Háttér, Postaláda

Jelzőlámpák, utak, parkolók

A közelmúltban Klimaj Attila útügyi referens tájékoztatta Babák Mihály polgármestert a szarvasi és Szarvas környéki útügyi helyzetről, jövőbeni elképzelésekről.


Tisztelt Polgármester Úr!

1) A Magyar Közút Nonprofit Zrt. pályázatot nyújtott be még 2013-ban ..Balesetveszélyes csomópontokban jelzőlámpás kialakítására”. A Szabadság utcán így a meglévő jelzőlámpás csomópontok mellett 5 új kereszteződés kap jelzőlámpát, melyben a járművek, gyalogosok, és a kerékpárosok közlekedése is szabályozva lesz. A járművek részére új forgalmi sávok lesznek kialakítva, mely szerint lesz egyenesen és jobbra kanyarodó sáv illetve balra kanyarodó sáv külön. (Egységesítve a városi kereszteződéseket, pont olyan lesz, mint a Béke utcai besoroló sávok.)

A Szabadság utcán a következő helyeken lesz új jelzőlámpás csomóponti kialakítás: – Hunyadi J. utca. (Agip benzinkút, Vasipari)

  • Martos Flóra utca (Buszpályaudvar)
  • Árpád utca. (Szlovák Iskola)
  • Bethlen G. utca (Járási Hivatal, Árpád szálló)
  • Petőfi utca (Gyalogos átkelőhelynél)

A jelzőlámpák összehangolásának így lesz eredménye. „zöld hullám” szerint lehet majd biztonságosan közlekedni. A kivitelezést november 15-ig kell megvalósítani.

2) A Magyar Közút ígérete szerint szintén november 15-ig elvégzik az általunk sokszor kéri útburkolati jelek festés felújítását. Érdekesség, hogy a biztonság tekintetében új útburkolati jelet is kértünk. Ez a Szabadság u. – Vágóhíd u. kereszteződésénél lesz, sárga, veszélyes helyre figyelmeztető útburkolati jel, mely a sorompó tilos jelzése esetén figyelmezteti a járműveket a kereszteződés szabadon hagyására.

3) Szintén egy újdonság kerül kivitelezésre. mely a Gyomai úton, Érparti-szőlőknél lesz. Itt a jelenlegi 2 db buszmegállónál létesül nyomógombos jelzőlámpa, mely a járművek sebességének csökkentésére, betartására hívja fel a figyelmet egy 60 km/h-s ledes villogós jelzőlámpával. Ezen a szakaszon érvényben van a 60 km/h, így csak a figyelem felhívás a funkciója ennek a lámpának illetve az, ha valaki megnyomja, felhívja a figyelmet a buszmegállóban tartózkodó gyalogosokra, átkelési szándékukra.

4) A Holt-Körös híd korlátjának elrozsdásodására és egy útburkolati hibára hívtuk fel a Magyar Közút figyelmét. Tájékoztatásuk szerint a,javításokat októberben elvégzik.

5) A 44-es főút útburkolati hibáit többször jeleztük, így a Magyar Közút a teljes útburkolat cseréjét fogja végre hajtani. Ez a koptató réteg csere a Gyomai úttól kezdődően egészen Ezüst szőlőn túl fog megvalósulni. (85+000 km szelvény) Ennek a beavatkozásnak sajnos még nincs meg a pontos dátuma, forrás hiány miatt.

6) 2 új parkoló épül a Szabadság utcán. 1. A LUX panzió előtt. mely kivitelezést a tulajdonos végzi. jelenleg folyamatban van. 2. Szabadság utcai Lottózó előtt parkoló meghosszabbítása, melyet a Szerencsejáték Zrt. végez el, a lottózó forgalmának növelése miatt. Engedélyezés alatt van.

7) A Vajda Péter utcai járdaszakasz biztonságossá tétele, felújítása elkezdődött. Ez a szakasz a Vasút u. – Somogyi u. közötti szakasz É.-i oldalának felújítása. mely egészen a Sportcsarnok bejáratig tart. A beruházás a város költségvetéséből valósul meg. nettó 11 millió forintért. Ebben az összegben benne vannak favédő rácsok. kerékpár tárolók beszerzése kiépítése, csatlakozó szakaszok kiépítése, teljes akadálymentesítés is. A kivitelezést október 31-ig kell megvalósítani.

8) Lakosság bejelentés alapján több utcában jelenleg is folynak munkálatok. Ilyen pl. a Krúdy Gy. utca, ahol lakosság által elhanyagolt növényzet karbantartása folyik valamint útburkolati és járda hibák javítása. Szintén lakossági bejelentés alapján a Kötő utcai járda további kiépítése is elvégzésre került. A KOMÉP Kft. a hideg időjárás előtti, közutak kátyúzását és az ősszel esedékes útburkolati jelek festését végzi több helyen.

9) A Szabadság utcai járműforgalom városi szakaszának csökkentésére tettünk kísérletet azzal, hogy kértük a MÁV Zrt. Szegedi Területi Igazgatóságát, hogy a régi Orosházi úton lévő vasúti átjárót nyissák meg a közlekedők számára. Ezzel csökkenteni lehetne a városon áthaladó járművek számát, mind az Orosháza mind a Szentes felé közlekedők ezt az útvonalat tudnák használni, a mezőgazdasági gépek közlekedése is erre az útvonalra terelődhetne illetve a kerékpáros közlekedők útvonala rövidülhetne. Válasz még nem érkezett.

10) Dankó Béla és Vantara Gyula Országgyűlési képviselőknek írtunk levelet több, a megyét és Szarvas Városát érintő problémáról. Körforgalmi csomópontok kiépítését, a 44-es főút és egyéb Szarvas környéki út felújítását (Orosházi, Szentesi, Gyomai utak), kerékpár utak felújítását és új kerékpár utak építéshez forrás biztosítását kértük. Válasz még nem érkezett.

11) Lakossági észrevétel alapján a Tessedik utca járműforgalmának biztonságossá tételét kívántuk megvalósítani azzal az útburkolati jel festéssel, mely a keresztező, elsőbbséggel rendelkező utakra kerültek fel. Ez az út szélét jelző vonal, (Bár nem kötelező útburkolati jel!) kellően figyelem felhívó. balesetmegelőző hatású. Ilyen útburkolati jelet festettünk kísérleti jelleggel a Vasút u. – Béke utcai kereszteződésben is, mely meghozta a várt eredményt.

12) Mivel több baleset volt a Tessedik u. – Vajda P. utcai kereszteződésben, ezért az elsőbbségadás fokozatát „Állj elsőbbségadás kötelező”-re változtattuk, stop tábla és útburkolati jel használatával.

Szarvas, 2015. október 7.

Tisztelettel:
Klimaj Attila