Magazin, Regényes múlt

“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – XIV.

A fogság keserű hónapjai alatt Bottyán nemigen jut hadi hírekhez. Nem tudhatja, hogy Esterházy Antal gróf uram Pünkösd havában átáll a kuruc zászlók alá. Ezidőtájt a Rákóczi uram hűségére áttért erdélyi nemes uramiék felmondják az engedelmességet I. Lipótnak.


A király békekövetként Széchenyi Pál érsek uramat küldi Rákóczi uram solti táborába. Sikertelenül távozik. Néhány nap múltán Bottyán uram Szomolánynál megveri Ritschan labanc generális seregét, magát a vezért is foglyul ejtik.

Szent Iván havában a kuruc portyák Bécsig hatolnak.

Koroncónál viszont Forgách Simon uram tizennyolcezer emberével veszít csatát Heister generális alig tízezres seregével szemben.

Rákóczi uram Soltról elindítja a bácskai hadjáratot. Cél: bevenni a vad rácokat, elfoglalni Szeged várát és kapcsolatot építeni a temesvári pasa seregével.

Szent Jakab havában Csáki András uram kardja alatt újabb ötödfélszáz kuruc bujdosó jön meg Erdélybe Törökországból.

Károlyi uram Magyfalu mellett megüti Rabatta labanc seregét.

A gyulafehérvári országgyűlés Erdélyország fejedelmévé teszi II. Rákóczi Ferenc uramat. A nyár meghozza Szeged sikertelen kuruc ostromát.

Kisasszony havában Ocskay László brigadéros uram portyázóival betör Alsó-Ausztriába. Válaszképpen Heister elfoglalja Siklóst, Simontornyát és Dunaföldvárat.

Mindszent hava első napjaiban Rabutin generális kitör Szebenből és felmenti a labancok által keményen ostromolt Kolozsvárt. Az erődítményeket lerontja, magához veszi a labanc őrséget és visszatér Szebenbe.

Nagyjából ez történt tavasz óta. Börtönében Bottyán, Juditról se tud pontosat.

Csak annyit hall: szerelmes szívű asszonya sokszor beteg. Testét-lelkét megviseli Bottyán fogsága. Az ezredes tehetetlen. Hiányzik az asszony sokszor pipáért vagy borért is perlekedő, mégis anyáskodó aggodalma, szeretete. Kínjában naponta lepergeti a kettejük évtizedeit. Szinte maga előtt látja: villámcsapásként érte Judit látványa, hangja már első találkozáskor. Hiába volt Jósa Pál uram asszonya akkoriban, sírig tartó halálos szerelemre gyulladt iránta.

– Még jó, hogy Jósa uram hamar az égbe költözött – mélázik ilyenkor Bottyán. Azt is tudja, hogy Judit megszökött volna férjeurától, ha az tovább él is.

Mert Judit ugyanígy érzett, kétgyermekes asszonyként is: vagy Bottyán, vagy senki!

Míg a fogoly emlékeivel játszik, az ősz ráköszön Esztergom várára. Nehéz esők, hideg hajnalok, rövid alkonyok jönnek, ködöktől megülten.

Egy ilyen hideg októberi hajnalon féltucat labanc jön Bottyánért.

– Valaminek történnie kell – gondolja, amikor lehull a bilincs lábáról.

– Tartsd a kezed! – mordul rá az egyik zsoldos, azzal kötelet hurkol rá.

– Hová visztek, latrok? – morogja Bottyán, de most nem kiabál. Semmi értelme, fogytán az ereje is ebben a tömlöcben.

– Los, los! – lökdösik a labancok le a várból egészen a Dunáig. Evezős hajóra viszik. A lusta ködben csak déltájban lódul a hajó a nagy vízen. Egy a fontos: a foglyot titokban kellett idelopniuk.

Még jócskán reggel van, amikor seregdob pereg, kocsik zörögnek, kapuk nyikorognak.

Végre az induláskor Bottyán keserű szívvel búcsúzik szerette városától. Hiszen annyit épített, segített, szőlészkedett itt és boldog volt Judittal. Vége mindennek.

– Tán egyenesen a hóhér kezébe visznek a kurafiak – tűnődik. Mégis legjobban az fáj a lelkének, hogy Juditról semmit se tud. Titkon reméli, hogy elfogatása óta az asszonyt nem merték bántani. Talán, talán.

