Felhívások, Közlöny

Mottó: „Első az egészség! És az egészségügy?”

Tisztelt Szarvasiak! Mint a szarvasiak többsége előtt ismeretes 2011 nyarán került átadásra a Dr. Lohr Gyula Kistérségi Járóbeteg Központ a város egyik patinás épületében.


Az egykori Bárány Fogadó – amely 1958 óta egészségházként működik – pályázati pénzből került felújításra. A városnak mindösszesen 29 millió forintjába került a korszerűsítés. A felújítás során kialakításra került egy négyágyas nappali kórházi részleg, így a kúraszerű infúziós kezelésekre szoruló betegeknek nem kell már a környező kórházakba utazniuk. Helyileg az intézetünk emeletén található, közvetlenül a kardiológia illetve a belgyógyászat mellett, így bármilyen komplikáció adódik, kéznél van a segítség.

A Szakorvosi Kft. által működtetett nappali kórház kialakítása újszerű kezdeményezés. Magyarországon ilyen jellegű ellátások eddig csak fekvőbeteg intézetek mellett működtek, szakrendelők mellett nem. 2011 októberében a Szarvasi Szakorvosi Kft. Békés megyében elsőként szervezte meg az infúziós kezeléseket kúraszerűen nyújtó nappali ellátást. A jól ismert bölcs mondást tartottuk szem előtt: „A nehéz, kanyargós út is vezethet jó irányba…”

A négyágyas, tágas szobában nyugtató, halk zene szól (két falra szerelt LCD TV biztosítja a kellemes időtöltést). A megszokott kórházi ágyak helyett tetszetős fa ágyakon, kényelmes otthoni ruhában fekhetnek a páciensek. A színvonalas szakmai munka és az emberközpontú, empatikus ellátás eredményeként szinte maradéktalanul elégedettek a betegeink.  Az elmúlt öt és fél év alatt egyetlen nem várt esemény sem fordult elő a praxisunkban. Ez alatt az idő alatt majdnem 7000 infúziót adtunk be és kisebb szövődmények (gyulladás és vérömleny a szúrás helyén) is csak elvétve (2-3 eset a teljes időszak alatt) jelentkeztek.

Elsősorban szív- és érrendszeri, fül-orr-gégészeti, neurológiai, szemészeti és reumatológiai problémákkal küzdő betegeken tudunk segíteni azzal, hogy a szakorvosok által javasolt 5-10 infúzióból álló kúrát itt vehetik fel. Nem kell befeküdniük a kórházba, hanem helyben megkapják az infúziós kezelést. Utána hozzátartozójuk kíséretében hazamehetnek, majd másnap újra bejönnek. A maximális hatékonyság érdekében a kezelések a hétközi munkaszüneti napokon is elérhetők, valamint szükség esetén a Szarvasi Szakorvosi Kft. saját gépkocsijával biztosítja a betegszállítást. Legfeljebb napi 8 beteg ellátására van lehetőségünk.

Kistérségi szakrendelőről lévén szó, a szarvasiak mellett a békésszentandrási, csabacsűdi, kardosi, örményúkti, hunyai és kondorosi betegek is igénybe vehetik a nappali kórházat.

A továbblépés és a szolgáltatás bővítésének lehetőségét a háziorvosokkal való szorosabb együttműködésben, új szakterületek bekapcsolódásában illetve a rendszeres továbbképzésekben (EKG, újraélesztés) látjuk.

Megjegyzem, hogy a többször hallott „Szarvasi Kiskórház” elnevezés nem a nappali, kúraszerű ellátást jelenti, amely járóbeteg ellátásként van finanszírozva, hanem a 25 ágyas Ápolási Intézetet.

Nappali, kúraszerű ellátás, Szarvas:

Szakmai felügyelő: Dr. Deák Sándor belgyógyász főorvos

Az infúziós kezelések koordinátora: Balázs Anikó diplomás ápoló MSc

Rendelési idő: hétfőtől péntekig: 7-13 óra között,

Az infúziós kúra előjegyzés alapján vehető igénybe.

Időpontot kérni az 514-319 telefonszámon az ellátást végző személytől lehet a rendelési időben.

Beutaló és előzetes belgyógyászati vizsgálat szükséges a kúra megkezdéséhez.

Az infúziós kezelések beadását tapasztalt, nagy gyakorlattal rendelkező szakasszisztensek végzik.

Tisztelettel:
Dr. Kozma Lewellyn Marius György
ügyvezető

Az ügyvezető elérhetőségei:

  • telefon: 66/311-690
  • e-mail: nogyogyaszat@szakorvosi.hu