Hírforgó

A Tangó bűvöletében…

nem tehetek mást, arra vágyom, hogy legkevesebb ötször újra megnézzem. Ez egy őrült jó játék. Tudom jócskán akadnak, akik ódzkodnak az ismétlésektől, mégis Mrozek Tangója olyannyira érzelmi és értelmi élesztő, hogy mágnesként késztet újbóli estékre.


tango_2016_jokai

Mindeddig nem láttam, végre a múlt pénteken volt szerencsém megnézni Csiszár Imre Jászai-díjas Érdemes Művész rendezésében. Mit mondjak? Cseh Tamással szólva „a dolgoknak végénél”, amikor felzengett a La Cumparsita, illetve elhangzot a „Magával miért is ne?” mondat, addigra a nagyérdemű ki volt készítve, meg volt dolgozva, átment már mindenen. Jellemző, hogy a tőlünk jobbra ülő hölgy, aki az első felvonásban még önfeledten belekacarászott a tragikomédia jeleneteibe, a második felvonás sokkoló képei láttán többnyire már csak pihegett… jóformán együtt élt a játékkal. Erről óhatatlanul egy régesrégi La Mancha előadás jutott eszembe innen a Jókaiból – még Lengyel Feri főszereplésével, Gulyás Levente kezdő színházi zongorista korából -, amikor akkori tanítványaim egyike-másika tátott szájjal ámulta végig az estét…

Maradjak a Mrozek adta játéknál, ezzel nagyon is lehet együtt élni. Bár még ’64-ben született, olyannyira bolond és hihető, amennyire bolond és abszurd a mai világunk, a korábbi korszakok rendnek tűnő világaihoz képest. A második felvonás „pálfordulás”, kemény jeleneteinek láttán az ötlött eszembe, hogy lám-lám, olykor egy pillanat is elég, hogy egy demokráciának álcázott valami átcsapjon anarchiába, s abból újabb disznóságként egy sötét diktatúra süljön ki. A mindenkori slepp ön- és közveszélyes köpönyegfordításainak köszönhetően. Ne feledjük, ezen köpönyegforgatók szoktak történelmi szemétdombok kérészéletű piedesztáljaira tolni diktátorokat. Ha úgy tetszik, van a Tangónak egy ilyen olvasata is.

Csiszár rendezésében és díszleteivel, Szakács Györgyi Kossuth-díjas jelmezeivel ebben a darabban minden benne van a XX. század és jelen világunk őrületeiből. A Sík Ferenc Kamara általuk teremtett életterében egy háromgenerációs család életét éljük meg, ahogy a „régi dolgok konvencióiból” átérnek az értéktelen, hőstelenített semmibe, majd a vélt új rend küszöbére pottyannak. Pestiesen szólva „nem semmi” ez az élettér.

Az első felvonásban a Csiszár felfogása szerinti „vívópáston” zajlanak a dolgok. Egy kóceráj őskáosza zuhan a nézőre. Olyannyira, hogy nekem a darab címén túl a régi pesti Tangó jutott eszembe kimeríthetetlen mélységű bolhapiacával. De ne rugaszkodjak el ennyire, csak megemlítem, hogy van itt minden: égben lebegő békebeli katonaláda, koszorús ravatal, kártyaasztal, keverő, könyvhalmazok, szódásüvegek, sziták, Lenin-fej, Horthy-mellszobor… és szétdobált ruhák-rongyok tömkelege. Egy széteső abszurd világ képe ez. Amihez vörös függöny, sarlókalapácsos ajtók, vezéri mikrofonállvány társulnak. Természetesen a második felvonásra ez az élettér letisztul egy nagycsaládi esküvő étkészletes asztalává, egy gramofonná… és ennyi. A kétes állagú pizsamák, alig hálóingek és bébidollok, rocker bőrszerkók, a nagymami extravagáns slafrokjai átmennek konvencionális esküvői jelmezekbe. Molyrágta módon. Szóval ez már a REND tere.

Valamit a szereplők játékáról. A Tangót a Jókai hét kiválósága játssza kitűnően. Azt gondolom, az abszurd az a színpadi műfaj, ahol az adott színésznek, nagyon fegyelmezetten kell játszania az őrültet, a normálist egyaránt, hogy az teljesen hiteles legyen. Így testközelből látva ezt a szenzációs játékot, azt mondhatom minden ízében az.

Gulyás Attila Arthurja valamiképpen hajazva a görög sorstragédiák és Shakespeare hőseire, lenyűgöző vérfertőző antihős. Kovács Edit parádés az egyszerre piás és kártyás nagymami szerepében. Bartus Gyula Stomilként mint apa, egyszerűen székéhez szögezi a nézőt. Csakúgy Fehér Tímea Eleonórja is anyaként. Felejthetetlen Katkó Ferenc félhülye Edekje. Mészáros Mihály Eugénium bácsija olyannyira jó, hogy akár a köpönyegforgatók kiskátéját is megírhatnák játéka láttán. Liszi Melinda miközben alig semmi hálóingben vonaglik unokatestvérével, önfeledten csapong a női méltóság és a képmutatás között. Született komédiásként otthon van Mrozek világában.

Többet nem mondok magáról a darabról. Ezt látni kell! Ott kell megélni a „vívópást” közelében. Természetesen az értelmezés életkor és színházi látásmód kérdése.

Megjegyzem, a Tangót Kerényi Grácia fordította magyarra annak idején. Tudják, ő volt az, akinek kislánykorában Karády Katalin mesélt egy aranyszínű mackóval a Gestapo börtönében. De ez egy másik abszurd történet…

Ha csak tehetik, Tangózzanak egyet a Jókaiban. Mert ez kihagyhatatlan lehetőség.