Regényes múlt, Magazin

“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – XVII.

Szent András havának tizenegyedik napját írják az Úr 1705. esztendejében. Nehéz, ködös hajnalban rohamra készülődik Bottyán János generális uram jó ötezres kuruc serege Simontornya vára alatt. A labanc uramiék által bevehetetlennek hitt erősséget három folyó, a Sió, a Kapos meg a Sárvíz mocsarai védik.


Jó tíz esztendőre annak utána, hogy 1686-ban a Badeni Lajos őrgróf uram vezette keresztény seregek leverték a fél-holdat Simontornya bástyáiról, egy császári hadmérnök a következőket írta naplójába: „A várat egy nagy és mély vizesárok veszi körül, a kastély hossza 135, szélessége 80 láb, három emelet magas, köröskörül kerítés, mely az egyik oldalon omladozik. Az első emeleten van öt boltozott szoba, a másodikon két boltozott és két boltozatlan, a harmadik a boltozottak mind beomlottak. A bejárat alatt egy erős tömlöc, mélyen a föld alatt köröskörül boltozatos pincék vannak. Az egész épület téglából és jó anyagból emelve. Ugyancsak van egy kútja az udvar közepén négyszögű kövekből kirakva, nyolc láb mélyen a föld alatt, az alapja azonban téglából van emelve.”
Jóval korábban Evlija Cselebi uram, a törökök világutazója pedig így írt: „Hosszúkás négyszög alakú, erős építkezésű szép vár, külvárosa erős palánkú, kerülete 1600 lépés. Egy kapuja, és az árok felett felvonóhídja, 300 deszka-tetejű háza van.”
Még a múlt esztendőben Ságfai Sándor Ferenc uram kurucai bevették a várat, ám Heister Hannibál császári generális ha-mar visszavette. Üli a labanc keményen.
Történt, hogy Mindszent havának utolsó napjaiban Bercsényi Miklós generális uram a Vág mellől átküldte a Rába mellékére Bezerédy Imre óbester uramat lekötni Pállfy János és Heister Hannibál labanc hadait. Bottyán uram előhada október 31-én Soltnál kelt át a Dunán, hogy hidat verjen a főseregnek. Bottyán uram ötezer emberével november 2-án lódult ki Kecskemétről. November 4 éjjelén kurucaink átkeltek a Dunán. Amint a komp és a szállító dereglyék elindultak a hadi néppel, a nyirkos novemberi homályból rác had csapott le rájuk. Budáról, no meg a dunaföldvári várból küldték őket a labanc parancsnokok. Nagy füstöt csináltak álcázva a támadást. Ám jó kétszáz kuruc hajdú puskázta meg rácékat. A kuruc had eleje még alig ért át a Dunán, máris lerohanták a földvári erődöt. Úgy áradt a kuruc talpashad a falra, akár a tenger. Futtában lőttek a falakra, benyomták a védőket az udvarra, többségüket levágták. Reggelre a bujkáló labancot is mind fölaprították. Indulhatott a had hidat verni, s azzal szabad az út immár Simontornyáig. Bottyán uram megszállta a környék dombhátait.
– Pokolba a nádasokkal! – dörmögte a vén kuruc vezér. – Katonáim lehúzza a láp, csak madár repülhet a falakhoz.
A labanc erősség úgy gunnyasztott szemben a kuruc haddal, mint a prédáját leső rétisas. Szárnya alatt köröskörül nádasokkal. Mocsári-vízi ország ez a javábó.
Történt még tegnap alkonyattájt, hogy két labanccá lett várbeli magyart, Verő Tamást és Nagy György fogták el a tábori őrök. Fejbe is suhintották őket puskatussal. Így vérző kobakkal vezették őket Bottyán uram elébe:
– Esztelen a strázsa, generális uram – kezdte Verő. – Szolgálni jöttünk mi nagyságodhoz, nem ellenségként.
– Ki vele! Mi a foglaló?
– A vár!
– Hogyan?
– Mi a simontornyai két magyar labanc század postásai vagyunk. Ha nagyságod rámegy hajnalban a várra, ahajt őkelméék is rárontanak a németre a falak mögött.
