Felhívások, Közlöny, Sziréna

Felhívás

Csalássorozatra figyelmeztet a Szarvasi Polgármesteri Hivatal. A felhívás az alábbiakban olvasható.


Tisztelt Szarvasi Lakosok!

A romnet.hu intemetes hírportál is tudósít arról, hogy egy nem létező roma holokauszt-kárpótlási programra hivatkozással személyes adatokat gyűjtenek szinte az egész ország területén azok a csalók, akik sok ezer euró összegű kárpótlást ígérve előzetes regisztrációként több tízezer forintot 6 elkérnek jóhiszemű emberektől.

A porta] szerint a gyanútlan embereket már konkrétan arról tájékoztatják, hogy mint jogos igénylők, jogosultak lehetnek a kárpótlási összegre. Osztrák, svájci és német alapokra hivatkozva azt állítják, hogy 8000 és 12000 eurós kárpótlási igényt nyújthatnak be attól függően, hogy a vészkorszak túlélőjeként vagy azok leszármazottjaiként teszik azt.

Már több száz ember hitegettek azzal, hogy az adminisztrációs igénylőlap kitöltése és aláírása után akár karácsony előtt hozzájuthatnak a pénzhez és előzetes költségként volt akitől kétezer, de volt akitől húsz-huszonötezer forintot is elkértek. A közvetítésért százalékot kértek, mégpedig a megítélt összeg harmadát, de volt akitől 80 %-át 6 azzal, hogy cserébe minden hivatalos papírt elintéznek helyettük.

A hetek óta tartó csalássorozat miatt már büntetőfeljelentés 6 született.

A hivatalunktól feltűnően nagy számban születési vagy halotti anyakönyvi kivonatot igénylő szarvasi lakos megjelenése alapján azt kell feltételeznünk, hogy a csalássorozat elérte városunkat is.

Ezúton hívjuk fel figyelmüket ilyen és hasonló megkeresések esetén a körültekintő és óvatos eljárásra!

Szarvas, 2017. október 12.

Dr. Melis János sk. címzetes főjegyző