Hírforgó

Százak ünnepeltek a Zenepavilonnál

Klasszikus márciusi időben zajlott az idei városi megemlékezés a Zenepavilonnál, Szarvas Város Önkormányzata és a Cervinus Teátrum közös rendezvényeként.


A Szarvasi Rezesbanda hagyományai jegyében pattogó indulókkal köszöntötte az ünnepség résztvevőit. A Gombár Hajnalka által moderált rendezvényen Derzsi György színművész két parádés éneksorral is elkápráztatta a közönséget. Elsőként mintegy megidézve a 100 évvel ezelőtt javában folyó első világégés hangulatát, elénekelte a Búcsúzni jöttem Kis Katót, majd a Hazám hazám áriát.

A város polgárait Babák Mihály polgármester köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy 1990 előtt a Forradalmi Ifjúsági Napok sorozattal mosták össze a tavasz magyar ünnepeit.

Fellépett a Szarvasi Férfikar, stílszerűen §48-as katonadalokat énekelve, a Benka Gyula Általános Iskola diákjai pedig az országosan győztes Lobogó dal kompozíciójukkal ékesítve műsorukat, gyönyörű zenés-táncos irodalmi összeállítással szerepeltek Himerné Duló Erika és ifj. Csasztvan András betanításában.

Ünnepi beszédet Szenes János mondott, megemlékezését a tragikus hirtelenséggel elhunyt Máté József  ’48-as kutató és helytörténész emlékének is ajánlva. Alábbiakban a beszédet tesszük közzé, teljes terjedelmében.

Talpra magyar! Tisztelt Emlékezők! Honfitársaim!

167 esztendeje, hogy a magyar szabadság varázsigéi Pesten elhangzottak. Azóta minden tavaszban, hol búvó patakként, hol riadó trombitaszóként születnek újjá.

Egy kép a nemzeti örökkévalóságból: 1848. március 15. Reggel fél kilenckor egy kis csapat fiatal lép ki a Pilvaxból. Rendezetlen indul az Egyetem felé. Arcukra havas esőt ver a szél. Hányan vannak? Negyvenen? Nyolcvanan? Nem tudjuk. Kicsiny csapat egy százezres nagyvárosban. Fegyvertelen maroknyi ifjú a Pesten állomásozó hétezer császári katonával szemben.

Elöl barna arcú, égő szemű fiatalember: Petőfi. Nyomában: Jókai, Irinyi és a többiek. Nyílnak az ablakok, nyílnak a boltajtók, a csapat tömeggé érik. A pesti nép talpra áll, megszületik a szabad sajtó.

Másik kép. Délután a Nemzeti Múzeum előtt tízezer ajak harsogja és dübörgi: “Rabok tovább nem leszünk!”

Van egy harmadik kép is Bécsből. Befut a pozsonyi gőzhajó: fedélzetén Kossuth Lajossal. Bács mámorittas, forradalmi népe virágot szór, kendőt és zászlót lobogtat: “Éljen Kossuth! Éljen a Szabadság!”

Ma és itt, Tisztelt Emlékezők, halhatatlan hőseinkre emlékezünk, akik kart és kardot emeltek értünk.

Tiszteletükre kerül szívünk fölé kokárda, szobrainkra koszorú. Szent neveiket pedig, áldó imádság mellett soroljuk.

Értük lobban a tavaszi szélben nemzeti lobogónk piros-fehér-zöldje, az erő, a hűség, a remény színeiben. Mely nemzeti színeinket ’48-as áprilisi törvényeink szentesítették és állítottak vissza régi jogaikba. E három szín alatt tíz- és tízezrek indultak harcba Pákozd és Piski, Szolnok és Isaszeg, Komárom és Kishegyes véres csatáiba. Küzdeni, s ha kellett, meghalni a hazáért.

Ez a hely, ahol ma állunk egy darab a hazából. Eleink vérével és szellemével megszentelt darabja Szarvas történetének. Amelyre büszkén mondhatjuk, a város közössége már 1845-ben hátat fordított az örökváltság jogán a népsanyargató jobbágyrendszernek.

Ami a hely szellemét jelenti, itt az aradi országútként emlegetett főutcánkon zörgött a Bárány elé a pesti forradalom hírét és a 12 pontot hozó postakocsi. Békés vármegyében mi, szarvasiak értesültünk először a márciusi ifjak tüntetéséről. Pest forradalmához pedig Cegléd után másodikként az országban, hivatalosan csatlakoztunk.

Ezen az országúton vágtatott át a szolnoki csata hajnalán Damjanich tábornok. S ezen aradi országút szekércsíkja követte ’49 júliusában a Bem táborába tartó Petőfit, szekerét Júliával és Zoltánkával. Apai üknagyapám innen, a Báránytól kísérte el Petőfit Segesvárig.

S ha egy villanásra is, a végzet tenyerén itt száguldott keresztül 1849. július 27-én Kossuth Lajos Szentesre és Csongrádra menet, hogy “mindnyájunknak el kell menni” alapon harcba hívja a vidék népét.

Maga a régi Piactér is mesél. Már az első, körmenetes, fáklyás és cigányzenés forradalmi éjjelen, Benka Gyula szerint március 16-án ide vonult az ujjongó tömeg. A szarvasi nép itt állított Szabadság-fát az első magyar kormány, majd 1849. május 6-án a független magyar köztársaság tiszteletére.

Legszebb ’48-as hagyományaink is itt éltek tovább. 1892-ben főterünket és Nagytemplom utcánkat Kossuth Lajosről neveztük el. Az egykori márciusi ifjú, Jókai szarvasi kortesbeszédének emlékét sokáig emlékkő idézte a Szent Klára-templom kertjében. 1948. március 15-én ezen a téren tízezres tömeg ünnepelte a Szabadság-zászló felállítását.

Mi, mai szarvasiak néhány éve emlékoszlopot és aradi emlékhelyet emeltünk, megvalósítottuk száz éves álmunkat: a Kossuth-szobrot. Ma pedig itt emlékezünk a szarvasi ’48-as honvédeink és nemzetőreink százaira.

Köztük Réthy Lipótra, Ballagi Mórra, Greguss Ágostra, Jeszenszky Miklósra, a Salaczokra és másokra. Őket örök emlékezet illeti. Mert megnevezve és nevezetlenül Nagybecskerektől Angyalkútig, Branyiszkón át Aradig harcoltak a hazáért.

Tisztelt Emlékezők!

Engedjék meg, hogy legszentebb Nemzeti Ünnepünkön egy személyes emlékemet megosszam Önökkel. Napra pontosan 45 évvel ezelőtt, 1970. március 15-én egy verőfényes vasárnap délelőttjén Anyámmal együtt ott voltam Szegeden a Kossuth-szobornál. A némán növekvő tömeg egyszerre mutatott felemelő és méltóságteljes látványt. Abban az időben már ismert volt Utassy híres verse, a Zúg március:

“Én szemfedőlapod lerántom:
kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

Zúg Március, záporos fény ver,
suhog a zászlós tűz a vérben.

Hüvelyét veszti, borong a kardlap:
úgy kelj föl, mint forradalmad!

Szedd össze csontjaid, barátom:
lopnak a bőség kosarából,

a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében! S te halott vagy?

Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.

Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a Szabadságról!”

Ma, 2015. március 15-én, 15 órakor országszerte, nálunk a Kossuth-szobor tövében zengő harangszóként szárnyal az égig Petőfi 48 soros, forradalmi himnusza: “Talpra magyar! Hív a haza! Itt az idő, most vagy soha. Rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok!”

Talpra Petőfi! Talpra Magyarország! Talpra magyarok!