“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – XV.

Később Pázmány Péter uram – immár esztergomi érsekként – jócskán ügyelt a falak erősítésére. Végvár lett. A végső formáját talján várfundáló mesterek adták meg. A vár alakja erős bástyákkal védett hatágú csillagot formáz, jellegzetes négyzetes hálós utcarendszert védve. Újvár két török ostromot élt meg. Nem véletlen, hiszen a fontos kereskedelmi-hadiút évszázadok óta erre visz Pozsony és Bécs felé. Láttak a falak erdélyi fejedelmi hadat is a Bocskai meg a Bethlen Gábris uram katonáival. Végül a pogány 1663-tól 1685-ig ülte meg Újvárt. Ama nevezetes napon ide sétált be Bottyán fiatalon tettrekészen, s innen, az újvári minaret tornyából dobta le a müezzint a vásári forgatag porába.

– Rég volt! – erre gondol most vitézlő generális uram Szent András havának tizenhatodik napján. Jó egy hete táborolta körül a kuruc sereg Újvárt. Bottyán akkor körüllovagolta tisztjeivel a labancok által bitorolt erősséget.

– Miért fogynak az ezredek és miért nem építettek eddigiekben vívósáncokat? – faggatta törzskarát. – No, ha eddig nem, uccu neki, rögvest hordassanak gerendákat, rőzsekötegeket, deszkát bőven! A lövegek állásait pedig vigyék közelebb a várhoz!

Pár nap múlva megjöttek a francia hadmérnökök és tüzértisztek: új ágyúkat hoztak. Megbolydult a kuruc tábor, akár a méhkas. Bottyán azidőtájt már a Dunánál ellenőrizte a szállítmányokat. Nyikorogtak a szekérsorok a nehéz gerendaszállítmányokkal. Szállásmesterek szervezték újjá az ostromsereget. Közben Komáromnál is rendet tettek Bottyán parancsára, összeszedtek minden hajót és halászcsónakot. A komáromi vár alatt két talpas ezred is állást foglalt mezei tarackokkal erősítve.

Feljebb, Szentpéter, Madon, Bény, Párkány vonalán őrsáncok magasodnak, azokból figyelik a labanc mozgását. Kassánál nagyon erős sánc, lövészekkel, ágyúkkal megrakva. Hajók, sajkák hada vigyázza, hogy a labanc sógor ne jusson át a Dunán.

Bottyánnak eszébe jut a tegnapi látogatás: egy Ferenc-rendbeli barát kereste fel sátrában.

– Dicsértessék atyám! Mi szél fújta felém?

– Mindörökké fiam. Ehol hozom Bogyó Ferenc városbíró uram levelét – nyúlt be a kámzsája alá. Lám, a levélben az ő régi hadikenyerese küldte a vár alaprajzát, sőt, a Fehér és a Cseh-bástyák közé még keresztet is rajzolt az ebadta.

– No, ez az, amire vártam – dörmögte Bottyán elégedetten. – Ez a gyenge pont!

Most, a deres reggelben früstök után megbődülnek a kuruc ágyúk, rontják a Cseh-bástya és a Fehér-bástya közti falrészt emberesen. Ez az a szakasz, ahová Károly herceg ágyúi 1685 nyarán a leggyilkosabb tüzet zúdították.

Bizony, bizony, az ostrom után csak tessék-lássék rakták be gerendákkal és felfalazással. Mire a nap leszáll, megvan az eredmény: mély törés tátong a falon, akár egy óriás harapott volna belőle.

– No, édes fiaim, elő a deszkákkal, gerendákkal, földdel s ami csak van gyűjtött rőzse a kezetek ügyében! – kiáltja Bottyán. – Zúdítsátok az árkokba!

Így is tesznek kurucék. Tömik az árkot, mindent bele alapon. A törés tetejébe mindenütt föld is zuhog.

