Magazin, Regényes múlt

“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – XIX.

Kisasszony havának idusán – addigra a fertői labanc sáncokkal szemben hatalmas tömegű rőzsét és földdel rakott sánckosarat hordat össze – reggel megütik bottyán táborában a rézdobot, harsog a trombita, nyeregbe száll vagy négyezer kuruc lovas és ezernyi kuruc talpas. Az első napon nem rohanják le a labancot. Bottyán tisztjeivel lóháton fürkészi az ellenség gyöngéit. Keresi a kedvező pontokat.


Így telnek a napok, várakozásban. Ilona-nap hajnalán azután neki a Fertő mocsaraitól egészen Sopronig hat erődítéssel védett sáncoknak! „Perdülj kuruc, rajta, rajta! Ne simogasd a labanc ebanyját!“ – zengi az ég is. Sortűz dörög, dolgoznak a tábori tarackok rendesen. Elsöprően rohamoz a kuruc had. A sáncok többségét vegyesen védik, osztrák, korvát és vad rác katonák. Róluk írta a minap Pálffy uram:

– Embereink szép legények, de oly vadak is, mert gyújtogatnak, fosztogatnak, gyilkolnak, s nincs, aki ellenezhetné. Saját tisztjeikre emelik a puskát, hogy meg ne szökjenek seregestül, kénytelen vagyok szemet hunyni a rakoncátlan.

Na, ezen a reggelen nem rakoncátlankodik a labanc.

Három sáncuk tetején már déltájra kuruc zászló csattog. Másik hármat estére foglalnak el Bottyán katonái, véres közelharcban. Négyszáz labanc kerül a másvilágra. A foglyok száma száznál is több. A kuruc rohamokban öt vitéz esik el. A maradék labanc vérteseket egészen Sopron faláig űzik, vágják. Másnap Bottyán parancsot ad a sáncok szétrombolására. Majd Bezerédy Imre brigadérost hívatja:

– No, Imre fiam, fordulj egyet Bécs alá! A te nevedet úgy is rettegi a hajas sógor, s hallám, epekednek utánad sógorék szépasszonyai.

Utóbbit viccnek szánja, de nem az, mivel telitalálat. Bezerédy sógorának feleségét, Béri Baloghné Festetich Juliannát is sűrűn szokta éjszakánként látogatni. Ezért a brigadéros szeme összeszűkül, villan egy borzasztó haragosat, de ért a szóból. Napszálltára alig egy óra járásra ügetnek Bécstől.

Az útjukba eső falvak népe se ússza meg sarc nélkül. Bécsben pedig félreverik a harangokat:

– Jön a kuruc! Jön Rákóczi!

A múltkorában Ocskay, most meg Bezerédy közeledtére sírnak.

A jól sikerült sáncfoglalás és bécsi portyák után Bottyán és Eszterházy Antal uram kézhez veszik a nagyságos fejedelem parancsát:

– Biztosítani a karvai sáncot!

Ez az erős sánc adja a dunai átkelés hídfőjét, megszállásával fel lehet tartóztatni a labancot Esztergom felé.

Még javában tartott a fegyverszünet, amikor Rákóczi uram döntött az esztergomi vár ostromáról. Francia felderítő tisztje ezt vetette papírra: „Furcsa alakú, hossz, de keskeny erőd, két végében ékben végződik, ugyanitt két, csak kevéssé kiugró őrtornya van. A Duna-partján egy hasonló alakú, részben földdel fedett szikla tetején áll…“ – kezdődött a jelentés.

Majd hosszan  taglalta a francia a Duna és a mezők felőli oldalt is. No meg a Szent Tamás-hegyet.

Rákóczi uram mindezt megkérdezhette volna Bottyántól is, hiszen behunyt szemmel ismeri a vár minden kövét, lovas főhadnagy kora óta. Ám úgy látszik, a fejedelem jobban hisz a franciának, mint sem megbízna tapasztalt öreg harcosában.

Káromkodik Bottyán amúgy rendesen, amikor megtudja: kimarad Esztergom ostromából.

– A felséges Atyaúristenit az ilyen parancsnak! – ordítja. – Én, aki kölyökkoromtól ismerem a vár minden zegzugát, nem tehetem a kést a labanc féreg torkára!

