Regényes múlt, Magazin

Várak ormán magyar csillagok – XIV. Veszprém 1566-os visszavétele

Merő zsongás a keresztény seregek palotai tábora az Úr 1566-ik esztendeje Szent Iván havának Péter, Pál napján. Ma van az aratás kezdő napja, ám a német-magyar katonák kezében hamarosan a halál kaszája fog aratni. Még az este történt, hogy gróf Salm Eck generális uram parancsnoki sátrában döntés születet Veszprém ostromáról.


Parancsnok uraiméknak jó okuk van erre. Még a tegnapi napon enyingi Török Ferenc uram pápai főkapitány vagy harmadfélszáz száguldóját küldte portyára. Csokonai Demeter és Major Bálint hadnagy uramék kardja alatt Veszprémet fürkészték. Vitézeink meg is ütöttek a vár alatt egy hatvan főnyi török lovas csapatot. Igaz megágyúzták őket a falak tetejéről, de sikerült két janicsárt foglyul ejteniük.

– Alig maradt őrség a veszprémi hiszar falai mögött – vallották a foglyok kihallgatásukkor. – Vagy kétszázan hadakozni indultak a Dunántúlra, négyszáz szép ló viszont a várban maradt.

– Itt az idő generális urunk, a szerencse is nekünk kedvez – kérlelte parancsnokát a rátóti Gyulaffy László uram két kupa bor között. Salm Eck uram igent mondott, maga Thury György kapitány uram is támogatta az ötletet.

Így a gyönyörű nyáridős szombat reggelben pereg a seregdob, harsog a kürt, német, magyar vezényszavak pattognak. Maga Salm Eck uram zászlóaljnyi német lovas élén talpig páncélban lovagol. Jó embere Hannsen Rüeber uram kíséri. A fősereg – az ötezer harcost számláló német gyalogezred, Gyulaffy uram tihanyi hajdúi, és a sugárágyúkkal érkező tüzérek – jó mérföldnyire vonul utánuk a napszítta poros országutakon.

A szabálytalan alaprajzú belsőtornyos veszprémi vár negyven méter magas sziklahegy keskeny gerincén uralja a várost és a környéket. A török tizennégy éve üli a várat. 1552. nyarán Vas Mihály helyettes várkapitány uram kevés emberével magára maradt. Feladta az erősséget. Katonái jórészét a török akkor levágta, Vas Mihályt pedig fogságra vetette. Vagy három esztendeje óriási tűzvész pusztított a várban, a külső vár mind leégett, három háznál több nem maradt benne. A török ágyúk java – köztük a tarackok – odalett a tűzben. Azóta a várkaput a török gondosan megerősítette, nyolcszáz akcsét áldozott védelmére.

A keresztény had déltájban érkezik Veszprém alá. Addigra merő lángözön a város, a török őrség időben észlelte jöttüket. A vár alatti kis utcák házai porig égnek. A török topcsik jócskán ágyúznak a falakról. Ám úgy tűnik, az Úristen is kívánja ma a keresztények sikerét. A muzulmán sortűz hatására leomlik a nyugati várfal több része, egészen az északi rondella déli szélétől. A déli rondella pedig jó százötven méteres szakaszon szakad össze.

– Velünk az Úr! – örvendezik Salm Eck generális uram. – A fősereg kerítse be majd a várat – adja ki a parancsot.

Futárai máris indulnak a még mérföldekre menetelő fősereghez, mely estére érkezik be Heffenstein uram vezérletével. Vele vannak Gyulaffy László hajdú vitézei is. Mire beáll a sötét két sugárágyú ontja a tüzet szüntelen a déli rondella helyén keletkezett hatalma romlásra. A török betömné azt, de hiába minden igyekezete. Úgy tűnik nincs elég embere hozzá. Ali bin Szülejman, a vár dizdárja hasztalan adja ki sürgető parancsait. Mégis mire hajnalra meghasad az ég alja tessék-lássék a török torlaszokat emel a romlásnál. Ragyog a vasárnap reggel. Imádkozik a keresztény had. De benn a falak mögött Mekka felé imádkoznak a muzulmánok is. Hét óra tájban a tábori mise után a német-magyar csapatok ostromrendbe sorakoznak. Salm Eck biztatja őket:

– Katonák! Tíz arany lesz a jutalma annak, aki először tűzi ki Miksa királyunk zászlaját a várfokon!

