azt sem tudja elkölteni mégis végtére,
két pogány közt egy hazáért omlik ki vére.”

A vár belül csendes. Az utolsó török dizdár, Murtéka bég huszonnégyórás fegyverszünetet kért, látva az ostromló hadak túlerejét. Felhők takarják a holdat. A magyar rabokkal és debreceni ácsmesterekkel kiszélesített Tisza-hídon nesztelenül szökik Murtéka serege. A gyalogság után néhány szpáhi és ulufedzsi tiszt lovát vezeti a csillagtalan sötétben. Hajnalra a keresztény sereg orra előtt az utolsó török is elhagyja a várat.

A hűvös őszi hajnalban robbanások rázzák a bástyákat, falakat. Murtéka búcsúzóul minden puskaporát, ágyúját felrobbantotta. A tűz délelőttig tombol. Akkor csendesedik. Magyar és német csapatokban járja a magára hagyott erősséget. Hátha akad valami a kiégett falak között. Semmit sem találnak. Így mérhetetlen dühükben ők folytatják a török által megkezdett felégetést. A város felőli oldalon jaj a maradék lakosságnak. Ami mozdítható edény, láda, jószág a zsoldosnép kezébe kerül, azt viszik. Ha nem törik-zúzzák. Az asszonynép nem menekülhet előlük. Erőszak erőszakot követ.

A következő napokban Heves török palánkját és Törökszentmiklós erősségét rohanják meg Mercy és Heisler katonái. Vér és korom, vörös kakas a házakon mindenütt.

Október utolsó hetében a császári zsoldosok lovasjárőre Törökszentmiklós határában török hadifutárt fog az egri törököknek szóló gyulai levelekkel. A levelekből kiderül: Munin szarvasi aga egyedül maradt, Gyula vára kulcsát nincs ki támogassa a gyaurokkal szemben.

Mindszent havának utolsó délelőttjén habosra hajszolt lován török felderítő vágtat a szarvasi palánk parancsnokához, Muninhoz:

– Vitéz aga! A kafirok serege reggel elhagyta a szentmiklósi tábort. Ide, Szarvasra és Gyulára tartanak.

A gonosz hírre Munin riadóztatja katonáit:

– Fegyverre, igazhitűek! Már csak Gyula vára marad reménységünk. Lóra, szekérre mindent, nem hagyunk itt semmi a frengi király katonáinak!

Majd gonosz ötlettől vezérelve tisztjeit a körülsáncolt falu házaiba parancsolja:

– A rájákat azonnal kikergetni! Velünk jönnek! Aki ellentmond parancsomnak: halál fia!

Perceken belül iszonyú vérfürdő veszi kezdetét. A falu maradéka, asszonyok, öregek, meglett férfiak a maradhatásért könyörögnek:

– Engedjetek itt élni bennünket! – zokognak, rimánkodnak.

Ezúttal nem használ se könny, se átok. Aki maradna, azt a török mind felkoncolja. Véres hullahalmok a viskók között. Aki szót fogad a töröknek, azt mind gyalog terelik az összeálló szekérsor mögé. Gyereksírás, jajszó mindenütt.

Délutánra összeáll a menekülők oszlopa. Török katonák, török asszonnyá lett néhány katonafeleség, lovasok, gyalogosok, szekeresgazdák vegyesen. A török csak fegyvereit és vagyonát próbálja menteni. Néhány ágyút beszögeznek, egy-kettőt letaszítanak a várárok mély vizébe. A szakállas puskák, golyók, számszeríjak javát sebtiben a szekerekre dobálják. Fejvesztett menekülés kezdődik a rég holttá lett Décse irányában.

Szarvas palánkját őrizetlenül találja Mercy és Heisler serege.

– Utána a gaz pogánynak! – adja ki a parancsot Mercy tábornok.

Nincs megállás a késő októberi hideg ég alatt. Munin menekülő hadoszlopát a décsi halom templomromjai alatt érik be.

