Darts, Képgaléria, Média, Sportsarok

Darts Premier Liga 4. forduló

Ha csütörtök este, akkor darts a Galéria Grill étteremben.


Az est első mérkőzése Peti és Misi összecsapásával kezdődött. Sajnos Peti csak két leget tudott elcsípni Misitől pedig több lehetősége is lett volna jobb eredménnyel zárni ezt a fordulót.

A második mérkőzésen Milán erősen kezdett Krisztiánnal szemben, így elég nagy előnyre tett szert, mire ellenfele megdobta első legét. Milán ezen kívül még két leget engedett Krisztiánnak, majd egy parádés egy nyilas dupla bullos kiszállóval zárta a mérkőzést.

A harmadik mérkőzés igazán kiélezett mérkőzésnek indult Pali és Laci között. Fej-fej mellett haladtak, mígnem Palinak gondjai akadtak a kiszállókkal, így Laci két leg előnyre tett szert. Pali egy nagyon szép 90-es kiszállóval még visszahozta magát a játékba, de az ezt követő legben Laci biztosabban dobta a duplát és végül nyerni tudott.

Az utolsó záró mérkőzésen Anikónak az elején nem igazán ment, így elengedte Tibit egy-két leggel, de aztán megdobta az első kiszállóját, majd ezt követte a második nyert legje egy két nyilas 60-as kiszállóval. Ezek után Tibi is megmutatta, hogy Ő is tud ha akar, egy nagyon szép egy nyilas dupla bullos kiszállóval. Anikó még egy legben tudott győzni, mígnem Tibi kidobta a befejező leg dupla 1-es kiszállóját.

4.forduló: Maczik Péter 2 – 8 Szrnka Mihály, Galát Krisztián 3 – 8 Szerb Milán, Prifer Tibor 8 – 3 Podani Anikó, Batta Pali 5 – 8 Magyari László.