Hírforgó, Képgaléria, Média

Tanévzáró a Székelyben

A Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Szakképző Iskolájában és Kollégiumában is véget ért az idei tanév, melynek ünnepélyes lezárására az iskola udvarán került sor.


„ Az őszig üressé váló padsorok közt a nyár fénye lassan átcsorog,
s néhány sugarat az ünneplőkre hint.”

A Himnusz elhangzása után Papp Dóra 11. D osztályos tanuló Pődör György gondolataival nyitotta meg az ünnepséget.

Ezután Kohut Andrásné igazgató asszony összefoglalta az elmúlt tanítási időszak eseményeit, eredményeit, a pályázati programok adta lehetőségeket, ahol az Erasmus + és a Határtalanul programok keretében az iskola diákjai külföldi utakon vehettek részt.

Hodálik Pál alpolgármester úr is gratulált a diákoknak és tanároknak egyaránt a sikeres évzáráshoz, majd jó pihenést kívánt, azért hogy szeptemberben frissen és jó kedvűen kezdjék el a tanévet.

Ezután a diákok a könyvjutalmakat és okleveleket vehettek át a tanulmányi, szakmai és sporteredményekért, diákönkormányzati tevékenységért, rendezvényeken való szereplésért.

Nyolc diák részesült nevelőtestület dicséretben: Uhljar Tímea 9. C, Csik Krisztina 9. D, Tóth Patrícia 11.E, Sárközi Tímea 13.C, Bencsik Miksa 13.D, Polónyi Liliána 9.I, Major Ádám 10.G, Csicsely Dorina 10.H osztályos tanulók.

Babák Mihály Polgármester úr által felajánlott könyvjutalmat Bencsik Miksa és Bakulya Miklós 13. D osztályos tanulók vehették át eredményes tanulmányi munkájukért.

Gombár Györgyné külön jutalmat adott át a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete által hirdetett „Pozitív szenvedélyeink” rajz- és fotópályázaton elért eredményéért Durajda Diána 10. C, és Bak Zsolt 10.D osztályos tanulóknak.

Az ünnepi műsor zárásaként Bencsik Miksa tolmácsolta Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című művének részletét, amelyben egy kamasz fiú humoros és szórakoztató stílusban, de kétségbeesetten próbálja megmagyarázni a bizonyítványában szereplő rossz jegyeket.

Pásztor Enikő 10.C osztályos tanuló jó pihenést kívánva a nyárra köszönte meg mindenkinek részvételét az ünnepségen. A diákok a Szózat elhangzása után a tantermekben vehették át az osztályfőnökeiktől a bizonyítványt.

Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna