Postaláda

Szentesi túrázók köszönete

A szomszédos Csongrád megyei településről jártak városunkban kerékpáros túrázók a közelmúltban.


Tisztelt Városvezetés!

XIII. alkalommal szerveztem kerékpáros kirándulást Szentesről olyan családok, illetve gyermekek részére, akik talán más módon soha nem tudnának elmenni nyaralni. Ezt megelőzően a veresházi majorban sátraztunk. Mikor átvettem a túra vezetését, úgy döntöttem, irány Szarvas. Gyermekkori emlékeimben felidéztem, hogy a ’70-es évek közepén tizenévesen már voltam itt horgásztáborban. Felvettem a kapcsolatot a táborvezetővel és 2002 óta itt a túránk végpontja.

Amiért úgy éreztem, hogy írnom kell 13 év után!

Minden évben kitűnően éreztük magunkat táborozásink alkalmával. A táborban mindig szeretettel fogadnak bennünket. Kiváló a kommunikáció a foglalások és egyeztetések alkalmával. Az ország számos más pontjára szervezek honismereti kirándulásokat, tehát van némi tapasztalatom ebben. Az idei évben olyan pozitív változásokat tapasztaltam, hogy „tollat” kellett ragadnom. Nem szeretnék senkit sem külön kiemelni, de a személyzet összes tagja dicséretet érdemel. Mind a tábor tisztasága, az étkezésnél tapasztalt finomságok és adagok nagysága lenyűgöző volt, és amitől „elájultam”, az a WC és fürdőhelyiségek tisztasága, még olyan helyzetben is, hogy a tábor teljes kihasználtsággal üzemelt.

Köszönet a város vezetésének, hogy a tábor nem jutott nyereségorientált vállalkozó kezébe és gondol olyan gyermekekre is, akik hétvégeken nem valamelyik wellness szállodában nyaralnak a szüleikkel.

Tisztelettel:
Ignácz János
Árpád Szabadidős Sportklub
szervező