Hírforgó, Képgaléria, Média

Szakmai kiránduláson az infósok – Irány Szeged

2017. október 26-án az informatika ágazatba járó, illetve a szakképző évfolyamon informatikát tanuló diákok szakmai kiránduláson vehettek részt tanáraikkal.


10.00 órakor megérkeztünk az Agóra épülete elé, ahol fogadtak bennünket. A csapatunkat, mivel nagy létszámú csoportról volt szó (38 diák és két pedagógus), két részre osztották: volt, aki első körben az informatika történeti kiállítást tekintette meg, amit érdekesnek és látványosnak találtunk. Az előadó nagyon kedves volt velünk, és sok érdekes dolgot mesélt el. Az előadás elmélyítette az iskolában tanultakat.

A látottak alapján egyszerűbbé vált megérteni, hogyan épülnek fel és működnek a számítógépek, megnézhettük azokat működés közben is. Ez nagyon tanulságos volt, hiszen pl.: a lyukkártya működése a régi számológépekben eddig ismeretlen fogalom volt számunkra, ma már a technika fejlődése miatt nem találkozhatunk a hétköznapokban ilyenekkel. De elképedtünk azon is, amikor bemutattak egy olyan gépet, ami 900 kg-os.

Csapatunk másik fele először a látványlaboratóriumot tekinthette meg. Itt az előadó érdekes kísérleteket hajtott végre a lézer segítségével. Láthattuk például azt, hogy az ultraibolya lézerrel hogyan lehet kimutatni egy pénz hamis vagy valódi voltát. Egy másik kísérletben pedig két plazmagömböt mutatott be, ahogy egymás mellett vonzás alakult ki. A vonzás még akkor is jelen volt, amikor a kezünket a plazmagömb tetejére helyeztük. Az is kiderült számunkra, ha a villanykörtét a plazmagömb mellé tesszük, akkor a villanykörte elkezd világítani. A bemutató után pedig megnézhettük egy kísérleti labort is.

Összességében egy nagyon tanulságos, emlékezetes napot töltöttünk Szegeden. Bár az Agórában tett látogatás után kaptunk egy kis „kimenőt” és szétnézhettünk az Árkádban, a visszafelé úton mégis a kiállításon látottak volt a fő téma.

Köszönjük az iskolavezetésnek, hogy lehetővé tették nekünk a kirándulást, a tanárainknak pedig, hogy megszervezték és elkísértek minket. A látottak után már értjük, hogy miért az alábbi idézettel találkozhatunk az Agóra honlapján:

„Megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, befolyásolni a jövőt.”

Ezt a kiállítást, szakmától függetlenül egyszer mindenkinek érdemes megtekinteni.

A kiránduláson résztvevők