Hírforgó, Képgaléria, Média

Közétkeztetési verseny színhelye volt a Székely

2017. szeptember 16-án, szombaton a 2017/2018-as Közétkeztetési Szakácsverseny régiós elődöntőjének adott otthont iskolánk, a GySzC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tankonyhája.


A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal; a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség által szervezett rangos versenyen 7 csapat mérette meg magát, 2-2 fővel képviselve egy-egy közétkeztetési főzőkonyhát. Érkeztek versenyzők Békéscsabáról (több csapat), Szentesről, Berettyóújfaluból, Marosleléről és Mezőhegyesről is.

A kihívás nagy volt számukra: a 450 Ft-os norma felhasználásával kellett 3 fogásos, hazai alapanyagokból készült, a közétkeztetésben megvalósítható menüt tálalniuk, megfelelve a szigorú előírásoknak; az ételeknek mesterséges ízesítő- és adalékanyag-mentesnek kellett lennie. A konyhai zsűri az élelmiszer biztonsági szabályokat, a kóstoló zsűri a szakszerű elkészítést, íz harmóniát és a tálalás/felszolgálást nézte. A tankonyhában nemcsak finom, hanem elegánsan tálalt fogások kerültek a szakértő zsűri elé, akiknek munkáját iskolánk igazgatója, Ozsváth Zsuzsanna is segítette. A szigorú zsűri a pontozás eredményét mondta el csak, hiszen a többi régiós verseny eredményeinek ismeretében dől majd el, melyik 12 csapat vesz részt az országos döntőn. A konyha előkészítésében és a verseny zökkenőmentes lebonyolításában szakoktatóink és szakács, pincér tanulóink is részt vettek. A tanulók számára ismét jó lehetőség nyílt szakmai látókörük szélesítésére, önbizalmukat a szakemberek gyakori dicsérete erősítette.

Bízunk abban, hogy a rendezvénnyel minden fél számára hasznos együttműködés kezdődött, hagyományteremtő szándékkal. Köszönjük a megkeresést Ambrus György Úrnak, a MNGSZ Szakács Alelnökének.

Borbély Tünde vendéglátás munkaközösségvezető