Hírforgó, Képgaléria, Média

Szakmai kiránduláson jártunk

A szarvasi GYSZC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 10. G kőműves-hidegburkoló képzésen tanuló diákjaival 2017. szeptember 15-én egy igen neves rendezvényen vettünk részt: az ÉBSZ Építőgép Kiállításon, Tökölön. Az építőgépesítési szakma színe-java felvonult a Tököl Reptéren.


Immár 6. alkalommal rendezte meg az Építőgép-forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége az eseményt, amely kiváló találkozási lehetőséget biztosított az építőgép kereslet-kínálat számára, méltó szakmai fórumot adva a munkagép kereskedelem és bérbeadásnak. Az ország forgalmazóinak 90-95%-a képviseltette magát az eseményen. A külső és belső helyszínen (sátorban) voltak a kiállítók.

A helyszín „otthont adott” Magyarország legnagyobb szabadtéri építőgép kiállításának, ahol Európa szerte egyedülálló módon, életszerű körülmények között lehetőség nyílt tesztelni a gyártók különféle munkagépeit. Nemcsak a vállalkozóknak jelentett óriási segítséget, hanem számunkra is élmény volt, hogy egy géptípusból egy helyen, egymás mellett akár 5-6 gyártó is bemutatta termékét.

Érdeklődve figyeltük a programokat és az egyik leglátványosabb műsort, a gépshow-t, miközben drónok röpködtek körülöttünk, rögzítve az egész napos eseményeket. Nemzetközi szinten is elismert gépkezelők úgy táncoltatták a hatalmas gépmonstrumokat, mintha egy kis balerina táncolna zenére.

Beülhettünk az álló gépekbe, mely óriási impulzus volt számunkra, mivel a jövő építőipara már elképzelhetetlen ezek az eszközök nélkül. Sőt! Néhány osztálytársunk a bátorságát is bemutatta, mivel 35 méteres kosaras daru segítségével felemelkedtek a magasba. A lent maradt kollégák parányi pontokként integettek vissza.

Építőipari kisgépek forgalmazói is jelen voltak és csodálkozva tekintettünk az új innovációs kézi betonkeverőre, melynek dobja nem a megszokott fémből, hanem műanyagból készült. A forgalmazó kérdésünkre azt a választ adta, hogy a műanyag élettartalma háromszoros a régi megszokotthoz képest.

Voltak egészen különleges gépek is, mint például a gyepszedőgép, úszó hableszedő szivattyú, stb. Láttunk speciális adapterekkel felszerelhető kisgépeket is, mint például véső, árokásó, földfúró, kanalas kotrógép, nyitott illetve zárt fülkével. Megtekinthettük több helyen is kiállítva a beton lehúzás gépi szerszámait is, mint például a betonlehúzó vibroléceket és gerendákat, valamint az egy-, illetve két rotoros betonsimító gépeket, valamint a dilatáció bevágásához használatos vizes résvágókat.

Ezúton szeretnénk megköszönni az Ozsváth Zsuzsanna igazgató asszonynak, valamint az iskola vezetőségének, továbbá kollégáinknak, hogy lehetővé tették részünkre a szakmai kirándulást és az oda való eljutást.

Nem utolsó sorban Kiss Bélának, a Terra Hungária Építőgép Kft. üzletkötőjének a szíves fogadtatást, szakmai segítségnyújtást és a sok szép ajándékot!

Kiss Zsuzsanna, Hegedűs Tibor szakmai tanárok