Benkő Géza (1969-2017)

Kedves Géza!

„Nincsen más ebben a dalban, nincsen más csak egy utca.” Ez egy nevenincs levél. A halált eljátszani a színházban, oly sokan próbálták már. Úgy istenigazából valódin színpadon meghalni, csak a legnagyobbak tudnak. Te is ezt játszottad vasárnap délelőtt Szerencsen, a Sári bíró próbáján. Negyven perc vergődéssel és pislákoló reménnyel a végzet markában. Nincs tovább. Bevégeztetett. Képtelenség leírnom, hogy nem vagy többé.

Fájdalom, ez a főszerep már örökre Tiéd marad. Te örök nyughatatlan garabonciás! Tegnap megtaláltam, mit írtál magadnak a negyvennyolcadik szülinapodra: „Itthon maradtam, mer hű de magyar vagyok. Nem mentem el a fenébe. Lassan fél évszázad terhe. Nyomja a vállam. Egyenes a gerincem. Mégis görbe a hátam. Futok egy jobb jövő felé. De lassan kifutok az időből. Nem tudom, meddig futja még hanyatló erőmből.”

Na jó, nincsenek véletlenek. Te, aki ragyogó tollú költőként, íróként is egy voltál a világgal, valamit megérezhettél az Élet című játékból. Igazából jobb lenne még újra meg újra leírnom valamikori 2010 körüli zseniális játékaid kapcsán, hogy Benkő Géza mekkorát játszott a Temető-könyvben. Szarvason, Pesten, Nagybalon s ki tudja hol még. Mert azt úgy játszani Rajtad kívül senki se tudta. S már senki sem fogja nekünk megállapítani egy szál pizsamában: „Koncert nye búgyet…” Kegyetlen és konok dolog, mert Veled már tényleg nem lesz. És jobb lenne még Géza Rátkán üldögélni egy aranyszínű szombat reggelben, egy kockás abroszos kiskocsma asztalánál kávézva. Ahogy csak úgy hetvenhét rohanásod közepette készülve a Barátom René aznapi tokaji játékára, szóval csak úgy, osztod a poénokat. Azután jó lenne még belefeledkezni a Csak egy menet-ested hangulatába tizenegy decemberéből, belefeledkezni romkocsmás csodáidba, bámulni Téged a Csodaszarvas sámánjaként vagy Becseiként a Lili bárónőben. De nem lehet. Földi valódban soha már.

Gondolkodtam Géza, szabad-e leírnom itt, hogy a korosztályod legnagyobbjai közé soroltalak már régen. Mert az voltál. Tökéletesen mindegy, hogy a Holle anyóban, az Üvegcipőben vagy a Törvénytelen randevúban láttalak a színpadon. Az a belülről fakadó utánozhatatlan humor, na azt csak Te tudtad így. Te, BENKŐ GÉZA. Kiskövesdtől Királyhelmecen, Pozsonyon, Komáromon, Nagyszombaton, Budapesten, Szarvason, Békéscsabán, Kassán és az ég tudja még hány helyen át, ragyogtál, brillíroztál, lázongtál, tündököltél, rohantál, vágtattál, szárnyaltál…

Túlhajtottad magad Garabonciás. Nem vigyáztál magadra, s mi nem vigyáztunk Rád.

Nincsenek véletlenek. Végzeted vasárnapján a Kell ott fenn egy országot hallgattam vissza Melindától. Magam se tudtam, miért, valami lélekmarkoló fájdalom járt át a dal hallgatása közben.

Remélem Géza, ott fenn az égi magasban egy olyan országot találsz, ahol a mennyei rivalda alatt az előtted járt legnagyobbakkal játszhatod el minden kedves szereped minden estben. Azért nézz ránk néha onnan, a Cervinusra is. Csak egy menetedbe kerül.

Isten áldjon Géza!

Ahogy Te szoktad mondani nekem:

TISZTELETEM

– János –