Bámul az utazó…

Szolnokon vagyunk. Zajlik az élet rendesen az aluljáróban. Viszonylagos rend és tisztaság. A peronokról befelé haladva bal oldalt, egy két kéve felhelyezett műanyag emléktábla fogad. Az 1944. június 2.-i szőnyegbombázás áldozataira emlékeztet. Gondos kezek mindig tartanak rajta koszorút. Így van rendjén. A közeli fali vitrinben más relikviákkal együtt néhány kép is idézi a bombázás okozta borzalmakat.

Más. Jó, hogy működik a kis antikvárium. Idő híján nem sorolom, milyen csodajó könyveket mérnek itt szinte ingyen. Például itt találom a régi keresett kedvencet Jack Higginstől: Az oroszlán dühét. Kétszázért csak nem hagyom itt?

A régi aluljárói büfé rendben van. Semmi rendbontás. Ami a fenti utasellátót illeti, a régi, a kinti peronra nyíló nagy büfé bezárt. Az előcsarnokban két nyitva tartót találok. A választékuk dicséretes. A nagy utascsarnok emeleti részén minden jel szerint megszűntek a boltok. Viszont a csarnok két újságos pavilonja kifogástalan. A lapok mellett édességet, hasznos apróságokat is kínálnak. A lépcsősor tetején – az aluljáró felől – működik „Mihály, az obsitos” ajándék bazár üzlete. Hamisítatlan utazós fílinggel. Van itt minden bájosan gügye porcelán giccstől a hasznos holmikig. Játék is akad bőven. Némi könyv is.

A csarnok város felőli oldalában az utóbbi években derék munkát végzett a Szolnoki Vasúti Alapítvány. Vasúti Almárium néven kialakítottak három megszűnt üzlet és kocsma helyén egy kitűnően áttekinthető vasúttörténeti kiállítást. Az első csöpp helyiség a forgalmi irodáé, a másik a régi jegypénztáré. A harmadik az nagyon látványos és izgalmas emlékeket ébreszt. Egy mini resti éttermet rendeztek be. Retro étlapokkal, asztalkákkal, a resti söntéspultján pedig az italmérő edények mellett valódi „Útravaló!” csokoládé imitációk és utasellátós csoki roládok.

Az egykori étlapok láttán eszembe ötlik, vajon hány kilométeres körzetben találnék igazi, működő vasúti éttermet? Na nem tudom. Így kisétálok a városba, és veszek egy emberséges méretű, hatalmas melegszendvicset. Jó két óra múltán, amikor kiszállok a lakitelki, kis tipptopp kinézetű és TISZTA (!) állomáson, örömmel fedezem fel, hogy a mini állomásépület tövében él és virágzik a „Víg Bakter” pizzéria és kisvendéglő. Lám-lám, ez egy olyan – sajnos mára már – kivételes hely, ahol gondolnak az utazóra. Így is lehet.