Hírforgó

Vérpezsdítő nyárbúcsúztató a Szarvasi Vízi Színházban

Vasárnap este mintegy hétszáz főnyi közönség gyűlt össze a Szarvasi Vízi Színház nézőterén, hogy részese lehessen a 2017-es nyári évad Szent Mihály napi tűzgyújtással egybekötött, megfellebbezhetetlenül tényleges nyárbúcsúztatójának.


A tömeget ebben a csendesen szép őszidőben egyrészt a színház szeretete, illetve a honfoglaláskori hagyományőrző íjászok látványos tűzvarázsló akciója vonzotta. Emellett a színház parkolójában a kilátogató családok megtekinthették a szarvasi tűzoltóság vadonatúj gépjárműfecskendőjét is.

A korábbi nyárbúcsúztatókhoz képest sem Fekete Péter, sem Seregi Zoltán, korábbi és jelenlegi jókais színdirektor nem volt jelen. Így Babák Mihály polgármesternek a nagyérdemű köszöntéséhez kedves és mutatós partnere akadt Szabó Károlyné – a Magyar Teátrum Kft. ügyvezető igazgatója – személyében. Ez azért is volt szerencsés és közönségbarát megoldás, mivel nyárról nyárra a Magyar Teátrum Kft. szervezi és fogja össze egy-egy idény programját. Az ügyvezető igazgatóasszony végtelen emberközeli bájjal köszönte meg a közönség egész nyáron át kitartó szeretetét, majd a helyi Mihály napi hagyományok szellemében fel is köszöntötte városunk első emberét. Ezt megelőzően Babák Mihály köszöntőjében utalt Szarvas mindenkori színházkultúrájára.

A frappáns és elegáns nyitány után már érkeztek a Jókai táncos lányai, színművészei és színészei. A korábbi két évadzáró irodalmi ihletésű műsorához képest egy végig pörgős, mondhatnók a végére már fieszta stílben egyenesen vérpezsdítő táncos musicalparádét láthattunk. A táncművész ígéretek dicséretére legyen mondva, hogy a meglehetősen hűs estében gyönyörű koreográfiáikat abszolút szellős nyári öltözékben adták elő. A mindvégig látványos és tartalmas összeállításban Nagy Róbert  és Gulyás Attila káprázatos produkciói mellett a csodálatos hanggal bíró ifjú tehetség, Dorogi Péter is színpadra lépett az urak részéről. A jókais hölgykoszorúban a nagyérdemű ezúttal is tapsolhatott a kitűnő Gábor Anitának, a varázslatos énektudású Csonka Dórának, a beérett művészetű Komlóssy Katának és az ígéretes tehetségű Kerekes Viviennek.

A fergeteges finálé és az égig érő vízi pásztortűz fellobbanása után a nézők közül többen úgy vélekedtek, hogy az egyik legnívósabb nyárbúcsúztatót láthattuk a színpadon. Jónéhányan a hídról még tüzes íjászkodással próbálkoztak, majd minden jónak vége van alapon ez a varázslatos este is véget ért. S ahogy Babák Mihály fogalmazott köszöntőjében az est elején: már várjuk a 2018-as nyarat sok-sok jó előadással és meglepetéssel. Azt már tudjuk, hogy a mostani kőszínházi sikerszezon után jövőre Szarvason is színre kerülhet vízi színházunkban a Törvénytelen randevú című klasszikus francia bohózat.

Most még mit mondhatnók e fergeteges nyárbúcsúztató láttán? Köszönjük Jókai!