A 23. percben Kálmán lövése ment el keresztbe a kapunk előtt. Próbáltuk tartani a tempót a csabai fiatalokkal, de valahogy egy kicsivel mindig hamarabb értek a labda közelébe, akkor is ha támadtak, akkor is ha védekeztek, így nem sok sanszunk volt az egyenlítő találat eléréséhez.

Köztudott, hogy a hazai csapat rendelkezik a legjobb erőnléttel a mezőnyben, így nem volt váratlan, hogy a félidő végét megnyomják, a 40. percben Pusztai közeli lövését kellett Lévainak kapu fölé tolnia. A 44. percben már kapusunk is tehetetlen volt, amikor Kálmán találta el nagy erővel a felső lécet, miután a mezőnybe pattant a labda.

A második játékrészt is ott folytatták a hazaiak, ahol az elsőt abbahagyták, rögtön helyzettel, a 48. percben egy oldalszabadrúgás után a hálónkba került a játékszer, de mivel a találatot lesállás előzte meg, így azt nem adta meg a külhoni játékvezető. Az 54. percben kétszer is lövőhelyzetbe kerültünk, előbb Zima lövése pattant ki a védőkről, majd az ismétlést Farkas vágta kapu fölé.

Az 56. percben Ilyés közeli lövése még a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret, de az 58.-ban már nem volt szerencsénk, ekkor egy eladott labdából Kálmán talált a rövid sarokba. 2-0.

A 63. percben Ilyés növelte csapata előnyét, Zsilinszki passza után. 3-0.

A 76. percben Onetiu közeli, de erőtlen perdítését ártalmatlanította kapusunk. A 87. percben is megdolgoztatták Lévait, ekkor viszont egy életerős lövést kellett védenie.

Ahogy fogyott az idő úgy veszítettük el a reményt, hogy legalább egy gólt szerezzünk, de a 89. percben mégis csak sikerült bevennünk a hazai kaput Farkas révén, aki szép egyéni játék után talált be 7 méterről. 3-1.

Összegezve a látottakat elmondhatjuk, hogy ez volt az első meccsünk a bajnokság folyamán, amelyen a játék képe alapján nem volt realitása még a pontszerzésnek sem. Bár küzdöttünk becsülettel, de a hazai csapat a játék minden elemében fölénk nőtt, azért itt meg kell jegyezzük azt a tényt is, hogy három, támadásért felelős játékosunk nem léphetett pályára különböző okok miatt, ami erősen befolyásolta a csapat eredményességét. A két idegenbeli fiaskó után, legközelebb jövő szombaton, hazai pályán, az Orosházi Rákóczi ellen próbálhatjuk meg begyűjteni a három pontot.

Jó: Bakró.

Békéscsabai Előre 1912 SE II. – Szarvasi FC 3-1 (1-0)

Békéscsaba, Honvéd utca – 200 néző. Játékvezető: Radu Bitea (Románia)

Békéscsaba: Czinanó A. – Barbu R.-E., Zahorán B., Kun L., Mácsai L. (Ilyés T.), Balog Zs., Zsilinszki M. (Máris D.), Szajkó D., Kálmán Sz. (Libor G.), Pusztai A., Onetiu R. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Szarvas: Lévai B. – Szikora M., Bakró G., Polonszki P., Viszkok D. (Kukovecz D.), Zima D., Pecznik P. (Stanley E.), Kriska N., Magyar M. (Varga I.), Klimaj Z. (Domján B.), Farkas N. Vezetőedző: Rétes Pál.

Gólszerzők: Pusztai A. 20′, Kálmán Sz. 58′, Ilyés T. 63′ illetve Farkas N. 89′

Edzői értékelések:

Brlázs Gábor:

– Végig magabiztosan játszott a csapat, kézben tartottuk a mérkőzést. Ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.

Rétes Pál:

– A hazai csapat minden tekintettben felül múlt minket, amire nem mentség rutinos játékosaink hiánya.