Fejedelme nevét nem veszi a szájára, annál fegyelmezettebb. Azért rá most nagyon haragszik.

Kucklander kardja alatt valami négyszázhatvan labanc várja az ostromot. Húsz használható ágyúval. Lőszerben és puskában is nagy a hiány. Hadmérnöke nincs a várnak, kevés az ágyúmester is. S jól emlékeznek a labancok az idei Böjtmás havára. Akkor a párkányi oldalon portyázó várbelieket vágták le egy kuruc lesvetés alkalmával.

– Ha nincs más, a német polgárokat is bevetem a védelembe! – dönt Kucklander. A védők soraiban emellett rácok és magyar labancok is harcolnak.

Gyatra a kuruc ostrom. Ha Bottyán itt lenne, feltétlen a Szent Tamás-hegyről és a Duna-partról lövetné a Vízivárost. Az első körültáborolás még Szent Jakab havában történt. Azóta hiába a francia tisztek vezette ágyúzás, a labanc erősen tartja magát.

Többszöri sikertelen roham után Kisasszony havának huszonharmadik napján, hajnalban újabb rohamra indul a Rákóczi uram vezette kuruc had. A várfal leomlott szakaszán legerősebb a harc. Ám három óra elkeseredett öldöklés után a fejedelem visszavonulót fúvat.

– Hm. Az ostrom elején reménykedtem, néhány nap elegendő lesz… – töpreng. – Be kell látnom, csapataim fegyelmezetlenek, tüzéreim gyengék. Már csak az aknaharc segíthet! – mondja.

Így is lesz. Másnap, az ágyúk szaggatta Lipót-bástya aljában a kuruc aknászok természetes üregre lelnek. Indulhat a lassú aknaépítés. A munkát szinte bénítja, hogy a mélyben egy nap márványréteget üt a csákány. Az előrehaladás csiga lassúságú. A labanc se rest, ellenaknákat ásat, de hasztalan.

Végre Szent Mihály havának ötödik éjjelén elkészül az akna. Megtöltik.

– Add meg magad, Kucklander, szabad elvonulásra! – harsan a bekiáltó katona német szava.

– Nicht! Nein! Disznó kurucok! Krucifix! – érkezik a gyors válasz föntről. Hogy nyomatékosabb legyen, labanc puskások lődöznek alá.

Ropog a sortűz. Mindez elegendő arra, hogy a várparancsnok harminc kemény katonája leereszkedjen a bástya másik oldalán.

– Forverts! – csattan a német vezényszó, s a harminc labanc kegyetlen harcban elfoglalja a kurucoktól az aknát. Hajas sógorék még az ott talált lőport is a várba menekítik.

Rákóczi uram belebetegszik a kudarcba. Másnap száz meg száz kuruc élet árán minden eddiginél véresebb kézitusában az aknát visszafoglalják.

Színültig töltik puskaporral. Kucklander az újabb, megadásra szóló üzenetet már nem veszi tréfára. Alig van már háromszáz élő katonája. Tárgyalás indul. Végre Szent Mihály havának tizenhetedik napján a labanc maradék fegyverrel a kézben szabadon elvonul a várból. Starhemberg ezalatt Komárom alatt őrjöng hadával. Bottyán kemény portyái miatt nem mert a vár felmentésére jönni.

Bottyán csaknem haját tépi fékevesztett dühében, amikor megtudja, hogy az imádott Juditja halála miatt felelős Kucklander szabadon elmehetett.

– Holott ezt a férget fel kellett volna koncoltatnom! – üvölti.

Az állandó portyák amúgy is megviselték egészségét. Lába feldagadva. Hála dr. Lang udvari kuruc orvosnak, két hét múltán ha két hajdúra támaszkodva is, saját lábán megy fel a várba. Jókor érkezi: magyar és sváb kuruc csaknem öli egymást. Keményen rendet teremt. Ideig-óráig. Ahogy kiteszi a lábát Esztergomból, az őrség ismét veszekedésbe, majd verekedésbe kezd. A vár labanc visszavételéig Esztergom napjai meg vannak számlálva.