Négy zászlóalj talpig fegyverben a déli rondella nagy romlásával szemben sorakozik. Két másik zászlóalja falak többi része alatt készülődik. Gyulaffy László uram tihanyi hajdúi élén a vár déli végén lévő erődített főkapu ellen fog támadni. Kilenc óráig a készülődésen túl alig történik valami. A török is feszült várakozással figyel bent a falak mögött. Ekkor háromszor harsan az égig a főkapu előtt a „Jézus!” kiáltás. Erre három ágyúlövés is dörren a keresztény oldalról. Indul a roham. Öldöklő, hullámzó, véresen gyilkos küzdelem. Este hétig tart. A török vérét adja minden falszakaszért. Ropognak a puskák, dörögnek a sugárágyúk szüntelen. Délutánra felgyullad a várkapu, később a belső épületek teteje is lángra lobban. Oltaná a tüzet a török, ha tudná. Kölcsönös véráldozat addigra minden talpalatnyi helyért. Néhány perccel este hét előtt az alig lankadó nyári hőségben Gyulaffy uram kiadja a parancsot az utolsó elkeseredett rohamra.

– Édes véreinkért, édes hazánkért rajta vitézek! Hozzá, csak hozzá!

Mögötte rohan a sok vér és porlepte tihanyi hajdú. Már csak a szemük világít ki kormos arcukból. Horváth Jankó tihanyi főlegény petárdát igazít a már amúgy is romos főkapu aljához. Vakító lángözön, eget verő robbanás, beszakad a kapu maradéka is. Ott özönlik most a magyar gyalogság, hátukban a német erősítéssel. Igyekeznek a török mögé kerülni. Törökéket már a német is szorítja a déli nagy romlás felől. Most egyszerre betörnek! Az aszabok, janicsárok rettegik a német zsoldosokat, inkább a magyar hajdúknak adnák meg magukat kegyelemért rimánkodva. Vérszomjas kavarodás támad: magyar öli a törököt, német vágja a törököt, török vágná mindkettőt, végül a német és a magyar egymásnak esnek a fogoly törökök miatt. Ilyenkor egymás fegyverétől esnek el. A helyet, ahol a fal megnyílt, a németek magukénak követelik. A magyar hajdúk szekercével kaput döntenek, létrát másznak, janicsárokat vernek agyon. Gyulaffy akár a bosszúállás istene – ő rontott be elsőnek a várkapun – tüzes csóvákat hajigál a tetőkre. Egyszer véletlen lőpor is robban. Erre még véresebb gyilkolás és tűzvész keveredik. Vágják a törököt akár a répát. Közben a német és a magyar is fosztogatni kezd, egymás kezéből kiragadva a zsákmányt. Sokan e miatt vesznek el a tűzvészben. A kiváló művű még Szent István által épített templom is lobog már harangtornyával együtt, de lángra kap a fölalatti kripta is.

Este nyolcra vége a harcnak. Nincs más élő török katona, csak három aga. Őket az ostrom után Pozsonyba viszik majd fogságba. Jó kétszáznyi muzulmán fekszik vérében a vár falain kívül és belül. Jókora a keresztény hadsereg vesztesége is: százötven halott és ötven sebesült. A török gyermekeknek megkegyelmeznek. Az asszonynépnek úgyszintén. Legtöbbjéről még ezen az éjen letépik a ruhát és csillapítják éhüket. Magyar asszony is akad a török feleségek között jócskán. Legtöbbjük a német zsoldosokhoz reszketve, amíg a tihanyi hajdúkhoz félelemmel vegyes örömmel bújik. A templom melletti ház pincéjében káprázatos szépségű török leányra lelnek a magyar katonák. A leány varázslatos csípőjét áttetsző selyem fedi sokat sejtetően. A termete királynői. A haja akár az ében.

– Hogy hívnak gyönyörűm? – kérdé a leánytól Major Bálint hadnagy uram.

A leány érti a magyar szót.

– Basilea vagyok jóuram és a tied leszek, ha akarod – feleli a leány csendesen.

– Jobbat ajánlok neked Basilea, Claus Haldistad ezredes úrnak ajándékozunk húgom. Jó sorod lesz nála, ne félj – mondja a hadnagy. Másnap majd így is történik, a lányt az ezredeshez küldik.

A török nem nyugszik bele a veszprémi vár elvesztésébe. Portyázói már néhány nappal az ostrom után megjelennek a falak alatt. Nádasdy Kristóf uram ezt írja a történtekről levelében: Az Úristen csodálatosképpen Veszprémet minden emberi reménység ellenére kezünkbe adta! A török körülöttünk lézeng, a vár a nagy tűz miatt igen megromlott. Ha valakit benne hagynak igen éberen kell annak aludnia! Miksa király a török portyázóktól állandóan zaklatott vár kapitányává Széchenyi Mihály uramat nevezi ki. Ekkor már júliusra jár az idő. Szulejmán seregei Eszéknél átkeltek a Dráván, Villány és Nagyharsány között táboroznak. Ebben a táborban éri el végzetét Arszlán budai pasa. A nagyvezír 1566. augusztus 3-án a déli ima idején sátra előtt kivégezteti. Teszi ezt Szulejmán előzetes engedélyével. Az új budai beglerbég Szokollu Musztafa lesz Boszniából. Három nap múltán a Szulejmán vezette fősereg körültáborolja és ostrom alá veszi Szigetvárt.