Hírforgó, Képgaléria, Média

Színházi aprók

Tánclépésben Bulgáriában, Az ördög három aranyhajszála, Rómeó és Júlia – összefoglaló a Szarvasi Vízi Színház múlt heti eseményeiből.


Tánclépésben Bulgáriában

Múlt kedd este a már korábban bevezetett Tánc a víz fölött sorozat keretében Tánclépésben Bulgáriában címmel a Balkán táncegyüttes adott műsort. Az est házigazdája Gombárné Bata Mária, a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének elnöke volt. Mint mindig, az egyesület aktivistái ezúttal is kitettek magukért mind az ínycsiklandó finomságok, mind a közönségszervezés tekintetében. A Balkán táncosai és kísérő zenészei lelkesen próbálták felmutatni Bulgária táncait és népzenéjét.

* * *

Az ördög három aranyhajszála

Családi kérésre a meseelőadások visszakerültek tizennyolc órai kezdőidőpontra. Ez óhatatlanul azzal jár, hogy a hatalmas gyerektömeg és szüleik, nagyszüleik abszolút forró hangulatban ültek be a nézőtérre. Dicséret az egri Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó Gyermekszínház művészeinek, hogy ebben a hőségben is magas színvonalon szórakoztatták a közönséget.

* * *

Rómeó és Júlia

Június 22-én csütörtök este – évről évre visszatérő vendégként – a Baross Imre Artistaképző Intézet ifjú tehetségei mutatták be Rómeó és Júlia című cirkusz színházi előadásukat. Ahogy kiderült, „maffiatörténet szerelemmel és bukással” megközelítésben. Az előadás egésze jól tükrözte, hogy a magyar artistaművészet is új utakon jár, keresi a színház és a cirkusz világának kapcsolódásait. Láthattunk jónéhány lélegzetelállító bravúrt földön és levegőben, a maffiaszálak mentén veretes koreográfiákat táncoltak s a végére egész szépen kirajzolódott a veronai szerelmesek halhatatlan históriája. Érdekes este volt.