– Hozzá! Hozzá! Rajta! – üvöltenek a győzelemittas kuruc magyarok, a német zsoldosok Szűzmáriát emlegetik, közben az égi szenteket káromolják.

– Allah akhbar! Bismillah! Jetisin! Jetisin! – sikoltják a menekülő törökök.

Ömlik a vér a décsi mezőn. Százötven igazhitűt küldenek Mohamedhez a keresztény harcosok. Huszonhárom törököt rabszíjra fűznek. A maradék megtépett török had éjnek idején dübörög át Gyula vár felvonóhídján. Keresztény rabok már alig vannak köztük. Ki megszökött a csata hevében, Halásztelekre bujdosott. Nem sejtve, hogy Munin még a szarvasi palánk feladása előtti napokban porig égette Nemes-Halásztelek házait. Lakóit lemészároltatta.

Esteledik. A keresztény sereg örömittasan tér meg a szarvasi palánkba. Hatalmas zsákmányt pottyantott ölükbe a menekülő ozmán had. Ám a legkeményebb harcokhoz edzett császári katonák és kuruc harcosok is döbbenten szemlélik az ártatlanul megölt jobbágyok holttesteit. Másnap közös sírba temetik őket.

A győztes sereg két nap múlva tovaindul Gyula irányába. Később kiderül: a török még keményen tartja az elmocsarasított várövet a híres erőddel együtt. Ostrom helyett a gyulai töröknek csak riadalmat okoznak. Helyette Petneházy uram hajdúcsapatai Karácsony havának 6. napján visszaveszik Arad várát a töröktől.

Szarvast a két császári tábornok öt regimenttel őrizteti. A lovasságból itt marad Fürstenberg és Gondola, a gyalogságból Castilli, Mansfeld regimentje, valamint a Petneházy-ezred egy csapata. Néhány száz német ezerötszáz kuruccal.

A tél nyugodtan telik Szarvason. A török moccanni sem mer Gyula felől.

Bécset egyelőre a nagy háború terve foglalkoztatja. Milyen háború legyen? – ez itt a nagy kérdés. A császári udvarban két párt van, az egyik a franciák elleni hadviselést szorgalmazza. A másik párt a török elleni hadviselésre esküszik. „A török meggyöngült, nem szabad megvárni, amíg új erőre kap!” E párt vezetője Lotharingiai Károly herceg, a császár sógora.

A döntés tavasszal megszületik: irány Buda!

Ahmed szerdár hatalmas sereggel indul Gyulára, hogy Szarvast visszavegye. Piros Pünkösd napján, a tüzes nyelvek ünnepén Ahmed előőrsei Szarvas alá jutnak. A török vezér felméri: a palánk őrizetére itt hagyott keresztény sereg erősebb, mint gondolta. Visszavonul. Ez a nap a szarvasi vár ítéletnapja. A császári parancsnokok döntése: kiüríteni és lerombolni. A Szentlélek ünnepén a halál arat itt, a pusztítás ül diadalt az élet felett. Rom, üszök, láng és korom: ez a szarvasi vár sorsa.

Pusztulását az Úrnak még 1686. esztendejében Mohamed váradi pasa így írja le APafy Mihály erdélyi fejedelemhez küldött levelében:

„Szolnokbul, Szarvasbul, Szt.-Miklósbul másfél ezerig való labancok magukat összeszedvén, lovas, gyalog, akartanak vadasakat fölverni és meghozván hírét, elejökbe hadat küldöttünk. Isten megsegítvén vitézeinket, megverték a labancokat, ezerig való bennek kit levágtak, kit elfogtak, kit sárban tapodtanak, kiket házban égettenek. Komádiban zászlókat is tőlük elnyertek 8-at és ugyan Pünkösd II-ik napján Szarvasban az mely labancság volt, az kastélyt, palánkot, hidat megégették magok és elmentek Szolnok felé és Szent-Miklós felé, akik megmaradtanak is bennek.”