Darab a hazából…

Andalító júliusi szombat délelőtt Mezőtúron. Kölyökszellő cirógatja a Kossuth tér árnyas fáit. Gyér az átmenő forgalom a Berettyó hídján át Endrőd felől, de Túrkeve felől is a Kossuth utca irányából.
Egy-két percre a szél feltámad, mint most is. Büszkén dagad a sudár fenyők szomszédságában az idén Trianonkor felszentelt országzászló. Oda-odaköszön zászlótestvéreinek a Városháza és a Tűzoltólaktanya homlokzatára.
Kétségtelen, ez a főtér – egyik a legszebbeknek kismagyarországi viszonylatban – számtalan izgalmas látnivalóval köszön a Túrra látogatóra. Ezt sugallja a színes faragott tábla is a tűzoltóság felőli sarokban: Isten hozta Mezőtúron!
Nézem a teret az árnyas vén fák alól. Szemben feszít Szentgyörgyi István katonaszobra: szűrben lábhoz tett puskával tiszteleg az első világháborúban elesett 1146 túri katona emléke előtt.
Kicsit arrébb kicsiny turul gubbaszt őrzőn és vigyázva a második világháborús emlékművön. Azt a rendszerváltás után alkotta a Takács-tanyai Művésztelep rég égbe költözött szobrászzsenije: Borbás Tibor. Való igaz, Lakatos Aranka és mások is közreműködtek, de Borbás Tibi nevét New Yorktól Budapestig mindenütt ismerik.
A tér egészét az 1927-28-ban emelt Városháza uralja. Kevesen tudják: falai és büszke tornya Horthy Miklós kormányzót is látták, midőn az első világháborús emléművet avatta… Parkjában egy miniatűr: II. Rákóczi Ferenc lovon a múló idő ösvényén. Nem messze Móricz Zsigmond mellszobra. Előbbi Melocco Miklós, utóbbi Somogyi kezét dicséri. Az eredetileg Túri murit megíró Móricz sokszor járt Badár Balázsnál. Szorgalmasan jegyezte noteszébe a túri történeteket.
Hátam mögött a Nemzeti Szálló és a “Bazár tömbje”. Eklektikus tömbje 1885 óta áll itt. Eredetileg pontosan egy tucat bolt működött benne: innen a “bazár” elnevezés.
Néhány lépésre a református öregtemplom toronysisakja fürdik a napfényben. Bizony jó háromszáz esztendeje már, hogy a túri kálvinisták az “első futás” után itt kezdtek emelni új szilárd falú templomot. Hosszú századok során, miként a nyáj, a templom is nőttön nőtt. Az idősebbek még emlékezhetnek a 60-as években elbontott szép vaskerítésre.
Ahogy állok e téren, s tűnt idők történésein tűnődöm, eszembe ötlik egy régi Tamkó Sirató Károly strófa az egykori túri diáktól:
“A Dózsa-harcok idejéből
viharokon, vészeken át
élt – bujdosott – virult
és fellegvára volt
magyar életnek és magyar tudásnak.”
De ez már másik történet. Ez a tér így is egy darab a látható és a nem látható, bennünk is élő hazából.