Megy a hajó, megy csendesen. Késő délutánra érnek Nyergesújfaluba. Ott Bottyánt kiszállítják a hajóból. Az evezősök továbbmennek felfelé Pozsony irányába.

Kicsiny falu ez a Nyergesújfalu. Rongyos fedelű házai szinte bocsánatot kérnek az utazótól. Az utcán rongyos gyerkőcök kergetőznek. A felnőttek a labancok láttán mind a házakba, az ablakok mögé húzódnak. Jobb mostanság kitérni, lapulni a labanc elől. Kivált az asszonynépnek. Végül Bottyánt a hat labanc a templom melletti kis házig viszi. Ott csöpp, mindössze egy rozoga ágyat őrző szobába lökik. Bottyán gyorsan átlátja: a vasrácsos ablakú üres szoba korábban is börtönül szolgálhatott. Azért biztonságból – ha hosszabb kötélen is – a rácshoz kötik.

A hat labancból kettő marad az ajtó előtt őrségben. A másik négy a két órás váltásig elmegy bort és nőt keríteni a faluban. Szomjaznak mindkettőre.

Bottyán jobb híján ledől a rossz ágyra. Forgolódik egy sort, azután megpróbál aludni.

A sötét gyorsan száll le a falura. A túlparton három esztergomi legény nyargal a házak vonaláig. Egyikőjüket halászcsónak várja a Dunánál:

– Jöjjön bátran, vitéz uram, mehetünk.

A legény Bottyán kardját és pisztolyát hozza. Másik két társa az óbester két szép lovával, a Pajzánnal és a Fakóval a túlparton vár. Ferkó, a Nyergesújfaluba átevező legény jobbágyokat vesz maga mellé. Lopva közelítenek a “börtönhöz”. Kezükben ásó és lapát vegyesen. Nesztelenül bontják a ház hátsó falát. Rajtaütéstől nem kell tartaniuk. Az ajtót már két beborozott labanc őrzi.

A kemény kezeknek néhány perc elegendő egy majd félembernyi nyílás kibontásához:

– Vitéz óbester urunk, ébredjen!

Semmi válasz bentről. Ferkó erre bedugja fejét a nyíláson:

– Óbester uram, Ferkó vagyok Esztergomból, Judit asszony lovásza.

No, a Judit asszony nevére megébred a fogoly.

– Hallod-e, nem vagyok én görény, hogy ezen a lyukon mászkáljak – mondja öt perc múlva, amikor a legény már lenyiszálta kezéről a kötelet.

– Igen – feleli a legény -, de asszonyunk a kardot, pisztolyt is elküldte nagyságodnak!

Bottyán boldogan ismeri fel fegyvereit és Juditja jótetteire fürgesége is visszatérőben.

– No, fiam, én bentről támadok a labancra. Ti meg oldalról. Menj! Ha ordítok, támadjatok és nincs kegyelem!

– Hajrá! – ordítja két perc múltáán Bottyán, azzal kirúgja az ajtót, és hátulról leszúrja az őrtálló labancot.

A másiknak nincs érkezése védekezni: Ferkó és fustélyra, kaszára kapott jobbágyok pillanatok alatt agyonverik.

– Át a túlpartra, nagyságos urunk! – kiáltja a sötétből az előkerült falubíró. – Üstöllést ám, mert a maradék latrok a nyakunkon lehetnek!

Perceken belül már az újfalui molnár csónakjában ül Bottyán. Csend van a Dunán.

Partot érve pénzt adna a molnárnak, de az nem fogadja el:

– A hazáért tettem!

Két jó lova, a Pajzán meg a Fakó megismerik a gazdát. Bottyán már a Fakó nyergében és búcsúzik az esztergomi legényektől:

– Szerelmetes asszonyotokra mint szemetek fényére, úgy vigyázzatok! Üzenem neki: érte megyek, amint lehet!

A három legény elvágtat az éjszakában. Másnap, Mindszent havának tizedik napján Bottyán már Selmecbányán esküszik hűséget Rákóczi uramnak, a régi fegyvertárs Bercsényi uram jelenlétében.

Bizony esztendeje már, hogy Esztergom várát s egész lovasezredét ígérte. Most pedig? Egszál magában érkezett. Hűséggel és tettekre készen. Ahogy az ifjú Rákóczira néz maradék szemével, tudja: sírig fogja ügyét szolgálni.