Sziréna

Többször lopott, őrizetben van

Italokat, bőröndöt és laptopot lopott egy fiú Szarvason. Elvitt egy autót is, amit Öcsödön találtak meg a rendőrök.


Többször lopott a gyanú szerint egy 16 éves szarvasi fiatal, akit 2017. szeptember 6-án a Szarvasi Rendőrkapitányság őrizetbe vett. Először, 2017. augusztus 15-e és 16-a között a kerítésen át bemászott egy szarvasi ház udvarára. A melléképület ablakáról a szúnyoghálót lefeszítette, majd átkutatta a szobákat és szeszesitalokat, valamint egy bőröndöt vett magához. Ezután, 2017. szeptember 1-jén, 16 óra körül Szarvason, egy személygépkocsi utasteréből laptopot és táblagépet vett ki. Az autót nyitva volt, így könnyen el tudta lopni az ülésen hagyott dolgokat. Ugyanezen a napon késő este, szintén Szarvason beült egy személygépkocsiba, amiben benne volt az indítókulcs. Elhajtott vele, a kocsit másnap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Öcsödön találták meg a rendőrök.

A Szarvasi Rendőrkapitányság az őrizetbe vett fiatal ellen lopás miatt indított büntetőeljárást. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a fiú egyik 20 éves szarvasi ismerősét is, akinél megtalálták az ellopott laptopot és táblagépet.