Sziréna

24 perc

Az összehangolt rendőri munka eredményeként alig fél óra alatt megtalálták a rendőrök a Mezőtúrról ellopott gépkocsit és Gyomaendrődön elfogták a gyanúsítottakat.


A kétségbeesett tulajdonos 2017. május 1-jén 23 óra 6 perckor értesítette a rendőrséget, hogy mezőtúri lakása előtt parkoló gépkocsiját ismeretlenek ellopták.  Még az erkélyről látta is az idegeneket, amint elhajtanak az autójával. Elmondta, hogy gépkocsija nem volt bezárva, sőt az indítókulcs és a jármű okmányai is az autóban voltak.

A rendőrök azonnal elrendelték a jármű körözését, ellenőrző pontokat állítottak fel a település különböző pontjain, igyekeztek feltérképezni az ismeretlenek haladási irányát.  Értesítették a szomszédos Békés Megyei Tevékenység-irányítási Központot is, ahol kérték a Mezőtúrról kivezető és a megyehatárt átlépő utak ellenőrzését.  A bejelentést követő 24. percben a Gyomaendrődi Rendőrőrs járőrei Gyomaendrőd belterületén észrevették a lopott gépkocsival közlekedő férfiakat. Megállították a gépjárművet, majd ellenőrizték és elfogták a benne tartózkodó öcsödi és békési lakosokat. A rendőrök a gépkocsit lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.

A Mezőtúri Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 25 éves férfi és 21 éves társa ellen. A nyomozók 2017. május 2-án hajnalban gyanúsítottként kihallgatták a két férfit és őrizetbe vették őket.