Turul szobrot a Madarasi-Hargitára!

Lehetetlen feladatra vállalkozna az, aki az elmúlt két évtized eseményeit kronológiai sorrendbe kívánná rendezni, szereplőit szeretné felsorolni. Közülük az első tragikus volt és két áldozattal járt: egy gépkocsivezető és egy szentegyházi négygyermekes fiatalasszony.

Az a szarvasi februári véres hajnal a vég és a kezdet. Az élet vége és a szeretet kezdete. Megtudtuk, hogy van egy város valahol a térképen: Szentegyháza. A legmagasabban fekvő magyar település a Hargita lábánál, színtiszta székely-magyar lakossággal. Egy város, melynek temetőjében furcsa fejfájú sírok sorakoznak, az egyik Lőrincz Annáé – sírján gyönyörű virágokkal.

Ma már megszámlálhatatlan azon szarvasi családok száma, akik részt vettek a csíksomlyói búcsún, hallgatták a Szentegyházi Gyermekfilharmóniát, vagy virágot szedtek a tavaszi Nárciszfesztiválon, megmászták a Hargitát. Sorolhatnánk a lélekemelő alkalmakat, melyek magyarságtudatunkat mélyítették, alakították történelemszemléletünket, megbonthatatlanná tették testvéri egybetartozásunkat.

Engem már húsz éve tart hatalmában az a furcsa és megmagyarázhatatlan érzés, amely elfog mindig, amikor elhagyom Kápolnásfalut és Szentegyháza lágy hegyoldalait. S ez az érzés ugyanígy múlik el, ahogy távolodom tőle. Nem találkoztam emberrel, aki Szentegyházán ne érezte volna magát otthon.

Ne ette volna szívesen a juhtúrós puliszkát, ne itta volna a köményest, ne énekelte volna elhomályosodó szemmel a Székely-himnuszt. Mert itt minden szó, minden korty és falat ízesebb és szebb. Valahogy tisztább és mélyebb. De hogy igazabb, a bíztos – így, hosszú í-vel, ahogy a góbé mondja megnyomva és hosszan ejtve az ó-t. Na így lettem én is székellyé, sok szarvasival egyetemben, átérezve a Hargita tetején, hogy az Úr közel. Most a huszadik évfordulón szálljon fel a Hargitára a mi szarvasi turulunk. Ősi, szent helyére.

Néhány szarvasi zarándok család, 2013-ban a csíksomlyói búcsún fogadalmat tettünk. Hogy 2014-ben Pünkösd vasárnap – június 8-án – a szarvasi turulunk mását elhelyezzük az 1801 méter magas Madarasi-Hargitán. A székelyek Szent Hegyén.

Tisztában voltunk vele, hogy ezt csak közös összefogással lehet megvalósítani. Nem sajátíthatja ki senki, mindenki részvételét biztosítani kell, aki részese akar lenni! Mert csak így fogja mindenki magáénak is elismerni, ha fenn jár a szélfújta hegytetőn: ezt a turult mi hoztuk ide, szarvasiak. Biztosan hihetjük: már unkáink is látni fogják.

Akkor lesz áldás rajta, ha mindenki tehet érte, magáévá teszi a gondolatot, erejéhez mérten segít. Segíti leszállni a magyarok ősi totemállatát, a turult, mely már Attila seregei felett szárnyalt, lobogott a zászlón, amikor hadba vonult. Azt a turult, mely sokáig csak az emlékezetünkben élt, de a rendszerváltás hajnalán visszaszállt első világháborús emlékművünk oszlopára. Mert a turul nem költözik. Itt él a szívünkben – a Kárpát-medencében -, a Duna völgyében több mint ezer éve. Kétségek senkit ne gyötörjenek: „minden nemzetnek joga van a legendáihoz”. Nekünk is!

Az első lépések megtörténtek. A múlt őszi hadjárat is a turulról szólt. Kiállítottuk Szentegyházán a Kárpát-medence turul szobrait láttató fotókiállítást és a szarvasi turul szobor öntőmintáját.

Szentegyháza vezetése és közössége örömmel támogatta az elképzelést. A jelenlevő magyar konzul segítséget ígért. Csíkmadaras Képviselő-testülete most foglalkozik az engedélyezéssel. A Szent Hegy közigazgatásilag Csíkmadarashoz tartozik. Ők régi ismerőseink a hadjáratokból.

Haáz Sándor karnagy úr csak annyit mondott: „Fent leszünk a fúvósokkal az avatáson!”. Buzogány Mózes barátunk, a kopjafa-faragó már ismerkedik a megvalósítás részleteivel. Állandó és meghatalmazott utazó nagykövetünk, Katona Csaba személye a garancia: időben kész lesz minden.

Valami titka van a mi turulunknak: még a XXI. században is kiveri a biztosítékot az ellenzők, a gyávák, a megfutamodók körében. Mi nem lankadhatunk! Tegyük fel 1800 méter magasra – a legmagasabbra -, 500 kilométerre a Történelmi Magyarország közepétől. Távolságban a legmesszebbre – de szívünkhöz a legközelebb -, ahol értik a magyar dalt és a magyar szót!

Tegyük együtt, mi, Szarvasiak!

Dr. Demeter László
tiszteletbeli székely
Szarvas város 1990-1998 közötti polgármestere