Regényes múlt, Magazin

“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – XIII.

Az asszony napokig nem tudja mire vélni szerelmetes férjeura hallgatását. Vagy az átélt zólyomi izgalmaknak tudja be. Bottyán nem ezért titkolózik. Még Judit előtt is restelli kimondani, hogy átáll Rákóczi zászlai alá. Végtére is idestova három és fél évtizede szolgálja kardjával a császárt.


Való igaz, ami történt megtörtént. Amikor Bercsényi uram felküldte volt hozzá a jóféle tokajit, ő a császár ezredese parolát adott. Úgy vélte s véli most is Esztergomban: megérett az idő.

Rákóczi uram száguldói csattogtatják a pro patriás zászlakat már az egész Tiszántúlon, Felső-Magyarországon, Duna-Tisza-közén. S Orosz Pál uram főgenerálisként Erdélynek fordítja a kuruc hadakat.

Megérett a nagy terv a Dunántúl felszabadítására, ezért volt a titkos zólyomi parola. Lám-lám, Karácsony havának tizedik napján fejedelem uram parancsban Bottyánt már mezei generális főstrázsamesternek titulálja. Rá tíz napra megteszi a dunántúli kuruc hadak generálisának. Levelében ezt írja: „Megtekintvén kegyelmesen tekintetes Bottyán János hívünk hozzánk és édes magyar nemzetünkhöz igaz magyar vérből származott szeretetet, mely szívesen igyekeznék az hadakozásban való érdemes próbált dicséretes magaviselése szerint édes nemzetünknek az idegen német nemzet igája alól való felszabadítására célzó istenes igyekezetünket minden készséggel elősegélleni, és a Dunántúl levő igaz, maga szabadulását váró és szívesen óhajtó magyarságnak, ily közjónak elősegéllésére való összegyűjtésében, hűséget bizonyítani. Azért a Dunántúl, a mezei s lovas, gyalog hadaink generálisságának tisztét s hivatalját, kegyelmesen említett hívünknek adtuk.”

Bottyán mindeközben taktikázik, kivár és marad Esztergomban. Sőt Karácsony ünnepe után magához Esterházy nádor uramhoz indul Pozsonyba. Az Újesztendő második napján herceg Savoyay Jenő uram, a Haditanács elnöke küld hozzá külön futárt. Megküldi Bottyánnak az új hadseregszervezési parancsot a Dunántúl egészére. Örülhet a „császár ezredese”, hiszen a Haditanács pecsétjével, nádor uram felhatalmazásával toborozhatnak hadbiztosai Esztergom, Veszprém, Sopron, Moson, Komárom, Fejér vármegyékben. Bottyán nevét pedig ki ne ismerné a dunántúli végeken? A vad rácok vajdája, Monaszterly uram pedig még a török elleni harcokból harcostársa.

Így Bottyáné a feladat: a rácokat is áthozni Rákóczi zászlai alá. Az ezredes minden felülígér a kurucoknak: Esztergom városát várastul hozza. S ha az kuruc kézben lesz, felfelé csak egy ugrás Érsekújvár.

Ezekben a napokban kész a stratégia: Bercsényi uram semptei táborából a Csallóköznél megy át a Dunán regimentjével. Lenn Csepel-szigetnél szintén két kuruc ezres lábal át a Duna jegén.

Eközben Bottyán uram majd hadba hívja a Dunántúl egész népét. Dunavecséről csatlakozik Monaszterly uram jó négyezer rác katonával. Bercsényi uram érzi a feladat súlyát, mindenüvé ezt írja a dunántúli várkapitányoknak: siessetek az átállással!

Eleinte úgy tűnik, jól megy a kuruc hadi szekér. Boldogasszony hava negyedik napján hóban-fagyban a Csallóközben és Csepel alatt is átmennek kurucék a Duna jegén. Károlyi uram egész sereget visz át. Hada pár nap múltán Pápán van. Özönlik a nép mindenfelől. Jönnek a végvári kapitányok maradék várőrségeikkel, jön a vármegyék nemessége is.

Ötezer rác katonát várnak a drávai és szerémségi térségekből.

