Darab a hazából, Hírforgó, Képgaléria, Magazin, Média

„Érik a ropogós cseresznye”

Emlékeznek még a régi katonanótára? „Érik a ropogós cseresznye, kérik a lovamat cserébe. Nem adom lovamat sárga csikóért, szőke szeretőmet barnáért…”


Szó se róla, így június elejére Nagykörűn, Magyarország legtradicionálisabb és legnagyobb egybefüggő cseresznyebirodalmában – valami 240 hektáron (sic!) – beérik a germersdorfi csoda, a hatalmas, mézédes, a tiszai lösznek köszönhetően zamatában is egyedülálló NAGYKÖRŰI CSERESZNYE. Így írom, nagybetűvel, mert a múlt szombat óta ha nem is kapta meg a hungarikum minősítést – elsők között érdemelné! -, de bekerült a hazai régiók jeles ízei közé. Elöljáróban csak annyit, hogy az Orczy-bárók már 1751-től telepítettek cseresznyét itt akkori szőleik közé. Majd jóval később jött gróf Petrovay György, aki itt, Körűben meghonosította a germensdorfit… Alábbiakban a Nagy Cseresznyevásár néhány emlékezetes ízét és hangulatát próbáljuk megörökíteni.

* * *

Még jócskán kileng az éjszaka hűse a vadregényes tiszai galérierdőre, amikor Fegyvernek felől autónk felgurul a kompon. Azért más érezni a közeli gátmenti kaszálók semmi máshoz nem mérhető szénaillatát is. A komp mintegy belenőtt a Tisza menedékébe. Minden bizonnyal tűnt idők révészei is itt húzták a kötelet a faóriások ősrengetege mentén, azután jött a modern világ s csakúgy mint másutt, motor zümmögteti át az autókat, kerékpárokat, gyaloguristákat a másik partra.

Ahogy felszaladunk a gátra, a nyugalomnak, táj és lélek harmóniájának valami mámorító érzése fogad. Az alig több mint másfélezres falu utcái, hangulatos halmazban simulnak a hatalmas hát oldalába. Kapaszkodnak a muskátlik vén házakon, akár gyermek az anyja kötényébe. Hála az égnek, szemmel láthatóan itt még senkisek se jutott eszébe ausztrál vagy más stílű modern palotát építeni. Az új házak is zsalugátereikkel, sövénykerítésre hajazó deszkakerítésükkel – sövényes is akad – magyar stílusban köszönnek az érkezőre. Furamód első látásra nem a cseresznyepompa látványa fog meg. A rózsáké. Évtizedek óta nem voltam hazai faluban, se városban, ahol ekkora rózsakultusz uralkodna. Színpompás rózsabokrok, kertek, pirosban, narancsban, sárgában és fehérben mindenütt. Még a Haller uram által 1766-84 között emelt katolikus öreg templom dombját is gyönyörűséges rózsakert díszíti, középen a Madonnával. Maradva a dombnál, a Kálvária mentén Magyarország egyetlen cserenyefajtagyűjteménye kínálja ízeit és színeit. Írd és mondd száz fajta cseresznye fa nevet a látogatóra. Szó se róla, a buszon, gyalogszerrel érkezők olykor legelnek a fákról.

A parányi vásártéren és egy közeli – házak ölelte – térségen az árusok úgy nyolc óra tájban még komótosan pakolnak. Nem kapkodják el. Mindenki tudja itt betéve: a Nagy Cseresznyevásár kilenckor kezdődik. Azért a vén fák alatt dolgos kezek gyúrják a cukros kalácsot, a bodagot, kenyérlángost. Húsz percen belül a mámorító illat már mágnesként vonzza az éhes gyomrokat, égig szárnyal az illat, a friss lángos és kalács íze már ínyünket fürdeti. Előbbire csúszni fog a karcos homoki fehér a tájház udvarán. Természetesen a sűrűsödő tömeg ízprovokációja más irányokból is folyamatos. Egy sátor alatt derék hentesek kolbásza, tepertője és hurkája serceg. Távolabb csinos cigányasszony méri vakító tiszta ruhában és kesztyűben a cseresznyés rétest. A tombolát kínáló közmunkások között feltűnően sok a jól öltözött cigány fiatal. Mivel illedelmesek és jól öltözöttek, tiszteletből eszem ágában sincs romának nevezni őket. Mindig Csemer Géza, a néhai kiváló pesti író és rendező jut eszembe, aki kikérte magának egyszer, hogy született cigányember létére őt romának nevezzék.

Közben szaporodnak a standok, gombamódra nőnek a sátrak. Van itt mézes, cseresznyemotívumos szőnyeges, cseresznyefülbevaló-csodákat horgoló csipkeárus, szigligetes színházi stand és cseresznye, cseresznye, cseresznye tonnaszámra. Pirosan ropogó, andalítóan feketére beérett, a germensdorfiak Isten tudja, hány birtokról beládázott, idekosarazott, dobozolt csodái. S nincs olyan árus, aki meg ne állítaná a vendéget: „Kóstolja meg! Megkínálhatom?” Mindamellett amit cseresznyéből el lehet követni az emlegetett rétes mellett: cseresznyelikőr, pálinka, bor, limonádé, pite, piskóta, azt itt fellelhetjük. Urambocsá’ Csányi Sándor gulyáskirály óriás üstjében reggel óta nyálcsorgató módra dolgozik a rozmaringos szürkemarhatokány vörösboros-mézes cseresznyétől megbolondítva. Dicséretére mondva a csöpp falunak: három étterme, a Nagy Bogrács, a Suttogó és a Halász várja a megéhezett tömegeket. Tíz órakor megtörténik a szokott protokoll, jön a szépséges terményáldás, a falut körbekígyózza napestig a cseresznye kisvonat, lenn a vén Tiszán pedig e jeles napon négy alkalommal romantikázhat a vendég a Sellő sétahajó fedélzetén.

Nem unatkozunk a Tájházban sem. Egy kivitelében és bútorzatában ugyancsak vendégfogó szín – ha tetszik, szaletli – alatt jóféle szörpöket, söröket és borokat lehet iddogálni, de itt is szabad kenyérlángost, kecskesajtot, egyebet eddegélni, múlatni az időt. Benn a Tájházban helyi termékek boltja, korcsma is várja a látogatót. A népi élet bemutatása mellett – udvaron és szobákban – van egy kis helytörténet, régészet is. S hatalmas dicséret, hogy két ragyogó munka is lapozható. Az egyik egy monográfia Nagykörű teljes történetét felölelve. A másik egy második világháborús képes album.

Közben a főtéren, a vásárban, a színpadon zajlik a fesztivál imnden szinten, téren, ízben és előadásban. Zenétől a történelmi előadásig, bábfesztiválon át az utcabálig. Közben ládaverseny, szabadtéri kiállítás képekből, tombola s ki tudja még, mi nem.

Hozzáteszem, e röpke ízelítőt a teljesség igénye nélkül adjuk át Olvasóinknak. Hogy ősszel a Befőző ünnepre, vagy jövőre a Virágzás ünnepére vagy a Nagy Cseresznyevásárra kedvet kapjanak Nagykörűre kirándulni. S akkor még a nagykörűi Cseresznyéskönyv száz meg száz ízes receptjéről nem is beszéltem…