– Éjfélkor támadunk! – adja ki Bottyán a parancsot. – Bakó Péter s Lévai Szabó János uram vezeti a támadó éket. Nyomukban mint a fergeteg, rohanjon fel a hajdúság a falakra, neki a labancnak!

Éjfélkor rikolt a tárogató, recseg a trombita, pereg a seregdob:

– Perdülj, kuruc! Rajta, hozzá, csak hozzá!

Nosza, a gyalogszázadok neki a falaknak, át a betömött falakon.

– A keserves kutya úristenit a labancának! Nem jutunk fel! – mérgelődnek, mert az ostromlétrák rövidnek bizonyulnak.

Szerencsére a flakon belül is akadnak magyarok szép számmal. Sőt mi több, Bogyó uram napközben meggyőzte a labanc térparancsnok, Harth uram hetven német katonáját, hogy ne tüzeljen, inkább segítsen!

Nosza, fények gyúlnak az éji hidegben, százával húzza már német és magyar vegyesen hajdú uramiékat a bástyákra, falakra!

– Sorakozz, sorakozz! – vezénylik Bakó és Lávai Szabó uramék.

Hajdúék szót fogadnak. Menetben rohamozzák a piacteret. Egyből szemben találják magukat a fáklyafénynél felvonult Axmann ezredes katonáival. Csekély az ezredes ereje, tehetetlen a kuruccal szemben. Megadja magát.

– Grácia, grácia! – kiáltja kínjában.

Mire pirkad, piros-kék-aranyos kuruc hadizászlók lobognak Újvár főkapuján. Az óratorony előtt a várpiacon reggel hadirendben várják a belovagoló Bottyán generálist. Dörög a „Vivát Bottyán apánk! Tigrisapánk! Vivát Rákóczi! Van még Bottyán apó!” kiáltás is.

Bottyán meghatódik katonái szeretetén. Még aznap berendezkedik a város legszebb házában, ez lesz néhány napra a főhadiszállása.

Délután már e házban teszi meg Ilosvay Imre óbester uramat a várőrség parancsnokának.

– Mint a szemed fényére, úgy vigyázz ezentúl Újvárra!

Alkonyatkor nagykalapos fuvarosgazda szekerezik be a várba agyonhajszolt lovaival.

– Vezessetek generális urunk elébe! – kiáltja az elébe toppanó őrségnek.

– Hajts a főtérre, a legszebb palotásházban találod! – kiált oda az egyik hajdú.

Bottyán ugyancsak csodálkozik, amikor őrálló legénye megjelenti:

– Itt a bor Esztergomból. Megküldte azt Lakatos Judit asszony.

– Hozzátok elébem azonnal! – rikkantja Bottyán féktelen örömében. Legényei becipelnek egy jó kilenc csöbrös boroshordót.

– Felfeszíteni! – parancsolja Bottyán.

Lássatok csodát, bor helyett selyemtapintású török imaszőnyeg kerül elő. S alatta remekmívű ezüst tőr, puskák, karabélyok, pisztolyok, szablyák, de még kedvence, a kis ezüstbalta is itt van. Akad még néhány ruhadarab, mente, rézcsatos köpönyeg, csákó, no meg két rongyos hadisátor, összecsukható tábori szék, patikaszerek s egyebek. Örömére a Lipóttól kapott aranylánca is előkerül a medáliával.

– Judit, drága Judit! – mondogatja.

Faggatná a fuvarosgazdát asszonya hogylétéről, de az csak annyit tud, Judit asszony embere kereste meg a minap. Többet nem mondhat.

Hogyan is sejthetné, hogy ezekben a napokban Kucklander lefoglalta kúriáját, pincétől a padlásig mindent feltúratott. Végül valami ezer tallért találtak. S az ő Juditják az elvirult szépségében, betegsége ellenére is csinos, ringó járású Lakatos Juditit Kucklander bosszút lihegve börtönbe vetteti. Judit azonnal súlyosan megfázik, ágynak esik. Szerencsétlen asszonyt a labanc parancsnok erre kiengedi a tömlöcből.