– Közös az iga, közös az ellenség, közös a szabadító fegyver! – szólnak a kiáltványok.

Deák Ferenc és Ilosvay ezereskapitány uramiék készen állnak Csepel-sziget mellől betörni a Dunántúl szívébe.

Bottyán gondol egyet. Boldogasszony hava tizenötödik napján Szőnyig lovagol katonáival. Onnan írja virágnyelven szőtt levelét Léva várkapitányának, Ebeczky uramnak:

– Az megígért csikó lovat Lévára Ebeczky uramnak megadom!

Harmadnapra beüt a mennykő: Deák és Ilosvay uramék miközben Dunaföldvárnál megütik Kreutz generális ott állomásozó budai őrségét – fogságba esik a generális vagy kétszáz emberével -, véres harcba keverednek Monaszterly rácaival és csúnyán szétverik a rác hadat.

– A keserves kutya úristenit! – káromkodik Bottyán. – Hogy hozzam én így a rácot Rákóczi oldalára?

Bizony sehogy. Böjtelő első napján a bosszúszomjas rác maradék két napig dúlja Pécs városát. A csecsemőknek, öregeknek sincs kegyelem. S ahány leány vagy asszony útjukba kerül, azt mind végigerőszakolják. S aztán tatár módon legyilkolják a nőket.

Itt Esztergomban Kucklander továbbra is figyelteti Bottyán minden lépését. Az ezredes kínlódik, vívódik napestig.

– Mi van veled, szerelmetes férjemuram? – faggatja Judit.

– Eh, kénytelen vagyok itt lapulni, kivárni az időt!

Néhány nap múlva üzen Tatára a kuruc tábornak Kígyósi strázsamesternek:

– A terv felborult, várni kell még!

Egy este lévai harcostársa, Farkas Sándor ezereskapitány kocog be Tata felől Esztergomba:

– Mi légyen hát, óbester uram?

– Bízom benne, kihozom a sereget Esztergomból.

Telnek a hetek, hónapok, mégse mozdul. Egy Szent György havabéli hajnalon – nehéz borozós éji virrasztás után – egy szakasz német tör Bottyán kúriájára. Bottyán amúgy civil módon fegyverei nélkül hever szobájában egy farkasbőrös heverőn. Judit borosan nem engedi magához.

– Foglyom vagy, bitang, a császár nevében! – ordítja egy lomha fiatal vértes hadnagy.

Bottyán még borgőzös fejjel szörnyű dühre gerjed. Pokoli erővel, mint a rongyot sarokba vágja a hadnagyot.

– Kezet mersz emelni rám, tetves kölyök?

– Megfogni a disznó árulót! – hörgi a hadnagy s tápászkodik. Már fegyverét matatja. – Barmok, ne álljatok! – parancsol embereinek.

– Megállj, ha kedves az életed! Keresztüllőlek! – sivít egy női hang a küszöbről.

Bottyán ujjong, Judit, az ő Lakatos Juditja az! Az asszony a dulakodásra riadt fel, s nem hiába volt ő végvári kapitányné egykoron, azonnal felporzott mordályt keresett. Ezt fogja most a hadnagyra, aki tátott szájjal bámulja katonáival az egy szál hálóingben hadakozó nőt. De nem félnek, inkább vigyorognak az asszony nem mindennapi idomai láttán. Judit reszket.

– Hagyd Juditom, ez a férfiak dolga, értem jöttek. Elég, ha engem visznek. Menj a szobádba! – kérleli Bottyán, félti asszonyát.

– Vigyázz magadra, Jánosom! – zokogja az asszony, de nem ölelheti meg, mert a katonák szinte kilökik innen. Sírva esik szobájába.

Bottyán kezére bilincs helyett kötél kerül hamarjában. Belátja, nincs helye további ellenállásnak, még ha a tohonya hadnagy belérúgna is. Akkor se. Ha ellenáll, lelövik,.

Így viszik őt, gőröskáli Bottyán János császári ezredest – mint egy közönséges lótolvajt – kötélre kötözötten fel a várba Kucklander tömlöcébe. Hideg pincébe. Még nem sejti: tavasztól őszig tartó fogság vár rá itt Esztergomban.