Postaláda

Levél a Magyar Közúttól

Válaszok a Szarvas környéki alsóbbrendű utak és egyebek kapcsán a Magyar Közút Zrt.-től.


Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Békés Megyei Igazgatóság

Szarvas Város Polgármesteri Hivatal
Babák Mihály polgármester úr

Tárgy: Szarvas környéki utak állapota

Tisztelt Polgármester Úr!

A Szarvas városon átvezető és a térségében lévő országos közutak állapotával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk:

Természetesen évek óta ismert előttünk az említett utak állapota, s az Önkormányzattal történt többszöri személyes egyeztetés során is felvetett jogos kritikák kapcsán elhangzott, hogy a már meglévő hibák – elsősorban a 4401.j. Szentesi és a 4404.j. Orosházi úton kialakult deformációk – már olyan technológiát követelnek, melyek csak egyes útfelújítási programok keretében, külső kivitelezők által végezhetőek. Jelenleg két ilyen program van előkészületek alatt. Ezen programokba bekerülő ténylegesen felújításra kijelölt útszakaszok kiválasztása nem a Magyar Közút szintjén dől el, mi csak javaslatokat teszünk. Mint ahogy azt a tavaszi testületi ülésen is jeleztem, e javaslatok alapján a 4404. j. Orosházi út belterületi szakasza kiválasztásra került, a tervezése folyamatban van, várható kivitelezése jövőre esedékes.

Időközben végre elindult az M44 autóút (gyorsút) építése, mely oknál fogva az említett utak építési beszállító utak.  Ezeken nagy mennyiségű földet és egyéb anyagot kell mozgatni az elkövetkező 2 év során. A beszállító utakra vonatkozóan a nagy projektek esetében (s a M44 építése az), a kivitelezés befejezésekor a jelentősen megrongálódott beszállító utakat helyre kell állítani. Ebből adódóan a munkák megkezdése előtt videó felvételes állapotfelmérés történt mindkét úton, és a 44. sz. út átkelési szakaszán is. Természetesen az építési munkák során is keletkeznek rongálódások, mint ahogyan már látszik is a deformációk növekedése. Amennyiben ezek elérik azt a kritikus szintet, amely már közvetlen balesetveszélyt jelent, úgy azt a kivitelezőknek soron kívül javítaniuk kell.

Helyszíni bejárás keretében augusztus 20. utánra van tervezve egy felülvizsgálat, ahol eldöntésre kerülnek a keletkezett rongálódások.

A 44.f.út Szarvas átkelési szakaszára természetesen ráférne az útfelújítás, de a jelen helyzetben ez nem célszerű, és közvetlen balesetveszély az itt lehetséges sebesség mellett megítélésünk szerint még nem jelentkezett.

A másik felvetett téma a burkolatjel festés. Az elmúlt két évben a közbeszerzési eljárásokból adódóan a nyertes kivitelező részére olyan feltételek jöttek létre, melyek részére, másrészt a Magyar Közút részére sem voltak megfelelőek, így szerződéskötésre nem került sor, a festések elmaradtak. Ez évben viszont a sikeres közbeszerzés eredményeként ütemezetten folyik a burkolatjel festés.

Szarvas átkelés és környéke szeptember közepére van ütemezve, mindenféle burkolatjel újrafestésére vonatkozóan.

Kérem tájékoztatásunk szíves elfogadását.

Békéscsaba, 2017. augusztus 09.

Üdvözlettel
Virág Mihály megyei igazgató