Sportsarok, Úszás

Gubucz Gábor Diákolimpiai Bajnok

Elmúlt hétvégén fejeződött be az Országos Úszó Diákolimpia Győrben. Az eddigi legnagyobb delegáció képviselte városunkat ebben az évben.


benka_uszo_diakolimpia_2015

A háromnapos versenyen általános iskolától középiskolával bezárólag, minden megyéből a legjobb váltó és legjobb egyéni versenyző versenyszámonként jutott a győri fináléba. A nagy számok törvényéből adódóan most is sikerült kiemelkedőt alkotni. Gubucz Gábor, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulója a tavalyi eredményét megjavítva (3. hely) idén senkit nem engedett maga elé és meggyőző versenyzéssel lett Országos Diákolimpiai Bajnok, Gácsi Ágnes edző nagy örömére. Az utolsó versenyszám is tartogatott éremesélyt, ahol a benkás IV. korcsoportos lányváltó tavalyi 4 helyezését próbálta felülmúlni. A feladat sikerült, hiszen nagy csatában sikerült a második helyet megszerezni Zalán Csaba testnevelő felkészülésével. Az érmen kívül a díjazottak annak a tíz pontnak is örülhettek, ami a diákolimpiai helyezetteknek jár majd a főiskolai továbbtanulásuknál. A többi versenyző eredménye is dicséretet érdemel, hiszen az elővételezett helyezésnél, minden váltó 2-3 helyezéssel jobban szerepelt, az egyéni versenyszámban indulók, pedig egyéni csúcsokat úszva hagyták el Győr vadonatúj sportuszodáját.

„B” kategória eredmények:

  • Gubucz Gábor 100 m mell 1. helyezés, Vajda P. Evangélikus Gimnázium
  • IV. kcs. lány 4×50 m lány gyorsváltó 2. helyezés Benka (Szécsi Edina, Körösfalvi Dóra, Urbancsok Anett, Gerzsenyi Luca)
  • Szécsi Edina 100 hát 6. helyezés Benka
  • Uhljár Gergő 100 hát 8. helyezés Benka
  • III. kcs. 4×50 m fiú gyorsváltó 11. helyezés Benka (Mulholland Alexander, Kutas Csaba, Kozsuch Miháy, Litauszki Áron)
  • Mulholland Alexander 100 gyors 13. helyezés
  • 4×50 m lány gyorsváltó 13. helyezés Benka (Pribelszki Boglárka, Gerzsenyi Lili, Új Dorka, Megyik Rozi)

„A” kategória eredmények:

  • 4×50 m fiú gyorsváltó 14. hely Benka (Ganyecz Zalán, Molnár Fábián, Uhljár Viktor, Szilágyi Áron)
  • Ganyecz Zalán 100 gyors 10. hely Benka
  • Molnár Gergő 100 mell 10. hely Vajda P. Evangélikus Gimnázium
  • Nagy Márta 100 hát 13. hely Vajda P. Evangélikus Gimnázium