Hírforgó

Csillagászat nemzetközi napja a Városi Könyvtárban

Kevés olyan szerencsés csoport van városunkban, mint a helyi amatőrcsillagász közösség. A szarvasi Városi Könyvtár 2009 óta kínál helyet programjainknak és nyújt folyamatosan segítő kezet az újabb és újabb ötletekhez.


Ez történt 2017. április 29-én, a Csillagászat Nemzetközi Napján is, ahol egy egész délelőttöt átívelő programmal készültünk az érdeklődők számára. Középpontban a könyvtár által korábban beszerzett különleges hidrogén-alfa naptávcső állt, amely műszer országosan is kiemelkedő teljesítményű. Ezzel a távcsővel biztonságosan lehet megfigyelni csillagunk felszínének változásait, kitöréseket, napfoltokat a fény olyan hullámhosszán, amit egy egyszerű szűrő nem tesz lehetővé. Emellett nappali bolygó, illetve Hold-megfigyelések szerepeltek az eredeti programban.

Az időjárás tekintetében sajnos nem volt szerencsénk, köszönhetően a Kárpát-medence igen nyugtalan égboltjának. Már napokkal korábban tudni lehetett, hogy nem számíthatunk derült égboltra, így módosítani kellett az eredeti távcsöves programot. A felhős, borult idő ellenére esélyünk volt – néhány derültebb, fátyolfelhős szakaszt kihasználva – megtekinteni központi csillagunkat, habár a naptávcső igazán nem tudta megmutatni azt, amire képes.

Az égbolt állapota miatt a programok a könyvtár olvasótermében kerültek megrendezésre, ahol méret- és távolságarányos Föld-Hold modell, részletes naprendszer bemutató információs lapok, meteoritkiállítás és az amatőrcsillagász tevékenységet segítő szakirodalom, illetve térképek várták az érdeklődőket. A helyi amatőrcsillagászok közül aki tudott, eljött és szívesen kezdett beszélgetésbe az érdeklődőkkel. Haluska Mirabel, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 9. évfolyamos tanulója a meteoritkiállításért felelt, Sonkoly Zoltán fizika-csillagászat szakos egyetemi hallgató elméleti kérdésekben nyújtott támaszt, Bagi László asztrofotós pedig a nagy türelmet igénylő asztrofotók készítésével kapcsolatban tudott érdemi információkkal szolgálni.

Nagy öröm, hogy a fiatalok aránya igen nagy volt ezen a napon, sőt más városokból (pl. Orosháza) is érkeztek családok a rendezvényre. A fiatalok számára elméleti vetélkedőt hirdettünk, ahol az első három helyezettet tudtuk megajándékozni. Köszönjük a tárgyi felajánlást a Sonkoly család részéről!

Az amatőrcsillagász klub munkáját segítendő rövid kérdőív kitöltésére állt lehetőség, amelyet többen elvégeztek. Nekik köszönjük, mivel a teszt statisztikai kiértékelése alapján későbbi programjainkat még inkább az elvárásokhoz tudjuk igazítani.

Az időjárás szeszélyességét leszámítva jól sikerült ez a délelőtti program, jövőre újra találkozunk!