Hírforgó, Képgaléria, Média

Postatörténeti vándorkiállítás Szarvason

A múlt vasárnap egy hatalmas kamionban elhelyezett postatörténeti vándorkiállítás volt megtekinthető a Vízi Színház parkolójában.


A Magyar Posta még május 4-én indította országjáró útjára a kiállítást. Az egészen októberig tartó turnén a kamion azon településeket keresi fel, ahol 150 éve nyílt először postahivatal. 1867 ezzel együtt az önálló magyar bélyegkiadás kezdetét is jelentette. (Ami a szarvasi postaszolgálatot jelenti, az már 1805-től Schlotterbeck Kristóf Bécsből Szarvasra történt költözésétől fellelhető. A Szolnokról érkező postakocsi az ő vaskereskedése előtt állt meg, beadta a küldeményeket, az itt feladottakat pedig elvitte Szolnokra. A ’48-as szabadságharc alatt kitűnő postaszolgálat működött. A tiszai csataterekről Szarvason keresztül lovas futások vitték a híreket. Az 1850-es években császári lovas posta közlekedett felénk, heti két alkalommal. Abban az időben egészen az 1880-as évekig Pokomándy Sándor, a helyi kulturális közélet emblematikus alakja irányította Szarvason a postaszolgálatot. Az önálló Magyar Posta alapjait valójában az 1887-es osztrák-magyar egyezmény teremtette meg a későbbiekben. Akkor vált említett bélyegkiadásunk a belforgalom szempontjából teljesen önállóvá. A tarifa meghatározása, a technikai felszerelések kiválasztása, a működési rendszer szabályozása mind Baross Gábor minisztersége alatt történt. 1887-ben ő egyesítette a távirdát a postával, így egységes hírszolgálat született, ezzel megteremtődött az országos telefonhálózat kiépítésének lehetősége is. A Szerk.)

A vándorkiállítás anyaga dióhéjban felvonultatja a hazai postatörténet legfontosabb állomásait. A röpke egynapos szarvasi itt tartózkodás ellenére a kamiont nagyon sok szarvasi és itt nyaraló vendég kereste fel.