„Mert mostantól mi hozzunk a törvényeket”

Spiró 2001-ben írta ezt a tragikomikus elemekkel átszőtt darabját, amely ugyan a vészkorszakból merítkezik, mégis az Apa és a fiú párbeszédéből kézzelfoghatóan kitűnik: a jeles szerző egyszersmind a második világháború utáni hazai történéseket egészen napjainkig vázolja fel, mintegy a jelen aggasztó próféciájaként. „ … A nyakunkon fognak ülni megint, te meg jobban teszed, ha szolgálsz nekik. Azt kell szolgálni, akinél az erő van.”

Kétségkívül Spiró, aki darabjában mesteri módon bánik huszadik századi sorstragédiáink megjelenítésével, zseni létére minden rezdülésével benne él a jelenben is. „Amit a mi verítékünkön szereztek, most meg jönnek vissza, hogy megint ellopják!” – mondja a Fiú az Apának ebben a felkavaró darabban.

Az öt szereplőre komponált művet a múlt vasárnap a Cervinus Teátrum Romkocsma játszóhelyén láthattuk. A Férfit Timkó János, a Nőt Dósa Zsuzsa, a Barátot Varga Viktor, az Apát Nádházy Péter, még a Fiút Polák Ferenc formálta meg, Varga Viktor rendezői instrukciói mentén.

A témaválasztással a Cervinus Teátrum folytatta a vészkorszak bemutatását. Mint azt fentiekben már érzékeltettük, Spiró mindent tud múlt századbéli dolgainkról. Tökéletesen ismeri egy-egy adott történelmi szituáció közepette, mind a tömeg, mind az egyén reakcióit az adott korszak történéseinek irányában. Művében egy olyan ötletet, illetve családi széthullást dolgoz fel, amelyet számtalan szépirodalmi alkotásból, filmalkotásból, színházi műből ismerünk. Nevezetesen az adott budapesti családban az asszony keresztény, a férj zsidó, négyéves kislánykájuk félzsidónak számít a regnáló hatalom rendelkezései szerint. A két főszereplő így őrlődik, így őrli egymást egy légós elsötétítésre készülőben. Azt hihetnők, a Nő imádja a Férfit. Nyaralni szeretne már Tihanyban, sőt mi több, a soros elsötétítés éjjelén szeretne újabb gyereket foganni tőle. Ám a Férfit önnön zsidó léte aggasztja, az életbe lépett legújabb törvény miatt. Végzetes összecsapásuk ebből indul. A Férfi ezen az estén egy dzsentri létet élő Barátot hív lakásukra, hogy a gyerek megmentése ürügyén feleségül kínálja asszonyát. Vitájukban – amely igazi lélekvetkeztető vita – minden előjön a magyarországi tömeg zsidók iránti hozzáállásáról, közös családi létük fenntarthatatlanságáról. A Barát megérkeztére a szerelmi házasságnak hitt kapcsolat már romokban hever. Végül a Barát – aki egykoron maga is szerelmes volt a Nőbe – jól prosperáló háborús strómanként felvállalja agglegénysége feladását, a gyermek adoptálását. A folytatás már ostrom illetve háború utáni. A lebombázott s egykoron dúsan berendezett villába már csak a Férfi érkezik vissza az Apa figura és a Fiú társaságában.

Akár így is összefoglalhatnók a darab történéseit. Dósa Zsuzsa otthonosan bánik a felolvasószínházi lehetőségek közepette szerepével. Timkó János igyekszik tartani vele a tempót ebben az intim játéktérben. Varga Viktor mint mindig, ezúttal is zseniálisan dolgozik mimikai eszköztárával. Nádházy Péter remekül rajzolja meg a már-már egykori háborús „jelentő embernek” hitt figurát. Mint kiderül, igazolták: „De hát mit tehettünk volna mi? Fegyvertelenül?!” – kérdi a lágert járt Férfitől, akit mérnök úrként ismert azelőtt egy hadiipari gyárból. Így Nádházy tökéletes a mindenkori átgyúrható tömeg egyik kimerevített arcaként. Polák Ferenc pedig teljesen hiteles rendőrjelölt Fiúként. Kellőképp harsány és magabiztos alakját formálja a népi demokrácia hatalomba avanzsírozó gyermekének.

Valójában nem tudnám megmondani, hány olvasmányom volt már a vészkorszakot megélő zsidók és keresztények, félzsidók és vegyesházasságok történetéből. Egyben biztos vagyok: Spirónál őszintébben alkotó íróval ebben a témában alig-alig találkoztam. Ezért nála még ez a százszor körüljárt téma is egyedi ízű újdonságnak tűnhet.