“Verik a rézdobot, fújják a trombitát…” – XXII.

Bottyán ezidőtájt már-már Rákóczi leghűbb segítőjeként az ország nevében oszt parancsot. Szent Iván utóján keményen meginti a dunántúli vármegyéket:

– Alispán és főszolgabíró uramiék, ha ügyünkkel ellenkezőt cselekedni merészelnének, vasra veretem és Murány várába küldetem mint lázadókat. A felséges Fejedelemnek mint hazaárulókat átadom, kik is ugyanazon büntetést várhatják magukra, mint nemrég Turóc vármegye viceispánját érte az ónodi gyűlésen. Nevezetesen a halálra ítélt Okolicsányi Kristóf és az ónodi táborban felkoncolt Rakovszky Menyhért uramék sorsára gondol.

Vádak innen, vádak mindenhonnan ellene. De vitézi módon válaszol azokra:

– Ezután is megmutatom, az utolsó csepp véremig szeretem édes hazámat.

Nyár derekára Bottyán újra portyázókkal riogatja a labancot Bécs alatt. Újra támad. Lébényszentmiklóst megveszi, azután Óvárt vonja ostrom alá. A Lajtáig hajtja a labanc sereget. Győr vára alatt a Sziget nevű külvárost éjszakai rohammal veszi meg, szétver itt egy gyalogos és két könnyűlovas rác ezredet.

Mindszent havának második napján Sopronkeresztúron véres csatában veri szét gróf Nádasdy Fernc uram, Sopron környéki labanc parancsnok seregét.

Mire véget ér az esztendő, Bottyán Rákóczi akaratából Érsekújváron főkapitány. Trencsén várától le a Dunáig, s onnan a Mátraerdőig kormányozza az országrészt.

Böjtelő hatodik napján I. József Starhemberg Maximilian gróf tábornokot teszi a magyarhoni labanc hadak főparancsnokává.

Böjtelő idusa van. Bottyán parancsára tizennégy lovas kuruc üget ki Érsekújvárról a Vágon túlra. A portyát Bornemissza János strázsamester uram vezeti. Fátyolos-ködös reggelben ügetnek vitézeink a Pozsony-Nagyszombat vonalon.

– Tanyát ütünk, legények! Lóról! – vezényel a kisded csapatnak Bornemissza uram. Hetyke rétkei legény őkelme, sok szerelmes asszonyszív megdobogtatója. Most nincs ideje forró asszonykarokra, leánykákra gondolni. A lomha köd csöndjében zaj nélkül bújik meg legényeivel a bokros-fűzfás berekben.

Némaság honol mindenütt. Csak Böjtelő fagyos lehelete suttog a bokrok vesszőin. Semmi nyoma a labancnak.

Délre kisüt a nap, oszlik a köd. Végh Janó közvitéz egyszerre jelez Bornemisszának út menti leshelyéről. A strázsamester odakúszik.

– Mit látsz, Janó?

– Valami labanc császármadár közeledik erre díszes hintaján.

– Megütjük! – parancsol Bornemissza. – Figyeljetek!

Jó öt perc múlva díszes aranyos hintó fordul feléjük. Vagy harminc vasas német kíséri.

– Ritka nagy haramia lehet! – véli Rácz Miska.

– Most azután nyergelj-fordulj! Lóra kuruc! Utánam! – kiáltja Bornemissza.

– Kard ki kard! Rá a labancra! – üvöltik a vitézek. Azzal sistergős istennyilaként rohannak a hintónak meg a vasas németeknek.

Szélvész vagy tornádó nem versenyezhetne vélük. Akár a förgeteg zúdulnak a labancra. Aprópuskák, mordályok, karabélyok osztják a halált. Percek múltán halomba fektetve a labanc kíséret, levágva szinte mind.

Végh Janó rántaná a díszes hintó ajtaját. Ám Starhemberg se gyáva legény. Pisztolyával egy minutum alatt rálő a kurucra. Végh Janó megússza, a golyó csak vállát súrolja. Erre a kuruc hatalmas pofont cserdít a fogoly labanc főtiszt képére.

Starhemberg reszkető pénztárnoka is előkerül. Őkelme a hadipénztárt kíséri, csakúgy, mint a vasas németek.

