Hírforgó

Az Európai Mobilitási Hét összegzése

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felhívására Szarvas Város Önkormányzata idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Héthez, ahogy 2007 óta minden évben. 2006-ban először az Európai Autómentes Napot, majd a következő évektől Európai Mobilitási Hetet is megrendezi.


 

Az idei év mottója: „Közös út, közös jövő”- tiszta, közösségi és intelligens mobilitás.

A szeptember 16. és 22. között megrendezett Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap célja volt a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése, környezetünk, vizeink és a levegő tisztaságának megőrzése az utókor számára, és természetesen kedvcsinálás a mozgáshoz, a sportokhoz, az egészséges életmódhoz.

Nehéz dolgunk volt az idén, nehezebb, mint eddig bármikor. 2016-ban megkaptuk a legjobb szervező díját, aminél magasabb-rangosabb díjat már nem vehetnek át a mobilitási hét szervezői. Eddig miden évben díjazták Szarvast, a legjobb szervező önkormányzat, legszorgosabb helyi szervező díjakkal. Minden díjat elhoztunk a rendezvényeink szervezése során, ezért ebben az évben sem lazíthattunk. Az idei Mobilitási Hét kampánya folyamán Szarvason bringás reggeliztünk, tartottunk sportnapokat – edzést, kung-fu bemutatót, ügyességi versenyeket, közlekedésbiztonsági-telekocsi napot, bringatúráztunk, megismerkedhettünk a nordic walking gyaloglással és volt a hét folyamán városszépítő Te Szedd akció is.

Ami évek óta elmaradhatatlan kísérője-programja a Mobilitási hétnek, az a Magyar Vöröskereszt Szarvasi Területi Szervezetének és Önkormányzatunkn közös akciója, a “Bringás vért az életért” véradás.

Örömöt jelentett az is, hogy idén sokkal több cég, civil szervezet segítette a szervezési munkát, mint eddig bármikor. A szombati túrázóknak a nagyon finom, ízletes babgulyást Gombár György, Hajni férje főzte, amit ezúton is hálásan köszönünk a megfáradt túrázók nevében. Azt is örömmel mondom el, hogy a túrához csatlakozott az öcsödi kerékpáros klub is, ami külön öröm, mert ők először társultak a mobilitási hét rendezvényeihez.

A  legfrissebb információink szerint, Magyarország a nemzetközi listán ismét dobogós helyen végezhet, hiszen 50 ország (tavaly 51) 2418 (a tavalyi 2403 települése után)  települése csatlakozott az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Naphoz, ehhez a nagy számhoz hozzájárult Magyarország 202 települése is. Minket Spanyolország 465 és Ausztria előz meg 579 csatlakozó várossal. A negyedik helyen Olaszország áll 122 városával. Magyarország az előző évben dobogós eredményt ért el, harmadik helyezett lett. Azért, hogy ez a szám a következő években is gyarapodni tudjon, 2016-ban elindítottuk az invitáló kerékpártúrát a környékbeli települések vezetőihez, polgármestereihez, hogy ők is népszerűsítsék a kampányt, és jövőre még többen csatlakozzanak.

A MOBILITÁSI HÉT RENDEZVÉNYEIT TÁMOGATTÁK:

Fő támogatóink: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Swietelsky Magyarország Kft, és Szarvas Város Önkormányzata.

Támogatóink: Család és Gyermekjóléti Központ – Élelmiszerbank, Szarvasi Gyermekélelmezési Nonprofit Kft., Szarvasi Mozzarella Kft., Szarvas-Cipó Kft.,  Penta Drink Minipol Kft. – Dernovics Péter, Young-Hús Kft., Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesülete és Závoda Ferenc térségi tanácsnok, Cervinus Teátrum, GySzC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Dél–alföldi Közlekedési Központ Zrt., Rádió Szarvas, a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete, Szarvasi Komép Városgazdálkodási Nonprofit Kft., a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága, a Körös-menti TDM (Turisztikai Desztinációs Management), valamint a Szarvasi Járási Hivatal, Szarvas Város polgármestere, aki miden évben egy kerékpárral jutalmazza véradáson résztvevők nyertesét.

De segítő partnerünk is volt bőven: Szarvas Város Barátainak Köre – Zsapkáné Csasztvan Zsuzsa, Podani Mihály szakoktató, Kovács György – a Szarvasi Polgárőr Egyesület oszlopos tagja, Szirony Pál testnevelő tanár, a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesülete, az Aranykor Nyugdíjas Egyesület, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat, az MTTSZ Szabadidős és Lövészklub, a Szlovák Iskola, a GySzC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, a GFF Gyakorló Iskola, a Fő Téri Általános Iskola, a Szarvasi Rendőrkapitányság,  önkormányzati képviselők, bizottsági tagok, a Szarvas-Cipó Kft. képviseletében Tóth Ferenc és családja, a Szarvasi Fit-Life Team Sportegyesület – Korbely Péter és Korbelyné Új Réka, a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületének vezetője – Gombár Györgyné, Nagyné Edit valamint munkatársai, Szenes János, Szenes Iván, Bohák „Pierre”, Kozák Orsi, Tatai László, Pálinkás Laci, Fabó János, Babák Zoli, Hegedűs Éva, a KörösTV, a Szarvasi Általános Informatikai Kft, a Rádió Szarvas Dankó Ervinnel, Balczó Tamás, a Newjsag.hu hírportál, Csasztvan Béla, Szigeti Netti, Pljesovszki Ágnes – a Magyar Vöröskereszt Szarvasi Területi Szervezetének vezetője, Lászlófi János informatikus,  Király Andris, a Pazsa Kerékpárüzlet és Szerviz, a Városi Könyvtár képviseletében Szloszjár Edit és Baginé Tóth Erika, Sebők László (Szlovák Iskola).

* * *

A Mobilitási Héthez kapcsolódóan a 2017. évben tartós intézkedések is tarkították a kerékpáros intézkedések hetét: járdák bővítése, felújítása, kerékpárhálózat fejlesztés (új sávok, bővítés, felújítás, kitáblázás stb.), kerékpáros létesítmények fejlesztése (parkolás, tárolás stb.)

Így elmondható, hogy az alábbi beruházások szintén jelezték a szarvasi „zöld” közlekedés nagymértékű jelenlétét:

  • Belvárosi kerékpártárolók folyamatos cseréje, felújítása
  • A Dózsa György utca – Béke utca teljes szakaszán (4000 m) teljes gyalogos járda felújítás akadálymentesítéssel (vizuális és taktilis elemekkel)
  • Vakvezető kutyák számára vizuális jelek létesítése, gyalogos átkelőhelyek szélénél.
  • A belvárosban áruszállításra fenntartott hely kijelölése, 5 tonna feletti járművek behajtásának korlátozása.
  • Három új kerékpárút építési terveinek, pályázati anyagainak, valamint egy kerékpárút felújítási terveinek elkészítése
  • A helyi járatok útvonalán közösségi közlekedési hálózat fejlesztése és bővítése, új megállók kijelölése