Darts, Képgaléria, Média, Sportsarok

Befejeződött az idei DPL

2013 december 20-án este véget ért a Darts Premier Liga a Galéria Grill Étteremben.


Az első mérkőzésen Milán és Laci csatáztak a döntőbe jutásért. Milán az elején erősen kezdett és rögtön elhúzott két leggel, viszont Laci sem adta fel és hamar kiegyenlített. Innentől kezdve Milán ha bizonytalan duplákkal is, de elhúzott és Laci nem tudta már megállítani, csak megszorongatni. Így 8-5-ös végeredménnyel Milán az első helyért Laci pedig a harmadik helyért küzdhetett tovább.

A második mérkőzésen Misi és Tibi csaptak össze. Tibi valahogy nem tudta hozni a formáját, és ezt Misi ki is használta, és ezzel a magabiztos játékkal bejutott a döntőbe, Tibi pedig a harmadik helyért harcolhatott.

A következő mérkőzést a két elődöntő vesztese játszotta egymás ellen a harmadik helyért. Laci tudta folytatni ugyanazt a játékát, amit az elődöntőben produkált, így hamar elhúzott Tibivel szemben, aki sajnos csak a végére tudta összeszedni magát két leget erejéig. Laci ezzel a győzelemmel megvédte a „legtöbb harmadik hely birtokosa” címét.

A döntő játékot a tabellán végig első helyet birtokló Misi és a tavalyi Premier Liga győztes Milán küzdöttek meg az első helyezettnek járó kupáért. Misi nagyon erősen kezdett, 3-0-ra elhúzott. Viszont ellenfele is játszott már egy-két darts meccset, így a következő három leget Milán nyerte. A következő legben Misi egy gyönyörű szép 177-es dobással nagyon hamar a duplához ért, amit a 19. nyílra be is fejezett, ezzel ismét átvette a vezetést. Milán a következő három legben még jobban rákapcsolt, és ha az első nyíl szektort tévesztett is, a másik kettőt már nem hibázta el (32=D8+D8). Az állás 6-4 Milán javára. Viszont Misit is keményfából faragták, így nem hagyta magát: a következő leg megnyerésével egyet lefaragott a kettejük között lévő kétleges különbségből. Milán a következő leget 26 nyílból kidobta, majd Misi gyorsan válaszolt rá szintén egy 26 nyilas leggel. A két játékos átlaga szinte egyenlő volt, Milán 7-6 vezetésénél. Az előző legekhez hasonlóan a következő leg roppant szorosnak bizonyult, az által hogy Milán 100-as dobására Misi 140-nel válaszolt. Viszont Milán még tudott néhány triplát kicsikarni magából és egy jó kerekítés után 40-es kiszállón várta, hogy befejezhesse a döntő leget. Misi sajnos a végén nem tudott egy jó nagy dobással ráijeszteni ellenfelére, így a tét nagysága miatt, még ha kicsit remegő kézzel is, de Milán első nyílra megdobta a dupla 20-at, és ezzel a 23. nyilas leggel harmadjára is megvédte a Darts Premier Liga címét.

  1. hely: Szerb Milán
  2. hely: Szrnka Mihály
  3. hely: Magyari László
  4. hely: Prifer Tibor
  5. hely:Batta Pál
  6. hely: Galát Krisztián
  7. hely: Podani Anikó
  8. hely: Maczik Péter

Valamint a nyolc forduló statisztikái alapján az egyéni kupák díjazottjai:

  • A legtöbb 100+ dobás: 78 darabbal Szerb Milán
  • A legtöbb 140+ dobás: 17 darabbal Szrnka Mihály
  • A legnagyobb kiszálló: 124-es kiszálló Magyari László
  • A legkevesebb tűből megdobott leg: 17 nyíl Prifer Tibor
  • A közönség díjas: Podani Anikó
  • Vigaszdíjas: Prifer Tibor