Hírforgó

Elkezdték a termálhőellátó hálózat felújítását és bővítését Szarvason

Idén februárban elkezdődtek a szarvasi geotermikus rendszer fejlesztésének kivitelezési munkálatai.


Szarvas Város Önkormányzata az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében benyújtott sikeres pályázatával közel 623 millió forintos támogatást nyert termálhőellátó hálózatának felújítására és bővítésére. A beruházás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

„Szarvas kimondottan sikeres településnek mondható az európai uniós pályázatok terén, hiszen 199 nyertes projekttel büszkélkedhet, ami azt jelenti, hogy az utóbbi években ilyen forrásokból 15,5 milliárd forint áramlott a városba” – mondta el Babák Mihály, Szarvas Város polgármestere a geotermikus projekt elindítására szervezett március 6-ai sajtótájékoztatón. A sikeres projektek egyike a közel 623 millió forinttal támogatott geotermikus rendszer felújítása és bővítése is, amelynek kivitelezési munkálatai idén februárban vették kezdetüket.

A polgármester úr a február 27-én megrendezett, a jövőbeli EU-s pályázati lehetőségeket is felvázoló szakmai konferencia keretében szintén kiemelte, hogy a településen élők számára különösen fontos a környezetvédelem, éppen ezért a lakosság a városvezetéssel együtt támogatja az alternatív energiák felhasználását. A nap- és geotermikus energiát egyaránt hasznosítják, mindkettőnek nagy hagyománya van a városban. A termál fűtési rendszer több mint 15 éve épült ki, és ennek segítségével látják el a hálózatba kötött fogyasztókat melegvízzel és a fűtéshez szükséges energiával.

A geotermikus rendszer fejlesztésének első ütemére 2014. december 31-ig kerül sor, amelyre több mint 622 millió forintos támogatást nyert el a város. A munkálatok során a rendszert teljesen felújítják és csak önkormányzati tulajdonú intézményeket kötnek be. Lecserélik a termelőkút gépészeti elemeit és a teljes termál közműrendszert, új fogyasztókat kapcsolnak be, felújítják a helyi hőközpontokat valamint automatikus vezérlés illetve távfelügyeleti rendszert építenek ki.

A termál energetikai rendszer egy termelőkútból valamint az ellátandó létesítményekbe telepített hőközpontokból és az összekötő vezetékekből fog állni. A felújítási munkákat követően, a jelenlegi szigorú szabályozásnak megfelelően a kutakból kitermelt termálvíz egy tározóba, onnan csővezetéken keresztül a hűtő-tároló tóba kerül, végül pedig a Hármas-Körösbe vezetik.

Átalakítják a most bekötésre kerülő önkormányzati tulajdonú intézmények fűtési rendszereit is, ezekbe ugyanis hőközpontokat telepítenek. A beruházást követően a fűtés csaknem teljes mértékben geotermikus energiával fog működni. A termálhőellátó hálózat felújítása nagyon időszerű, mert a régi csövek korróziója miatt már rendszeresek voltak a csőtörések. Az elavult csővezetékeket korszerű, a termálvíz okozta korróziónak is ellenálló acélcsőre cserélik.

A tervezett beruházás teljes mértékben illeszkedik Szarvas Város környezetvédelmi stratégiájába, célja pedig nem más, mint hogy hőenergia biztosítsa a rendszerhez csatlakoztatott önkormányzati intézmények fűtését és melegvíz-ellátását, így csökkentve a gázfogyasztást. A vezetékek felújításával nőni fog a rendszer hatékonysága és lehetőség lesz további fogyasztók bekapcsolására is. A termálkútból nyert 98 fokos termálvíznek köszönhetően a már bekötött és a bekötésre kerülő intézményekben együttesen a teljes éves gázfogyasztás 100 százalékban kiváltható valamint a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátása mérsékelhető lesz.