Hírforgó, Képgaléria, Média

„Aki érez az cselekedjék, és segítsen, amint lehet”

Április 25-én Molnár György és családja nemes lokálpatriótai és mecánási akaratából egy megrendítő, életteli megjelenítő erővel bíró egész alakos Tessedik-szoborral gazdagodott az Ótemplom.


A dr. Csiky László szobrászművész által megalkotott és Csikós János mester által bronzba öntött szobor a Vajda Péter utcai bejárat felől, kezében Bibliával fogadja a templomba betérő híveket és látogatókat. A Molnár-családnak nem ez az első elajánlása. Áldásos ténykedésüknek köszönhetően 2010 óta áll az immár Trianon térré nemesült Országközépen a zászlóárboc, továbbá két Corpus is születőben van.

A Szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyházközségnek adományozott mű – melynek létrejöttét segítette a Szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyházközség, Lázár Zsolt esperes és Horváth Z. Olivér lelkész – már a második szarvasi alkotása a neves szobrásznak. Az első a 2007-ben bronzba álmodott Gazdász emlékmű.

E rendkívüli ünnepi istentiszteletre – hiszen protestáns templomokban nem elterjedt a szoborállítás – az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség és a Nyugat-békési Evangélikus Egyházmegye együttesen invitálta a híveket. A vendéglelkészek sorában itt volt Tessedik szülővárosából az alberti gyülekezet lelkésze, Thúry Krisztina, aki rendszeres szolgálatot szokott végezni a Középhalmi Evangélikus Misszióban, egyben Magyarország egyik legbájosabb lelkészasszonya, és mások.

Az istentiszteletet és az azt követ közgyűlést dr. Czinkóczky Mihály felügyelő szolgálata keretezte, s a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, valamint a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjainak műsora tette még meghittebbé. Igét hirdetett Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

– Sokan meg szokták kérdezni, vajon miért áll Kálvin János szobra a Kálvin téri református templom előtt? – idézett a püspök szolgálatában egy tréfás hasonlatot. – Azon gondolkodik-e Kálvin János, érdemes-e bemenni a református templomba – tette hozzá. Majd szolgálatában összegezte a tessediki életmű jelentőségét. Isten iránt hálával cselekedték ezt oltár előtti szolgálatukkal a vendéglelkészek is – mint Thúry Krisztina – és Lázár Zsolt, valamint Horváth Z. Olivér.

A szoboravatás szolgálatát Lázár Zsolt, a Nyugat-békési Egyházmegye esperese végezte el, dr. Gáncs Péter püspök, dr. Csiky László és Molnár György társaságában leleplezte a szobrot. Amelyről elhangzott, hogy az idei Ádvent második vasárnapján készül el véglegesen, mivel akkorra a Tessedik kezében lévő Bibliába német, szlovák és magyar nyelven bekerül majd az a nevezetes ige, amelyet maga a templomépítő az Ótemplom felszentelésén mondott el. Dr. Csiky László a leleplezésen mondott szavaiban utalt a szegedi ifjúságára, amikor régi kertjük tele volt akácillattal. Mint hallhattuk, a szobor egy nagyjából 45 éves Tessediket formáz.

Az istentiszteletet követő közgyűlésen felszólalt maga a mecénás, Molnár György is. Radosné Lengyel Anna, az Evangélikus Egyház főfelügyelője mintegy összegezte mindazon tevékenységet, amelyet a szarvasi evangélikusok az oktatás és szociális ellátás területén végeznek, kiemelve az ifjúság nevelését. Gaál Roland járási hivatalvezető átadta Erdős Norbert kormánymegbízott testvéri üdvözletét, majd szemléletes példákkal érzékeltette, hogy Tessedik a maga korában még országos hírnévre tett szert, Szarvason nem volt népszerű a helyiek körében. Beszédében utalt napjainkra is, amikor a gyülekezet lelkésze előtt újra lehetőség nyílt szeretetotthon, óvoda és iskola teremtésre. Végezetül a Tessedik-életmű egészét Babák Mihály polgármester összegezte, utalva arra is, mekkora veszély fenyegeti Szarvason az agrárfelsőoktatás puszta létét.

– Nem hagyjuk elveszni ezt az értéket – hangsúlyozta a polgármester.

A közgyűlés a Himnusz eléneklésével ért véget. Molnár György kedves ajándékaként az istentisztelet valamennyi résztvevője egy szépséges emléklapot vehetett át és állófogadáson köszönthette a mecénás családot, a szervezőket, az alkotót, mindenkit, akinek e nagyszerű kezdeményezéshez köze volt.