Diáksport, Képgaléria, Média, Sportsarok

GFF SZGYÁI – Kosárlabda hírek

Országos Gyermek Bajnokság I. forduló Hosszú hónapok után végre elérkezett az idény első mérkőzése. Két játékosnak ez volt az első játéka. A második mérkőzésen minden jobban sikerült, az első kosarat is mi szereztük. Sajnos egy kulcsjátékosunk sérülése miatt a pontszerzés nehezebben ment. A gyerekekkel nem adtuk fel! Ki tudtunk egyenlíteni, majd a vezetést is át […]


Országos Gyermek Bajnokság I. forduló

Hosszú hónapok után végre elérkezett az idény első mérkőzése. Két játékosnak ez volt az első játéka. A második mérkőzésen minden jobban sikerült, az első kosarat is mi szereztük. Sajnos egy kulcsjátékosunk sérülése miatt a pontszerzés nehezebben ment. A gyerekekkel nem adtuk fel! Ki tudtunk egyenlíteni, majd a vezetést is át tudtuk venni. Sajnos azonban a mérkőzést nem tudtuk megnyerni. A vereségeket leszámítva mind a két mérkőzés építő jellegű volt! Az intézmény büszke  a gyerekekre végig hajtottak és nem adták fel!

Ideje: 2017.10.07.
Helye: Szolnok, Kőrösi Cs. S. ÁI., Nagy I. krt. 20.
Rendező: Szolnoki Sportcentrum

Első mérkőzés eredménye:

Tószegi Vadrózsák – Ricsilla – GFF Gyakorló Szarvas 102 : 34

( 23 : 13, 22+7 : 8+3, 21 : 4, 30 : 6 )

Ricsilla GFF-Szarvas: Niedu Roberto (14), Bogdán Péter (3), Komlós Ágota (- ),Gombos Béla (2) Hárskuti Dominik (-), Solymosi Armand (-) Baráth Barna (2), Korbely Kincső (-), Groditcki Anna (-), Magyar Levente (1), Sass Péter (10), Baksa Barna (2

Második mérkőzés eredménye:

RiCsilla -GFF Gyakorló Szarvas – Karcagi Oroszlánok 41 : 50

(11 : 7, 4+3 : 16+2, 13 : 9, 10 : 6)

RICSILLA- GFF Szarvas: Komlós Á (4), Niedu R. (5), Csekő Milán (3), Gombos B. (9), Wertheim Amanda (-), Baráth B, (6), Solymosi Berill (2), Groditzki A. (-), Magyar L, (3), Sass P. (4), Baksa B.(2), Korbely K.(3)

Edzők: Darida Ildikó, Darida Károly, Darida Károlyné

* * *

Országos Kenguru Bajnokság I. forduló

A feldobást követően, az előző héten már játszott játékosok hamarabb feltalálták magukat a pályán. Jól kezdtünk, de sajnos a labda nem mindig esett be a gyűrűbe, pedig az előző héthez képest jobban szedtük a lepattanókat. A védekezés, amit a héten gyakoroltunk klasszisokkal jobb volt, és alkalmazni is tudták azok a játékosok, akiknek előző héten volt már mérkőzésük.

Ideje: 2017.10.14.
Helye: Szarvas Városi Sportcsarnok Alkotmány u. 20. 
Rendező: RiCsilla Sort Kft.

Első mérkőzés:

U-11 (kenguru) bajnokság

Eredmények:

Szentesi KK. – Ricsila GFF Gyakorló Szarvas 53 : 35 

(16 : 7, 10+5 : 8+6. 12 : 5, 10 : 9 )

RICSILLA GFF Gyakorló Szarvas: Baráth Barna (3), Solymosi Berill (5), Sass Péter (5), Pálfalvi Vanda (-), Éri Nóra (1), Hunya Karina (1) csere. Sonkoly Fanni (-), Molnár Sára (1), Baksa Barna (6), Korbely Kincső (3), Bélteki Bence (1), Magyar Levente (9)

Második mérkőzés:

Ricsilla – GFF Gyakorló Szarvas – MP Spoert Timisoara  42 : 31

(6 : 8, 4+3, : 6+2, 13 : 6, 12 : 4 )

RiCSILLA GFF Gyakorló Szarvas: Magyar L.(2), Sonkoly F (-), Baráth B (4), Bélteki B (1), Korbely K (6) cser: Pálfalvi V (3), Solymosi B (4), Molnár S (2), Sass P (13), Baksa B (7), Callivaresi Tizián (-), Éri N. (-)

Edzők: Darida Károlyné, Darida Károly, Darida Ildikó

Az első mérkőzéshez képest kicsit nehezebben indultak be a gyerekek, bár az első kosarat mi szereztük. Gyors időkérés után, viszont kezdték össze szedni magukat. Jobban sikerültek a ziccerek, védekezésnél sikerült több labdát szerezni, melyből kosarak születtek. A gyerekek nem adták fel! Ki tudtunk egyenlíteni, majd a vezetést is át tudtuk venni, amit utána végig tartottunk, megnyerve így a mérkőzést.

A hazai pályának köszönhetően rengetegen kilátogattak a mérkőzésekre. A hálás közönségnek köszönhetően a gyerekek, nagyon küzdöttek! Láttam rajtuk, hogy csapatként működnek együtt. Fizikálisan is jobban bírták, mint az előző héten. A munkát folytatjuk tovább, és a következő fordulóra megpróbáljuk kiküszöbölni a hibákat.

Darida Károly edző elmondta, hogy az egyéni és csapatteljesítmény mellett szeretné megköszönni a kiváló

SZURKOLÓINKNAK – Hatvanan Biztattak bennünket. a jövőben is számítunk rájuk! Hajrá RICSILLA GFF-GYAKORLÓ SZARVAS!

HAJRÁ GYAKORLÓ! HAJRÁ SZARVAS!

Darida Ildikó edző