Hírforgó, Képgaléria, Média

Országos szakmai konferencia a IV. Pedagógia ágazatban tanítók részére

2017. április 20-án került megrendezésre a GySzC Székely Mihály Szakképző Iskolájában a pedagógia ágazatban tanítók szakmai konferenciája.


Saját iskolánk érdeklődő pedagógusai mellett köszönthettük a vidékről szép számban érkező kollégákat, valamint a 11. és 12. évfolyamos, pedagógia ágazatban tanuló diákjainkat is.

Célként tűztük ki, hogy részleteiben is alaposan megismerjük és megvitassuk a közép- és az emeltszintű érettségi vizsgával kapcsolatos tudnivalókat, aktualitásokat, tapasztalatokat cseréljünk.

Kohut Andrásné, iskolánk igazgatója üdvözlő szavai után Kovács Zsuzsanna, a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgatója nyitotta meg a szakmai tanácskozást. Ezután Bíró Gyulának, a Gál Ferenc Főiskola mestertanárának, valamint az SZGYÁI igazgatójának élvezetes stílusú előadását hallgathattuk meg a megújuló pedagógusképzés témakörben. Még a délelőtt folyamán megismerkedhettünk a közép- és emeltszintű érettségi vizsgákkal kapcsolatos törvényi háttérrel, a vonatkozó jogszabályokkal Belleli Anna, a Békés Megyei Kormányhivatal Hatósági és Oktatási Osztály munkatársának tolmácsolásában.

Rövid szendvicsebédet követően folytatódott a konferencia iskolánk, a GySzC Székely Mihály Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusainak előadásaival.

Elekes Istvánné, a pedagógia-szociális szolgáltatások munkaközösség vezetője az intézményben folyó szakmai munka személyi, tárgyi és infrastrukturális feltételei ismertetését követően az ágazati érettségi tételek tartalmi követelményeit, valamint a vizsga teljesítéséhez szükséges kompetenciákat elemezte.

A következőkben Makai Beáta gyógypedagógus tette fel a kérdést: lehet-e probléma a problémás gyermek? Előadásában a különleges bánásmódot igénylő gyermekek oktatását-nevelését helyezte a középpontba. Mivel az érettségi követelményekben is szerepet kapnak a speciálpedagógiai ismeretek, tanulóink szakszerű felkészítést kapnak ebben a témakörben is.

Végezetül Kis Szilvia – iskolánk ének-zene szakos tanára – elemezte a zenei nevelés fontosságát. Örvendetesnek, és akár követendő példaként mutatta be a „Székelyes” gyakorlatot, amely szerint a pedagógia ágazatban tanulók a szabad órakeret terhére – az igazgatónő támogatásával – tanulhatnak énekelni, furulyázni. Ezeket az ismereteket jól kamatoztathatják majd egy esetleges felsőoktatási alkalmassági vizsga, felvételi esetén is.

A pedagógia szakgimnáziumi ágazatban tanulók színvonalas felkészítése érdekében iskolánk együttműködési megállapodást kötött a Gál Ferenc Főiskola Gyakorló Általános Iskolájával és Óvodájával, Bölcsődéjével, mely szerint a diákok betekinthetnek a tényleges gyakorlati életbe is.

Köszönjük a Békés Megyei Kormányhivatal és a Gál Ferenc Főiskola támogatását a konferencia megrendezésében. Úgy gondoljuk, hogy egy sikeres programot zárhattunk.

Elekes Istvánné
munkaközösség-vezető