Hírforgó, Képgaléria, Média

A Jókai Színház és a Cervinus Teátrum együttműködése

Széleskörű sajtótájékoztatóval indultak hétfő délután a Holle anyó musical próbái a Cervinus Teátrum kamaratermében.


Az alkotókon, a rangos szereplőgárdán kívül itt volt Seregi Zoltán rendező, a Színtanház vezetője – egyben a Jókai Színház igazgatóhelyettese – és Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója.

– A Tessedik musical után ez a második ilyen nagyszabású produkció, amely a Jókai és a Cervinus Teátrum együttműködésében jön létre – mondta Csasztvan András, hangsúlyozva, hogy a darab létrehozása során mindvégig számítanak a sajtó jelenlétére.

Seregi Zoltán kifejtette, hogy öröm számukra a mostani együttműködés, amelyben a közreműködő békéscsabai tehetségek – úgy is, mint a Színitanház korábbi növendékei – örömmel vesznek részt. A darab sikerre van ítélve – fogalmazott.

Varga Viktor rendező elmondta, hogy hónapok óta szinte csak a Holle anyó megvalósításával foglalkozik.

Megismerhettük az alkotókat is. A darab írója és dramaturgja Belinszki Zoltán, zeneszerzője Gulyás Levente, rendezője Varga Viktor. A rendező azt is elmondta, hogy tíz-tizenöt éve nem készült családoknak szóló musical, a téma nagyon jó, ezért esett a választás Holle anyóra.

Későbbiekben egész képsort vetített le a Jakub Braniczky által, a “gótikai koncepció” jegyében alkotott díszletekről. Gulyás Levente zeneszerző a szereplők és az összes jelelevő tapsa közepette az új mű nyitányát, majd a délután során a betétdalok jó részét is bemutatta.

A sajtótájékoztató után azonnal megkezdődött az olvasópróba, mivel a szarvasi ősbemutató időpontja november ötödike. Megtudhattuk, hogy próbák illetve korrepetációk egyszerre zajlanak Szarvason és Békéscsabán.

Most pedig lássuk a szereplő színművészeket. Mirko: Gulyás Attila, Marko: Benkő Géza, Holle anyó: Dósa Zsuzsa, Mostoha: Kolti Helga, Ágica: Tatár Bianka, Jakup: Vadász Gábor, Csúnya lány: Liszi Melinda. Ez a hazai változat rangos gárdája, amely a későbbiekben a Jókai bérletsorában, Szentendrén és Szarvason várhatóan sikerre ítélve játssza majd a musicalt. Színre lép benne a Varidance társulat is, továbbá bohócok Vári Bertalan koreográfus irányításával.

Az már biztos, hogy a Stefan Dano főkonzul által támogatott szlovák változatban Ágica szerepét Eva Javorska, Jakupét pedig Ferenc Polók fogja alakítani. Hozzájuk csatlakoznak majd a Pozsonyi Színművészeti Egyetem hallgatói.

Az első olvasópróba és a Gulyás Leventétől megszokott igényes kompozíciók hallatán máris elmondható, hogy ez a musical hosszú távon sikerre ítéltetett.