Hírforgó, Képgaléria, Média

A világ meséi a hetedik békéscsabai Ádámok és Évák Ünnepén – 16 csapat nevezett a programba

Az idei évadban is folytatódik a nagysikerű Ádámok és Évák Ünnepe elnevezésű program, amelynek keretében diákcsoportok – pedagógusok és a színház művészeinek segítségével – hoznak létre egy-egy színházi produkciót.


Az Ádámok és Évák Ünnepe idei témája A világ meséi,  és különlegessége, hogy ebben az évadban az általános iskolák felső tagozatosait is bevonja a programba a Békéscsabai Jókai Színház.

Színházunknak fontos az ifjúság, kiemelt cél, hogy számukra „trendi legyen a színházba járás”. Ehhez az kell, hogy a diákok megismerjék és megszeressék Thália templomát, mégpedig úgy, hogy alkotóként vesznek részt benne, maguk hoznak létre előadásokat, felmennek a színpadra és játszanak. – mondta el a csütörtöki nyitómegbeszélésen Tege Antal színész, rendező, a program vezetője.

Tíz középiskola mellett hat általános iskola is jelentkezett az Ádámok és Évák Ünnepére, Békéscsaba mellett Szarvasról, Mezőberényből és Békésről is neveztek diákcsapatok. A program lényege, hogy a város és a megye középiskoláiból és általános iskoláiból jelentkező diákok megtanulják, bepróbálják, majd előadják a választott mesét. A Jókai Színház minden csapat, illetve annak vezető pedagógusa mellé biztosít egy-egy segítő színészt, rendezőt, de a program vezetője is rendszeres kapcsolatot tart fenn a csapatokkal.

A jeleneteknek április elejére kell elkészülniük, a bemutatóra, a tulajdonképpeni Ádámok és Évák Ünnepére április közepén kerül sor. Az előadást, a jeleneteket, tekintélyes szakmai zsűri értékeli, és bár díjakra is számíthatnak a legjobbak, mégsem versenyt akarunk rendezni, hanem egy örömteli diákfesztivált. – hangsúlyozta Tege Antal.  A cél az a folyamat, amelyben a diákok, olvasás, szövegértés, szövegmondás, cselekvés, együttdolgozás és együttjátszás segítségével jutnak közelebb a mű, a világ, egymás, és önmaguk megismeréséhez.