Asztalitenisz, Sportsarok

Hazai és nemzetközi bravúrok

A Szarvasi Körös ASE utánpótlás eredményekről számolhat be az alábbiakban.


 

Kecskeméten dél-alföldi regionális utánpótlás versenyt rendeztek. Itt az U11-es, nem igazolt fiúk között egyéniben 3. helyezést ért el Hajdú Dániel. A legjobb 8 közé jutott rajta kívül Rumi István, Bencze Hunor és Sass Péter. Ez igen szép siker, hiszen 3 megye (Békés, Csongrád és Bács-Kiskun) legjobbjai vettek részt a megmérettetésen, többek közt olyan településekről, ahol extraligás és NB I-es profi csapatok is léteznek.

Kiskunmajsán területi utánpótlás versenyt tartottak, ahol szerb játékosok is indultak, így nemzetközivé vált a versengés. Itt a 2008-ban született fiúk között 1. helyezést ért el Bencze Hunor, ami szintén szép eredmény, hiszen még egy éve sincs, hogy asztaliteniszezni kezdett.

Zágrábban horvát utánpótlás nemzetközi asztalitenisz versenyt rendeztek a közelmúltban, ahol 18 ország játékosai mérték össze tudásukat. Magyarországot Szántosi Dávid (Szarvasi Körös ASE) és Kizakisz Nikolaosz (Szekszárdi AC) képviselte, mindketten magyar utánpótlás válogatottak. Ők a mini-cadet (2006 előtt születettek) kategóriában versengtek. Fiú csapatban veretlenül lettek elsők, fiú egyéniben pedig Szántosi Dávid 2. helyezést ért el. Linz után itt, Zágrábban is e fenti kis duó már másodszor nyert az igen erős nemzetközi mezőnyben, ami hatalmas eredmény a Szarvasi Körös ASE és egyben a magyar utánpótlás számára is.

Támogatók: Szarvas Város Önkormányzata, Szarvasi Mozzarella Kft., Katech Zrt., Biohungaricum Kft.