Gunda Katalin (1965-2017)

Ő egy földi Angyal volt, a szó legnemesebb értelmében. Az Isten gondozónak, a gyermekek, később az öregek, betegek és elesettek, testi-lelki árvák istápolójának küldte közénk e Föld nevű bolygóra. Hogy segítse a földi átutazókat ittlétük legnehezebb időszakaiban.

Mert egy Angyaltól nem várhatnók se sírást, se vádat vagy dacot a végzet ellen. Ő csak mosolyogni tudott. A szeme és az arca akkor is csillagként ragyogott, amikor más már zokogott volna. Óvta, védte, őrizte ápoltjait. Tele Hittel, Reménnyel, Szeretettel, embertársai iránti mély és odaadó alázattal. Az elhivatottak elszántságával és elkötelezettségével. Fájdalom múlt időben leírnom, magánéletét is a köz oltárára áldozta.

Szarvason született 1965. november 11-én. Alighogy befejezte az általános iskolát, máris az ápolói hivatás kötötte le figyelmét. Az ápolóképzésben kezdte el továbbtanulását. Először Gyulán, a Pándy Kálmán Kórház beteg kisgyermekeit szolgálta tündéri ragyogásával. Imádta a kicsiket. Majd 1996-tól nagyot váltott, hazajött Szarvasra, az Ótemplomi Szeretetszolgálatnál vállalta az Idősek Otthonában élő öregek ápolását. Szívből és lélekből dolgozott. Mindenkori munkáját a hivatás szintjén végezte, fegyelmezetten, felelősségérzettel, maximalista indíttatással. Munkája példaértékkel bírt munkatársai előtt.

Hivatását – ahogy szerettei körében nőttön-nőtt a tragédiák sorozata – családjára is kiteljesítette. Ő volt a mindenkori támasz, a testi-lelki segítő a család számára. Beteg édesapját úgy ápolta otthonukban hosszú éveken át, hogy a munkahelyi feladatok után azonnal váltott második műszakra. Pihenés nélkül.

Sőt mi több, anyagi biztonsága érdekében jelentős pluszmunkákat is vállalt szarvasi családoknál. Ezzel is segítve rászoruló embertársait. Kedves, szeretetreméltó egyéniségét ápoltjai-gondozottjai szerették, becsülték.

2016 nyarán – miután átvette a városvezetés által adományozott Szociális Tevékenységért Díjat – életre szóló emlékezetes beszélgetésre invitáltuk a Körös TV-be. Az általam ismert – urambocsá’ tanított – ápolók, gondozók több százas tömegéből magasan kiemelkedett az a szakmai tudás és humánus hozzáállás, ahogyan munkájáról beszélt.

Ha tehette volna, 24 óra helyett 48-ban ragyogott volna mosolyával gondozottjaira. Méltán tekinti e fájdalmas gyászban őt saját halottjának az Ótemplomi Szeretetszolgálat.

Halálával nagyon szegények lettünk egy időre. Lassan a tűnő időben egyre gazdagabbá válunk áldásos munkásságának emlékével.

Mit mondhatnék végezetül? Drága Katalin, mindig mosolyogjon ránk földiekre onnan fentről is, ha itt lenn a mosolyunk fogyóban lenne. A beszélgetésünk után is ezt kívántam, földi viszonylatban. Hálából a mosolyát adta.

Legyen öröktől örökké áldott gyógyító kezének emléke! Isten Áldja!