Vége a csatának. A labancok egytől-egyik holtan fekszenek a ködtől nyirkos árok partján, vagy keresztben az úton. Van, kit menekülőfélben a bokrok közt ért a halál.

Starhemberg grófot Bornemisszáék kuruc lóra ültetik. Majd a megkötözött tábornokot szorosan közrefogva indulnak Bottyánhoz. A díszes hintó marad. Délután van már, amikor a sokadik falu után Vízkeletre érnek. A falu főutcáján egy jobbágylány jön velük szemben. Szemrevaló csinos leányka, kezében korsó.

– Mit viszel rózsám? – hajol hozzá Bornemissza János.

– Bort a német őrparancsnoknak, hogy fulladna meg tőle – válaszolja a lányka.

– Hány labanc van vele itt a faluban?

– Lehetnek vagy félszázan úgy három napja. Azóta garázdálkodnak itt. A parancsnok vedelne egyfolytában.

– No szépségem, akkor most mi megkóstoljuk a labanc borát. Add a korsót.

A lányka felnyújtja. Bornemissza jól meghúzza a boroskancsót – nevével ellentétben -, azután legényei sorban jönnek. Végül Rácz Miska hatalmas csókot nyom a leányka orcájára. Az már félholt félelmében.

– Menjenek már, vitéz urak! Ha szembejön a labanc őrjárat, végünk!

Bornemisszáék szót fogadnak, kiügetnek a faluból. Szerencsére labanccal ezúttal nem találkoznak.

Mire a Vághoz érnek, fáradt a főúri fogoly. Sápadtan inog a kuruc lovon.

– Siessünk János! – szól strázsamesteréhez Rácz Miska. – Nehezen bírja a gróf az utat.

Ám most jön a neheze. Hirtelen lódobogás, dübörgés támad. Lám, ott nyargal mögöttük valami száz labanc. A környék riasztott őrsége.

Szerencsére Bornemisszáék találnak egy elköthető nagy révészladikot. A révész és fia benn lapulnak félelmükben kunyhójukban. A tábornokot négy markos legény vigyázza a jeges víz fölött. A többiek a ladik mögött úsztatnak sebesen.

Rohan a riasztott labancság mögöttük. Puskák, pisztolyok dörögnek a homályban. Erre a főúri fogoly észbe kap. Átordít a túlpartra:

– Ne lőjetek! Maximilian Starhemberg tábornok vagyok!

Nevének hallatára Bornemisszáék nagyot kurjantanak örömükben:

– Hej, az áldóját! Hiszen a gróf az egyik fő-fő ellenségünk!

A túlparton néma csend. A labancok féltik foglyul esett tábornokukat. Tehetetlen mérgükben öklüket rázzák.

Isten a megmondhatója, hányszor veregeti meg örömében Bottyán a nyitrai táborban Bornemissza János vállát, hányszor paroláznak a portya hőseivel.

– Meghálálom fiam ezt a nagy hőstetted. Nektek is legények!

Estére asztalához hívatja foglyát. Hatalmas lakomát csapnak.

A díszhelyen maga Starhemberg ül. Nem győz álmélkodni, mikor látja, hogy nem a híres Bottyánnal vacsorázhat kettesben, vagy négyesben. Vele szemben az általa csak „gonosz lurkóknak” vélt félelmetes kuruc legények feszítenek. A felköszöntő boroktól fénylő mámor a szemekben. Mit tehetne a magasrangú fogoly? Elfogadja Bottyán kínálását. Féktelen a kurucok jókedve.

Másnap reggel a foglyul ejtett tábornokot Bottyán magához Bercsényi uramhoz és a felséges fejedelemhez indítja. Károlyi Sándornak pedig megírja:

– Portyánk Isten segedelmével oly sikerrel járt, hogy a Vágon túl, Szenc táján a labanc hadak fő-fő generálisa fogságunkba esett. Vele a teljes labanc hadipénztár. Adjon Isten édes nemzetünknek ilyen s ennél nagyobb szerencsénket is!

Starhemberg elfogatásának híre napok múltán Bécsbe ér. József császár erre a hírhedt magyarfaló Heister Hannibál grófot teszi meg főparancsnoknak.