Hírforgó

Színvonalas előadás, gyérülő közönség

Szokatlanul kevesen jöttek el hétfőn este a Vízi Színházba a Viszockij-emlékestre. Érdekes módon az ezúttal belépőjegyes produkciónak is volt háziasszonya Soványné Nagy Erzsébet személyében.


Ő a korábbi nyarakon a tőle megszokott módon minden földi jóval igyekezett ellátni a nagyérdeműt.

Horányi László és Cécó Akusztik nevű zenei formációja Esztergomból érkezett. A korábban a Debreceni Csokonai Színházban hosszú időszakot eltöltött színművész együttesével a néhai orosz költő-fenegyerek (Viszockij 1938-1980) munkássága előtt tisztelgett. A “Farkasvadászat” c. összeállítás veretes versekkel és dalokkal idézte a szovjet-orosz idők Brezsnyev éráját, amelyben a költő hatalom által csöppet sem kedvelt alkotásai megfogantak.

A “Farkasvadászat” komor lüktetésű dalai után a közönség valami egészen mást kapott ugyanazon idők vidámabb táborából és hangulatából. Ebben a részben az együttes a “country vidékén” kalandozott, egyebekt közt Simon és Garfunkel örökzöldjeiből válogatva. Ettől a közönségnek mindjárt jobb kedve kerekedett, olyannyira, hogy a mindmáig halhatatlan “Csend hangjai” is elhangzott ráadásként.