Hírforgó, Képgaléria, Média

Bemutatták Csath Róza első könyvét

Különleges könyvheti újdonsággal rukkolt ki az Atheneum Kiadó. A 87. Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent a legújabbkori Magyarország egyik legizgalmasabb személyiségéről szóló, Morvai című kötet. Bemutatóját múlt pénteken tartották a Rózsavölgyi Szalonban.


 

Jócskán megtelt könyvbarátokkal, a modern kortárs dokumentum irodalom iránt érdeklődőkkel délután kettőre a Budapest rangos irodalmi és színházi szentélyének is számító Rózsavölgyi Szalon. Ismerős Békés megyei arcok is feltűntek az asztalok mellett, csöppet sem véletlenül, mivel a Morvai című könyv szerzője Csath Róza, a Békés Megyei Hírlap egykori kiválósága. Így ott láttuk többek között dr. Fazekas Gézát, országos ügyészségi szóvivőt, Kis A. Jánost, a Békés Megyei Hírlap korábbi évtizedeinek meghatározó egyéniségét és László Erzsébetet, a lap mindmáig kiemelkedő szerkesztőjét, Csath Róza édesapját és öccsét is. Babák Mihály polgármester más jellegű elfoglaltsága révén nem tudott eleget tenni Csath Róza szíves invitálásának, így távollétében jelen sorok írója adta át szíves üdvözletét és jókívánságait a remek tollú elsőkönyves szerzőnek.

A bemutatót Demcsák Zsuzsa, a TV2 kiválósága vezette briliáns eleganciával. Mint azt a jelenlévők hallhatták, Csath Róza tizenöt esztendeje készített egy interjút Morvai Ferenccel, majd egy-két esztendővel ezelőtti sorsfordulat révén kerültek egymással szorosabb kapcsolatba. A folytatásban már egyenes út vezetett a kötet megírásához. Sőt mi több, a mostani munkának már jócskán érik a folytatása, hiszen Morvai Ferenc neve elválaszthatatlan a Barguzinban 1989-ben Petőfi csontjait kereső munkacsoporttól, Petőfi tavalyi „temetésétől” a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben és Petőfi emlékének egészétől. Természetesen a könyvbemutatón erről is szó esett, valamint Morvai Ferenc életének izgalmas politikai és családi fordulatairól.

A minden percében izgalmasan pergő pódiumbeszélgetést egy nagy dedikálási hullám követte a Vörösmarty téren. Barátok, ismerősök valóságos hada lepte el az Atheneum 4-es standját, ahol Magyarország kazánkirálya és Csath Róza együttesen dedikálták a kötetet. Mindez összességében remekül passzolt a Vörösmarty tér könyvheti forgatagához.

Csupán lábjegyzetként és érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a Rózsavölgyi-ház 1911-12-ben épült a progresszív magyar építészet legendájának, Lajta Bélának tervezésében. A ma is még grandiózus, hatemeletes vasvázszerkezetű épület korát meghaladó modern világlátásról tesz bizonyosságot. Tervezésekor Lajta, mint kiváló Lechner-tanítvány az impozáns homlokzati tagolásban csak a legszükségesebb formaelemekre szorítkozott. A földszinten működik Budapest egyik legkitűnőbb szaküzlete, a Rózsavölgyi Zeneműbolt. Emeletén maga a Rózsavölgyi Szalon, amely könyvbemutatók mellett estéről-estére emlékezetes színielőadásokkal ad játszó-teret.