– Kinek az emberei vagytok tulajdonképpen?
– Szili György hadnagy uramé.
– Emlékszem Szili Gyurkára, együtt hajtottuk a törököt Eszter-gom alatt.
– Generális uram, mi tudjuk a titkos utakat át a mocsáron. Legjobb még az éjjel indulnotok három csapatban és virradatra nehéz ágyúk híján is ráeshettek a várra.
Mindez még tegnap történt. Most a kora hajnali órákban libasorban vonul a három talpas osztag. Elöl Verő Tamás vezeti Bottyán uramat. Az ég még alig szór világosságot. Vigyázni kell: akinek megcsúszik a csizmája, azt nyomba lehúzza a fullasztó iszap. Kevés a biztos zsombék, ahol a kuruc megvethetné a lábát. A lovasság kint maradt a táborban, a vidéket portyázza. A négy-öt ágyúból se hozhattak be egyet sem a nádasba. Egy szál szablya, kalabér, pisztoly a harcosok fegyvere.
Erősödik a hűvösség, nem-sokára virrad. Már a vár alatt járnak a hajdúk. Észrevétlen jutnak a vár árkáig. A vitézek csendben belehányják a vízbe a magukkal hozott nádkúpokat.
Az első sorok már a fal tövénél járnak, amikor az őrség észleli őket.
– Alarm! Alarm! – harsog fel a bástyán kétségbeesetten a trombita. – Itt a kuruc!
Sortüzek ropognak. Most már talpon van az egész labanc őrség. Jónéhány kuruc kibukik a sor-tűztől. Társaik vad üvöltéssel lódulnak a falaknak ostrom-létrástul. A legbátrabbja égő kanócos kézibombával macska-ként kúszik fel:
– Nesze, labanc! – vágják a bombát a szeme közé az őrségnek.
Az árkon túl ropog a nád, égő zsarátnokkal rohannak onnan elő a hajdúk, sorban meggyújtva a bombákat. Fentről is hull az áldás rendesen: szalmakoszorúk, sortüzek döntögetik kifelé a kurucfürtös ostromlétrákat is.
– Jézus! – üvölt fel egy lángoló dolmányos hajdú, azzal a vízbe dobja magát. Vesztére: víz alatti nyárs végez vele. Egy halálsikoly még és kiszáll a lelke. Hullák a várárok vizében mindenfelé. A labanc vadul védekezik. Mármint a német labanc, mert a magyar századok átálltak:
– Vivát Bottyán! Vivát Rákóczi! – kiáltásokkal vetik magukat tegnapi szövetségeseik ellen.
Domonkos Ferenc brigadéros urammal végeznek fenn a bás-tyán. Még zuhantában is csépelné a németet. Zuhan az árokba. Ám lássatok csodát: mégis él, folytatja a harcot!
– Vivát brigadéros urunk! Rajta, rajta!
Rohan a had tovább, keresztül az árkon, fel a falakra. Már Bottyán is ott lóbálja fokosát, vágja a labancot. Azok lődöznek rendü-letlenül: hull a kuruc is sűrűn. Kardok cikáznak, szuronyok villannak, üvöltve feszül egy-másnak a két sereg. Bottyán uramat hajdúival együtt a falhoz szorítják.
De jön az erősítés! Béri Balogh Ádám ront elő az új erőre kapott átállt simontornyai magyarokkal és sajátjaival.
– Rajta kuruc! Rajta!
Peregnek a kuruc hadidobok. Reggelre vége a harcnak.
A megvadult hajdúk levágtak minden németet. Azt is, aki megadón dobta el fegyverét. Csak egy labanc kapitány maradt élve néhány katonájával.
Amikor már nem volt kit leölni, eloszlott a had, fegyvert, pénzt zsákmányolni.
A németek gyerekeit, asszonyait Bottyán uram tíz fegyveres talpassal tereli a kapitányházba. Nehogy a felbőszült hajdúk leöljék a gyerekeket is. Az asszonyokat is őrizteti. Van miért. Legtöbbjükre már kuruc uramiék szemet vetettek.
Felkél a nap az összeégetett falak fölött. Fenn a tornyon Rákóczi lobogóját csattogtatja a hűvös novemberi szél. Simon-tornya vára immár a kurucoké. Emelkedik Rákóczi csillaga.